Az olaszországi Trentino tartomány meseszép. Az Adige völgyén végighaladva az ember úgy érzi, mintha egy lélekemelő természetfilmbe csöppent volna: fenséges sziklaormok, pazar szőlő- és almaültetvények kísérik útját. A völgyet három, kétezer méternél is magasabb hegycsúcs övezi, településeit pedig az Adige folyó kapcsolja össze mintegy négyszáz kilométer hosszan.
A térség központja Trentó, ahol a 16. század közepén a híres zsinatot tartották, és ez Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának szülővárosa is. Aki idelátogat, könnyen megtapasztalhatja, hogy ezen a tájon a természet szépsége és a spiritualitás különös közelségben van egymással.
Így gondolhatta Lia Giovanazzi Beltrami írónő, filmrendező is, amikor 1997-ben Religion Today névvel filmfesztivált alapított itt. Ez az esemény a világ különböző kultúráiból érkező filmeken keresztül vizsgálja a vallás, a spiritualitás és az emberi élet kapcsolatát. A fesztivál célja, hogy teret adjon a különböző vallási és kulturális hagyományok találkozásának, és a film segítségével párbeszédet kezdeményezzen hitről, közösségről és az emberi együttélés kérdéseiről. A programban éppen ezért nem csupán kifejezetten vallásos alkotások kapnak helyet: olyan filmeket is bemutatnak, amelyek az emberi tapasztalatokon keresztül vetnek fel spirituális vagy egzisztenciális kérdéseket.
A fesztivál idei mottója a népszerű közmondásra utalt: „A ruha teszi az embert?” Az olasz „abito” egyszerre jelenthet ruhát/öltözéket és viseletet, így a vallási öltözetek miatt is jól illeszkedett a Religion Today profiljához. A résztvevőknek egy héten keresztül (szeptember 16–23.) volt lehetőségük közösen gondolkodni arról, hogy a ruha mennyire lehet az identitás és a spiritualitás kifejezője.
A 29. Religion Today Film Festival idei versenyprogramjában 63 film szerepelt 37 országból. A nagyjátékfilmek, dokumentumfilmek és rövidfilmek között egyaránt akadtak olyan alkotások, amelyek közvetlenül egy-egy vallási hagyományt vagy közösséget mutattak be, mások pedig az emberi élet olyan egyetemes kérdésein keresztül közelítettek a spiritualitáshoz, mint az összetartozás, az erőszak, a veszteség vagy éppen a felnőtté válás.
A fesztiválon a Katolikus Média Világszövetség (SIGNIS) által delegált zsűri is minden évben ad ki díjat. Idén a zsűri tagjai voltak: Teresa R. Tunay Fülöp-szigeteki újságíró, Carlos Aguilera Albesa spanyol filmkritikus, üzletember és Gőbel Ágoston rádiós szerkesztő-műsorvezető.
A SIGNIS díját Lewis Rose angol filmrendező Beshert című rövidfilmje nyerte. A filmdráma egy idős, egyedül élő férfi és egy fiatal fiú különös kapcsolatát meséli el, akik egy váratlan találkozás révén kerülnek közel egymáshoz. A fiú számára a hagyomány és a vallási örökség fokozatosan új jelentést nyer, miközben az idős férfi is újra felfedez valamit a közösséghez és a másik emberhez való kapcsolódásból. A film érzékenyen és mélyen emberien mutatja be a hitet mint élő örökséget, amely a nemzedékek találkozásában adódik tovább és újul meg. A vallási hagyomány és a rítus itt nem puszta örökség, hanem az értelem és az összetartozás felfedezésének útja, miközben az életünkbe váratlanul belépő találkozásokra is ráirányítja a figyelmet.
Beshert
A fesztivál fődíját, a „Nello Spirito della Fede” – vagyis „A hit szellemében” – elismerést a portugál Vicente Alves do Ó The Happiest Day of My Life (Életem legboldogabb napja) című filmje kapta. A felnőtté válás folyamatát egy gyermek nézőpontjából bemutató történet a zsűri szerint különösen érzékenyen és hitelesen kapcsolódott a fesztivál témájához és szellemiségéhez. A legjobb nagyjátékfilm díját a szlovák Ondřej Provazník Broken Voices (Hamis hangok) című alkotása nyerte, amely a szexuális erőszak témáját dolgozza fel szenzációkeltés nélkül, minimalista eszközökkel.
A Religion Today Film Fesztival legnagyobb értéke a családias légkör: a fesztivál nemcsak vetítések sora, hanem valódi találkozóhely. A műhelymunkák, közönségtalálkozók és kötetlen beszélgetések révén a nézők közvetlenül is kapcsolatba kerülhetnek az alkotókkal. Így a filmek nem érnek véget a stáblistával: a párbeszéd sokszor csak utána kezdődik.
Szöveg: Gőbel Ágoston
Fotó: Gőbel Ágoston; SIGNIS
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. október 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
