A haza minden előtt

A kilencvenes években a nemzeti és keresztény gondolkodást mélységesen gyűlölő balliberális elit, melynek politikai képviseletét elsősorban az SZDSZ, másodsorban az MSZP biztosította, úgy igyekezett a magyar érdekek gáncsolását tálalni, mintha ezzel felsőbbrendű értékeket védene, legyen az a jelzőtlen demokrácia, az emberi jogok vagy az állam semlegessége.
Micsoda abszurdum maga a gondolat is!
Miért kellene a több mint ezer éven át vérrel megvédett magyar államnak semlegesnek lenni s a magyar értékek helyett egy maroknyi, zömmel saját hirdetett értékrendjében sem hívő, azzal csak politikai szándékait álcázó ideológiai kommandó univerzalizmusát, hamis egyetemességét, kozmopolitizmusát belecsepegtetnie a felnövekvő generációk szívébe?
S mindezt úgy tette, hogy közben tagadni igyekezett saját nemzetellenességét.
Ezt a játékot játsszák ma is, azzal a különbséggel, hogy értelmes ember ennek már aligha ad hitelt.
És ehhez elég egyetlen példa.
Gondoljunk bele: mekkora magyargyűlölet szükséges ahhoz, hogy ugyanaz a politikus, aki 2004 decemberében az emlékezetes népszavazáson az erdélyiek özönétől féltette a magyar szociális ellátórendszert, most fűt-fát, idegen kultúrájú, zömmel muszlim, hódító szándékú, beilleszkedni nem akaró, felsőbbrendűségi tudattal átitatott tömegeket fogadna be, akik évtizedek alatt végérvényesen felszámolnák Magyarországot, mint magyar országot? Értelmes ember gondolhatja egy pillanatig is, hogy ha az Unió megengedő bevándorlás-politikájának az alapjaira állunk, akkor nálunk nem alakulnak olyan állapotok, mint a nyugati városok no-go zónáiban, ahol a rendőrség is elismeri, hogy nem tudja már fenntartani a közrendet, s ami ennél is súlyosabb, az őshonos nemzet jogrendjének sem képes érvényt szerezni az állami kényszerhatalom. Mégis mit mondhatunk arról, aki mindezt tudván tudja, de elbagatellizálni igyekszik a veszélyt politikai érdekből és gáncsolja a kormány mindenkori állam- és nemzetvédő intézkedéseit? (Egyébként ebben áll elsősorban a Jobbik nemzetárulása is, azon túl, hogy ma már nyíltan paktál az említett, idegen zsoldban működő, magyarellenes hatalmi góc képviselőivel, a globális világhatalom helyi lerakatának ágenseivel.)
Ezen a szemüvegen keresztül kell nézni az MSZP-s Újhelyi István „ünnepi” szövegét, aki szerint a Fidesz logikájából az következne, hogy Szent István Soros-ügynök. Méltatlan e szöveg, méltatlan az ünnephez, egy magyar politikai szereplőhöz és egyáltalában az igazságot valamennyire is tisztelő közéleti magatartáshoz. Legszívesebben nem is foglalkoznék vele, de arra muszáj rámutatni, hogy Szent Istvánnak az idegenekkel kapcsolatos szavait félremagyarázzák, a tettek szintjén pedig keresztény és magyar országot teremtett, melyet meg is védett mindenféle idegen, hódító szándékkal szemben. Soros György és társai pedig éppen azon ügyködnek, hogy mind a nemzeti, mind a keresztény jellegétől megfosszák nemcsak Magyarországot, de egész Európát.
Ezek az emberek, akik most éppen Soros György csatlósai, uralták el a kulturális élet kulcspozíciót a Kádár rendszerben és örökítették át félelmetes hatalmukat legújabbkori demokráciánkba is. Nemcsak igazságtétel nem történt, nemcsak a gyilkosokat nem vonták felelősségre, de lényegében az egész idegen érdekeket szolgáló, zömében nemzet-semleges és/vagy nemzetellenes véleményformáló sajtóhadat és írói-művészi elitet is megörököltük.
A média világában 2010 után sikerült egyensúlyt teremteni, ideje lenne a kulturális életben is teret adni azoknak, akik nem részei ennek a nemzeti-keresztény gondolkodás sunyi gyűlölete által meghatározott szolidaritási hálónak, hanem művészi-írói feladatuknak a magyarság értékeinek gyarapítását, a magyar nemzeti öntudat regenerálását tekintik. Orbán János Dénestől Beke Albertig sokan leírták, hogy az anyaországi irodalom-oktatás a középiskolától az egyetemi képzésig olyan, hogy ha megkérünk egy hallgatót, hogy mondjon három kortárs írót, akkor Spiró, Eszterházy és Nádas lesz nagy valószínűséggel a felelet, miközben ott van egy sor nemzetben gondolkodó épp annyira tehetséges (s nem mellesleg olvasható) író is.
És igen, idézzük fel Spiró 1984-ben írott sorait, csak, hogy lássuk, hogy kiről is van szó. Szerinte a „mélymagyarok”„a szarból jönnek” és rájuk, Spiró-félékre van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák nemcsak a „szemetek” tudnak magyarul. 1984-ben nem volt még olyan társadalmi csoport, melyre rá lehetett volna fognia szélsőségességet. De itt nem is szélsőségeseket szidja az „író”, hanem azokat, akiknek kiemelten fontos nemzeti hovatartozásuk, akik mélyen átérzik a nemzet sorskérdéseit.
Ez az ember lehet máig ünnepelt író Magyarországon. Ő, aki évtizedekkel később képes volt azt nyilatkozni, hogy aki felhánytorgatja ezeket a sorokat, az antiszemita. Hogy is mondta Csengey Dénes nem sokkal halála előtt egy Konrád Györggyel folytatott tévévitában? Lehet, hogy az antiszemitizmus nagy bűn, de az antiszemitizmussal való rágalmazás sem marad el mögötte.
De mit érdekli ez a Spiró-féléket, akik azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a magyarság a magyar nemzeti oldal bő kilencven százaléka szerint nem származás, hanem vállalás kérdése. Ez a bevált technikájuk. Ezer jelét adják annak, hogy nem részesei magyarság történelmi, gondolkodásbeli, érzelmi szolidaritásának, hogy ezeket a kötelékeket legszívesebben teljesen szétoldanák, megsemmisítenék, majd, ha valaki ezt le meri írni, akkor azt süvöltik, hogy kirekesztő. Miközben ők maguk rekesztik ki magukat a magyarság soraiból.
Az egyensúlyteremtés szükségességéről szól az a vita, amit Szakács Árpád legendás cikksorozata indított, s mely vitáról volt már szó e hasábokon. E vita azóta tovább gyűrűzött, egyre többen mernek megszólalni és kiállni a magyar kulturális önrendelkezésért Magyarországon.
Nem véletlen, hogy az ellenoldal hisztizik, sivalkodik. Mi sem volt eddig kényelmesebb, mint zsebre tenni a milliókat, majd állami apanázsból diktatúráról, elnyomatásról, mellőztetésről hazudozni. Legkomikusabb megnyilvánulásuk az volt, hogy aláírásgyűjtést szerveztek a cikksorozat leállítása érdekében. Azok az emberek, akik egyébként a szólásszabadság bajnokaiként szeretnek tetszelegni s akik Szakács Árpád egyetlen állítását nem tudták cáfolni mindezidáig. Fontos tudni, hogy a cikksorozat lényege, hogy személyre lebontva idézi az adott figura közéleti-politikai megnyilvánulásait, majd mellé teszi, hogy a közpénzből mennyivel jutalmazta őt eddig a kulturális kormányzat.
És íme, megszólalt Markó Béla is a kérdésben, aki ugyebár Gyurcsány mellett az a politikai vezető volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt, s fontosnak tartotta, hogy megtámadja Orbán Viktort a legfontosabb elvi kérdésekben, az illiberális demokrácia, a nemzetállam és a kerítés ügyében. Markó felmondja a hivatalos önvédő ballib sablonszöveget az ideológia-semleges művészi értékekről, miközben amellett érvel, hogy a kormány álljon el a tudatos kultúrpolitika megfogalmazásának és gyakorlatba ültetésének szándékától. Magyarán továbbra is pénzelje saját ellenségeit, akik jellemzően egyben a magyar nemzet és az európai kultúra ellenségei is, hiszen nem kis részük migránspárti, magyarán kiállásával támogatja Európa behódolását az iszlámnak.
De hát nincs mit csodálkozni, a Markó-vezette RMDSZ visszamondta 1999-ben a MIÉP kongresszusi meghívóját, míg az SZDSZ jelen lehetett a jeles eseményen. Ez elég világos üzenet volt arról, hogy kikhez áll közel az RMDSZ akkoron első embere, akinek gondolkodásmódja azóta sem változott.
Szerencsére az első kétharmados győzelem óta nem Markó kottájából játszik a magyar vezetés.
S miután Orbán Viktor Tusnádfürdőn megelőlegezte a jelentős kultúrpolitikai változásokat, legutóbb Kövér László mondott néhány súlyos mondatot e kérdésben a Kurultájon, ahol rámutatott, milyen eszközökkel vívnak háborút a közösségek ellen, miként igyekeznek elvenni az emberek önazonosságát, majd beígérte, hogy a magyarság politikai és gazdasági önrendelkezésének megerősítése után, ami megtörtént az elmúlt nyolc évben, a most induló négy évben a kulturális önrendelkezés megerősítésére kerül sor.
Úgy tűnik, végre a tettek szintjén is történik valami.
A meghirdetett óvodai nemzeti nevelés a legfontosabb dolog, amit e téren tenni lehet. Míg a vesztébe rohanó Nyugaton transzvesztiták „érzékenyítik” a legkisebbeket, addig Magyarországon a magyar nemzeti gondolat csíráit, s magyarsághoz tartozás érzésének örömteli mivoltát kell a legkisebbek lelkébe elültetni. Vélhetően Antallék is meglépték volna ezt szívesen, Andrásfalvy Bertalan garantáltan híve lett volna a gondolatnak, de nem merték. Orbánék is jobbnak látták nem frontot nyitni ebben a kérdésben, bár ha valamit, ezt biztos nem látták jól, erre már 1998-ban szükség lett volna. De jobb későn, mint egyáltalán.
Kásler Miklós miniszteri ténykedése is bizakodásra ad okot. Remekbe szabott nyilatkozatai, tervei mellett, úgy tűnik, személyi kérdésekben is konkrét lépésekre szánta el magát. Legalábbis erre utal, hogy a Fideszen belüli kripto-SZDSZ egyik ikonikus figurájának, az említett cikksorozat egyik főszereplőjének, Prőhle Gergelynek, aki az általa vezetett intézményt a balliberálisok futtatására használta és legutóbb a Tanácsköztársaság terrorállamának mentegetéséhez adta a nevét, inog a széke.
Egy új korszak kezdetére utal az is, hogy kitették a keresztet a parlamentre és hogy az augusztus 20-i tűzijáték is határozott keresztény-nemzeti üzenetet hordozott. Végre Wass Albertet idézték hivatalosan, a köztévében, a magyar írók legjobbjainak egyikét, akit nyilvánvalóan azért igyekszik a ballib oldal művészi szempontból kisebbíteni, mert lehetősége van rá. Kőkemény nemzetszolgálata, pengeéles szókimondása miatt gyűlölik, de érveivel nem tudnak harcolni, ezért kihasználva pozícióikat lefitymálólag szólnak művészi teljesítményéről. De hadd kérdezzem meg, mitől tudná jobban megítélni egy papírral rendelkező s a ballib egyetemi agymosáson átment „irodalomtörténész”, hogy ki a jó író, s mi művészileg értékes, mint egy általános irodalmi-történelmi-eszmetörténeti olvasottsággal rendelkező értelmiségi?
A tűzijátékra visszatérve: végre nemcsak show volt ez az esemény, hanem szimbolikus tartalmat is hordozott: a rakéták fellövése előtt fényjátékként megjelenő csodaszarvas, a kereszt, majd a műsor végén ezüst fényekből kialakított Szent Korona megmutatta, hogy valójában mit is ünnepelünk: az épp ostrom alatt álló keresztény magyar állam születésnapját.
Hadd idézzük végül kontextusában azt a négy szót, melyet a köztársasági elnök, Áder János beszédének végére illesztett s mely rendet vág a közélet, az értelmiség szféra és a szűken vett politika útvesztőjében. Vannak, akiknek e négy szó által megfogalmazott politikai üzenet a krédója és vannak, akik épp ellenkezőleg, eme üzenet ellenében cselekednek tudatosan és tervszerűen.
„Nemzeti ünnepünkön azt a szeretetet és hűséget, azt a személyességet és összetartozást, azt a felismerést és hazatalálást kérem mindannyiunknak, amit Kányádi Sándor költői szóval így mondott:

„minden más táj csak óceán
ez itt a föld
a föld nekem”.
(..)

Ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska:

A haza minden előtt.”

Borbély Zsolt Attila


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »