Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a minap kijelentette: „A kereszténység a közéletben és a társadalmi életben számomra azt jelenti, hogy segítek szükséget szenvedő testvéreimnek. A bevándorlásról szóló vitában pedig azt jelenti, hogy kész vagyok szolidaritásra és áldozatvállalásra. Egy keresztény számára mindegy, hogy a segítségre szorulónak milyen a faja, a bőrszíne és a nemzetisége”. Az idézet iskolapéldája annak, mennyire nem érti a brüsszeli vezetés, valójában miről van szó.
A Nol.hu Tusknak a fentebbi mondatait ismertető tegnapi hírcikke (Halmai Katalin: Nem tudták meggyőzni Orbánt a menekültekről), miként a baloldali médiumokon közölt írások úgyszólván mindegyike, mindent megtesz azért, hogy a szó szerint bacilusgazda betolakodókat védelmezze. Ahogyan tették 1945-ben is, csak akkor a szovjet hordákkal. Mikor kikkel. De mindig csak olyanokkal, akiknek semmi keresnivalójuk nincsen egy valóban civilizált társadalomban.
Ilyenkor előszeretettel hivatkoznak persze a nincsteleneket, elesetteket felkaroló „jóságos Jézus”-ra – de szigorúan csak ilyenkor. Amikor a gender-ideológia jegyében megjelenő nemi devianciák elutasításáról van szó, már mindjárt nem ezt teszik. Nem, sohasem teszik helyükre a dolgokat. Mert maradjunk csak a bacilusgazda betolakodók védelménél! Hivatkoznak ilyenkor arra, hogy ha annak idején a német menekülteket befogadtuk, a mostaniakat miért nem? Nos, csattanós válaszul álljon itt erre egy friss fészbúkos bejegyzés:
„1989-ben rengeteg menekült volt hazánkban. Férfiak, nők, gyerekek vegyesen. Mindenkinek voltak irataik, együttműködtek a hatóságokkal, fegyelmezetten, türelmesen várták a sorsukat, pedig nem volt pénzük, nem voltak jogaik, nem volt már hova visszamenni, mert csak a Stasi és a börtön várta őket a hazájukban. A lehetőségekhez képest tiszták voltak és a környezetüket is tisztán tartották. Nem késelték meg napi rendszerességgel egymást, vagy vásárlókat egy áruházban. Nem gyújtották fel a sátraikat, nem fenyegették a rendőröket, nem dobálták el az ételt, amit kaptak. Nem a pályaudvarokon vertek sátrat, nem tüntettek üvöltve a táborokban, vagy az utcákon és nem szidták, mocskolták azt az országot, amin keresztül a szabadságukat próbálták elérni. Ők is Németországba próbáltak eljutni, csak Ők valóban menekültek voltak NEM PEDIG 90%-BAN 16-35 ÉVES FÉRFIAKBÓL ÁLLÓ BETOLAKODÓ CSÜRHE.”
Egyenes beszéd. Mert egyáltalán nem arról van szó, hogy kinek milyen a faja, a bőrszíne és a nemzetisége, hanem arról, hogy képes-e szocializálódni, beilleszkedni egy civilizált társadalomba, ahol azért már mégsem törzsközösségi életviszonyok uralkodnak. És arról, hogy a háttérhatalom leckéztet meg minket, amiért nem tudunk úrrá lenni a bacilusgazdák bevándorlása során előállt helyzet felett?
A kérdés persze költői. Itt van a háttérhatalom egyik bábszervezete, az Európai Bizottság. Elnöke, Jean-Claude Juncker a Der Spiegel 1999/52. számában ezt nyilatkozta:
„Mi eldöntünk valamit, meghirdetjük, majd várunk egy kicsit, hogy mi történik. Ha nincs nagy felháborodás, mert legtöbben meg sem értik azt, amiről döntöttünk, akkor tovább folytatjuk, lépésről lépésre, míg már visszaút nem létezik.”
Brutális sorok. Magyarul akarták, vagy hagyták, hogy kialakuljon a mostani interkontinentális bevándorláshullám, aminek ha ellenállunk, azonnal megleckéztetnek, kioktatnak. Csakhogy nagyon téved Juncker. Egyre többen értik meg ugyanis, hogy mégis kik, mikor, miről, mit döntöttek fejük felett, és egyre nagyobb emiatt a felháborodás. A visszaszámlálás tehát igenis megkezdődött, bármennyire keserű pirula, van visszaút, bármennyire is homokba dugják a fejüket a háttérhatalom bábjai.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
