A helyi erőforrásokra alapoznak (Gyermeksegítő Diakónia)

A helyi erőforrásokra alapoznak (Gyermeksegítő Diakónia)

Minden megkezdett programját folytatja, sőt, bővítené az új esztendőben a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) gyermek- és családsegítő szolgálata, de a svájci HEKS Alapítvány többéves támogatása után egy ideje saját lábán kell megállnia. A többnyire helyi erőforrásokra alapozó szervezet tavalyi sikereiről és idei terveiről Torma Verával, a szolgálat vezetőjével beszélgettünk.

Nem kis összeget, közel 460 ezer lejt kell előteremtenie ebben a tanévben a Diakóniának ahhoz, hogy az évi 2,1 millió lejből fenntartott, meleg ebéddel járó délutáni oktatási programot működtetni tudják továbbra is. A megyei és a helyi önkormányzatok támogatására, valamint a szülők hozzájárulására ezután is számítanak, de a hiányzó összeget a segélyszervezetnek kell összegyűjtenie, ami nem egyszerű feladat – állítja Torma Vera. Nagyon sokat tanult a Margit Királyi Alapítványtól, amelynek adománygyűjtő módszere rávilágított arra, hogy nem csak uniós forrásokra kell és lehet alapozni, a helyi vállalkozókat, tehetősebb családokat is meg kell szólítani, és ebben nem is csalódott – mondja a gyermeksegítő szolgálat vezetője.

Rengeteg jóakaratú emberrel találkozott, és különös tapasztalat volt megélnie, hogy a HEKS garanciát látott abban, hogy az alapítvány adománygyűjtő programját támogatja Berszány Tibor és a tulajdonában lévő Bertis cég marketingcsoportja, s a MultiNr céggel együtt továbbra is részt vesz a pénzgyűjtő kampányban. Úgy véli, ennek is köszönhető a svájci segélyszervezetnek az a döntése, hogy a DKA által a szerződés júniusi lejártáig összegyűjtött összeget megkétszerezi. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett szeptemberi vállalkozói gálára Berszány Tibor ajánlotta be az alapítvány programját, a rendezvény résztvevőinek támogatásából 20 ezer lej gyűlt össze az alapítvány javára – mondotta Torma Vera. A Fakanál körbejár programban 12 ezer lej gyűlt össze az 50 lejes befizetésekből, és ezt is sikerként könyveli el az alapítvány.

Torma Vera azt reméli, a Diakónia és a többi hasonló helyi és országos civil szervezet közösen elérik, hogy példájukkal és a sok-sok beadvánnyal hatni tudnak a kormányra, az oktatási minisztériumra, hogy minden rászoruló gyermek kapjon meleg ebédet és részesüljön délutáni kisegítő oktatásban állami támogatással. Jelenleg tizenkilenc háromszéki településen 530 gyermek vesz részt a Diakónia által támogatott délutáni oktatásban, átlagban tizenöt-húsz gyermek után nem tudják fizetni a szülők a havi 116 lejes hozzájárulást, ami a meleg ebédet is tartalmazza, ezt a Diakónia fedezi, az önkormányzatoktól származó évi befizetés összesen 1 millió lej.

Hírdetés

A gyermek- és családsegítő szolgálat egy másik, igen jelentős programja a hátrányos helyzetben élő nyolcadikos diákokat érinti, akiknek rendszeres pályaválasztási tanácsadást tartanak a Diakónia által alkalmazott pszichológusok, és iskolák, gyárak, cégek látogatására viszik el őket. A program része a felkészítés is a záróvizsgára, magyarból, románból és matematikából tartanak felkészítőket a nyolcadikosoknak az adott iskolák tanárai.

Jelenleg ez a program 240 sepsiszentgyörgyi, baróti, sepsibükszádi, dálnoki, maksai, sepsikőröspataki diákot érint, a baróti tanulókkal még a brassói tejfeldolgozó üzembe is eljutottak, ahol sok baróti munkás dolgozik. A kiválasztott diákok egy része soha nem hagyta el a faluja határát, nem tudják, milyen továbbtanulási lehetőségek vannak, milyen szakmák elérhetőek és megfelelőek a számukra, ezt kívánják megismertetni velük – mondta Torma Vera.

A Diakónia gyermek- és családsegítő szolgálata cigánymissziós programjában is voltak események az elmúlt esztendőben: két képzést tartottak a témában lelkészek számára, idén szélesítik a kört pedagógusokkal, önkéntes érdeklődőkkel, akik már foglalkoztak vagy foglalkoznának cigány és általában szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával, nevelésével. Ennek az Erasmus-pályázatnak lesz része az év elején a Magyarországi Református Cigánymisszió elnökének a látogatása és szolgálata háromszéki gyülekezetekben, ahol a helyi lelkészek, helyi közösségek érzékenyítése a cél a roma emberek iránt – mondta Torma Vera.

A Diakónia képviselője hálás minden támogatásért, önkéntes munkáért, ezek egyike különösen kedves számára, mert fiatalok kezdeményezték: a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági kara hallgatóinak GTK (Gazdasági Tanácsadók Klubja) köre, amelynek sepsiszentgyörgyi tagjai is vannak, idén a Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermek- és családsegítő szolgálata javára gyűjt.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »