A hideg vizes úszástól pozitívabb az ember

A hideg vizes úszástól pozitívabb az ember

A Sportfanatic kollektíva a hideg vizes úszással foglalkozik. A klub tagjai rendszeresen tartanak úszóedzéseket dermesztően hideg körülmények között, ezzel is fejlesztve állóképességüket. Az ilyen edzések intenzív regenerációt is nyújtanak, mely köztudottan a hideg víz velejárója. A sportklub egy viszonylag friss tagját, Tősér Sándort és a csapat edzőjét, Nyáry Richárdot kérdeztük.

Hány fokos a víz az ilyen úszásokkor?

Tősér Sándor: 4 fok feletti, így még pont beletartozunk a hideg vizes úszásba, 4 fok alatt ugyanis már jeges úszásról beszélünk. A két diszciplína (hideg és jeges úszás) egymástól versenyszámokban is különbözik. A jeges úszásban például a versenytávok rövidebbek, mint a hideg kategóriában.

Ön már volt ilyen versenyen?

Sajnos még nem, most lett volna az első szezonom. A dunaszerdahelyi strand területén található tóban került volna megrendezésre a Szlovák Kupa, a vírus viszont közbeszólt. Én ennek ellenére készülök, konkrétan a 250–550 méteres távra, hátha esetleg összejön még valami verseny a szezonban. 

Hol tartják az edzéseket? 

Legtöbben a Csütörtök melletti tóban szoktunk edzeni Nyáry Ricsi vezetésével. Páran viszont járnak a csilizpatasi „bendőre” is, konkrétan Pék Dezső és Pék Endre, akik egyébként Ricsivel együtt stafétában átúszták a Gibraltári-szorost, a Loch Nesst, legutóbb pedig 2018-ban a La Manche csatornát is oda-vissza, ami mellesleg Guiness-rekordnak számít.

Önnek hogyan jött az ötlet, hogy hideg vízben ússzon?

Én egészen a koronavírus kezdetéig Győrbe jártam úszni, majd új, belföldi helyet kellett találni. Nyáry Ricsit, aki úszóedzéseket tart, már korábban is ismertem, így csapódtam mellé. Márciusban kezdtem el a kinti úszást, a víz ekkor 10–15 fok között lehetett. Ahogy folyamatosan melegedett a víz, egyre többet lehetett úszni, és én is megbarátkoztam a nyílt vízi úszással. Egyébként már az első alkalommal, amikor kint úsztam, és még viszonylag hideg volt a víz, nem vettem fel neoprén úszóruhát, és senki más sem. Ez a Jegesmedvéknél amolyan íratlan szabály.

Mennyire okoz gondot a hideg?

Amikor elmúlik az úgynevezett strandidő, és a víz hőmérséklete 20 fok alá esik, akkor éreztem magam kicsit fázósabbnak, de ez csupán egy-két edzés idejéig tartott, aztán hozzászoktam. A fázás egyébként meglepően nem is a vízben kemény dió, hanem amikor elhagyom a vizet. Ilyenkor a forró tea vagy egy kis testmozgás segít, hogy újra felmelegedjek. Most már sikerült olyannyira megbarátkozni a hideggel, hogy első érintésre a 4-5 fok körüli víz nincs rám nagyobb hatással, mint amit mondjuk a 15 fokosnál éreztem, mikor elkezdtem a kinti úszást. Amikor a tó vize már túl hideg lesz, akkor néhány hónapra az edzéseket beköltöztetjük az uszodába. A benti edzéseket is Nyáry Ricsi tartja, aki a Guiness-rekord mellett jeges úszásban szlovák bajnok, világbajnoki 4. helyezett, és számomra remek edző. Pszichikailag képes úgy felturbózni bennünket, hogy saját határainkat jócskán kibővítjük egy-egy edzésen, mint például amikor egyszer csak így szólt: „Most úsztok egy tízest.” És bizony le is úsztuk a 10 km-t, még ha magunk sem hittük el. 

Hogyan hasonlítaná a benti úszóedzéseket a kinti „fagyasztásokhoz”?

Hírdetés

Az uszoda és a medence amolyan „laboratóriumi” közegnek számít a kinti úszáshoz képest. Bent nincsenek hullámok, áramlatok, és a tökéletes úszótechnikát csak ott lehet elsajátítani. A triatlonos klub úszóedzője, Viola Tibor szuper és precíz edzéseket tart. Az uszodai tréninget rendkívül fontosnak tartom. Érzem ugyanis, hogy ha az egyes technikát fejlesztő gyakorlatokat elhanyagolom, akkor az úszásom egyszerűen „szétesik”.

Visszatérve a hideg vízre: mennyit szokás kibírni ilyen körülmények között? 

Az utóbbi hetekben 550 métert szoktunk teljesíteni.

Az interjú előtt említette, hogy ezek a tavak télen befagynak. Ez tehát az egyetlen valódi oka, hogy beköltöznek az uszodába?

Majdnem, de nem teljesen. Amikor már 250 méter alatt tudok csak úszni, akkor érdemesebbnek találom a fedett verziót. 

A témában megkérdeztük a féli Nyári Richárdot is, a Sportfanatic klub vezetőjét. szlovák bajnokot és világbajnoki 4. helyezettet is. 

Mitől hasznos a hideg vizes úszás? 

Nyári Richárd: Jó hatással van az egészségre, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz tőle az ember, és pozitívabban is gondolkodik. Egy kemény erősítő- vagy kondiedzés után regenerálja a testet, és az izomlázat is megelőzi.

Milyen tanácsot adna annak, aki a hideg úszást ki szeretné próbálni?

Tóban való úszást elkezdeni talán augusztusban a legjobb, de sohasem egyedül. A legfontosabb tanács viszont az, hogy nemcsak beszélni kell róla, hanem valóban el kell kezdeni, és rendszeresen járni, csak úgy lehet fejlődni, illetve valamit elérni – és ezt minden sportról el lehet mondani.

Mennyi Celsius-foknál döntenek úgy, hogy túl hideg van, és irány az uszoda?

Nálam ilyen nem volt, mert versenyen 0,6 fokos vízben is úsztam 1 kilométeres távot Lengyelországban, és a januári Duna-átúszáskor (Pozsony– Ligetfalu, oda-vissza) pedig 0,4 Celsius-fokos volt a víz hőmérséklete. Az uszoda abban segít igazán, hogy jobb körülmények között tudunk technikát és gyorsaságot gyakorolni. Hideg vízben ugyanis nem lehet minden nap edzeni. Inkább a heti három alkalom az optimális.

Mi zajlik le a testben, amikor ilyen hideg vízzel találkozik?

Verseny közben az adrenalin hajtja a sportolót, de vigyázni kell, mert a hideg víz mindenkire máshogyan hat, és mindenkinek a saját testén kell kitapasztalnia, hogy mi jó a szervezetének. A hideg vizes úszáskor leginkább a végtagok hűlnek le, ezeket szinte érezni sem lehet az úszás végén. A táv viszont adott, és azt le kell úszni, hogy a versenyt teljesítsük. Ezért jó, hogy vannak szabályok. Egy versenyen 8 fokos vízhőmérséklet alatt maximum 26 percet lehet a vízben tölteni, 4 fok alatt pedig legfeljebb 22 perc a limit. De valójában ez az extrém sportok lényege, hogy próbáljuk a saját határainkat feszegetni.

Azért nem vesznek fel neoprént úszásra, hogy így szokják a hideget?

Szerintem neoprénben úszni olyan, mint elektromos bringával biciklizni, vagy görkorival futni. Besegít a sportoló teljesítményében, megkönnyíti az úszást. A neoprén úszóruha viselését egyébként nem is engedélyezik a hosszabb rekordúszásoknál. Nekünk sem volt megengedett a neoprén használata a La Manche csatorna átúszásánál sem. Egy szabályoknak megfelelő úszónadrágot, szemüveget és úszósapkát volt szabad csak viselni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »