A középkor során a keresztények Európa minden szegletében elterjesztették vallásukat. Az új földek katolizálásához a régi pogány vallásokat el kellett pusztítani. Hogyan bontakozott ki mindez a vendek által lakott Rügen szigetén a 12. században?
Történetünket Saxo Grammaticus dán pap és történetíró meséli el, aki 1188 körül kezdte el írni Dánia első teljes történetét. A 16 kötetből álló Gesta Danorum (A dánok cselekedetei) az ókorig nyúlik vissza, hogy elmondja a dánok történetének mitikus kezdeteit. A krónika régóta népszerű olvasmány a régió pogány múltjával kapcsolatos történetei és legendái miatt, ráadásul olyan fontos vezetők felemelkedéséről is tudósít, mint II. (Nagy) Knut dán király.
A 12. századba lépve a mű középpontjába különböző dán uralkodók, mindenekelőtt I. Valdemár kerül. Míg Dánia már régóta keresztény ország volt, néhány szomszédja a Balti-tenger térségében megőrizte pogány hitét, köztük vendek is, akik a ma Németországhoz tartozó Rügen szigetén éltek. (Bár a vend szót ma a magyarországi szlovén kisebbségre használjuk, a két népcsoport között nincs kapcsolat.)
I. Valdemár király szobra a dániai Ringstedben
A vendek évekig tartó kalóztámadásai után Absalon, Roskilde püspöke és a király főtanácsadója meggyőzte Valdemárt, hogy indítson keresztes hadjáratot ellenük. A dánok 1168-ban szálltak partra Rügen szigetén, és megostromolták a fővárost, Arkonát. Miután Valdemár csapatai felgyújtották a város falait és épületeit, Arkona lakói alkut kötöttek a támadókkal a megadásról.
Miután Valdemár király átvette az uralmat Arkona felett, elrendelte a helyi istenség –Svantevit – szobrának lerombolását. Saxo így ír az esetről: „a férfiak képtelenek voltak fejsze használata nélkül kifordítani a szobrot a helyéről; ezért először letépték a szentélyt elfedő függönyt, majd megparancsolták szolgáiknak, hogy gyorsan kezdjék meg a szobor ledöntését, azonban óva intették őket, hogy körültekintően járjanak el egy ilyen hatalmas tömeg lebontása közben, nehogy az összezúzza őket, és azt higgyék, hogy a rosszindulatú istenség büntetését szenvedték el.”.
Kemény munkával a támadók ledöntötték a szobrot, így láthatóvá vált számukra a szentély belső tere. „Az épület vadállatok csodálatos szarvait is tartalmazta, melyek elsősorban díszítésükben voltak lenyűgözőek. Továbbá, a támadók egy ördögöt is láttak, amint egy fekete állat alakjában távozott a legbelső szentélyből, majd hirtelen eltűnt a bámészkodók szeme elől.”
Miközben Arkona istene elpusztult, a dánok újabb megadásról szóló üzenetet kaptak a sziget egy másik fontos településének lakóitól. Karenz városában 6000 harcos fogadta a mindössze harminc katonával utazó Absalont. A vendek leborultak a keresztények előtt, és üdvözölték a püspököt.
Karenz három pogány istenség – Rugevit, Porevit és Porenut – szentélyének adott otthont, akiket a háború, a villámlás és a mennydörgés isteneinek tartottak. Absalon püspök azért érkezett, hogy elpusztítsa ezeket az isteneket, Saxo pedig – talán szemtanúként – leírja a jelenetet, amint a három pogány templom közül az elsőre rábukkantak:
„A legnagyobb szentélyt saját előudvar vette körül, mindkét teret falak helyett bíborszínű függönyökkel zárták, a tetőgerendázat pedig csak oszlopokon nyugodott. A kíséret tagjai letépték a bejárati teret díszítő függönyöket, így végül megkaparinthatták a szentély belső fátylait. Miután ezeket is eltávolították, egy tölgyfából készült, groteszk és rút bálvány tűnt fel, melyet a vendek Rugevitnek neveztek. A fecskék, miután fészket építettek az arcvonásai alatt, az ürülékükből származó piszokkal halmozták el a mellkasát. Valóban szép istenség, ha a képmását ilyen undorítóan bemocskolták a madarak! Ráadásul a fején hét emberi arc volt, amelyek mind egyetlen fejbőr felszíne alatt helyezkedtek el.”
Ezek után Absalon püspök utasította embereit, hogy pusztítsák el az istenséget a többi szentéllyel együtt. A térítők vezetője hosszú távú megoldást akart, így a város lakóinak megparancsolta az összes további bálványt megsemmisítését. A vendek eleinte tartózkodtak a püspök felhívásától, de látva istenségük elhullását végül elfogadták a parancsot.
Ezekkel az intézkedésekkel Absalon püspök nekilátott, hogy előkészítse a területen a térítést. Először három temetkezési helyet szentelt fel a Karenz melletti vidéken, majd miután misét celebrált, megkeresztelte a helyieket. Saxo ezután hozzáteszi: „hasonlóképpen templomok építésével számos településen felcserélte a babona barlangjait a nyilvános vallás épületeivel.”
A Gesta Danorum Párizsban megjelent újkori kiadása
Rügen szigete felvette a kereszténységet és elfogadta a dán uralmat. Absalon püspök Lund érseke lett, ahol 1201-ben bekövetkezett haláláig szolgált. Saxo Grammaticus a 13. század elején fejezte be a Gesta Danorumot, amely végül Dánia történetét egészen 1185-ig összegezte.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
