A gödöllői premontrei apátról, Balogh Péter Piuszról kevesen tudják, hogy a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium növendéke volt, majd a Zeneakadémián zongoraművész-tanári diplomát szerzett. Később, amikor szerzetesnek jelentkezett, teológiai tanulmányaival párhuzamosan az egyházzene szakot is elvégezte.
Ám hogy a harmóniumokért is lelkesedik, és szívén viseli a sorsukat, az talán még meglepőbb lehet. Az elmúlt években többen adták át neki orgonakarzaton sínylődő, de még használható, felújításra szoruló hangszerüket. Piusz apáttal a gödöllői apátság új templomában beszélgettünk a harmóniumokról, a hangszerek királynőjének kistestvéréről.
Van, aki szereti a harmónium hangját, másoknak falusi szentmisék néhol megnyekkenő, pulzáló kísérete jut eszébe róla. Az is előfordul, hogy a kántor fület gyönyörködtetően kíséri a liturgikus éneket, és ha azt mondanák, hogy ez a hangjával a teret betöltő hangszer nem orgona, hanem harmónium, bizony erősen csodálkoznánk.
Piusz apáttal Gödöllőn, a hatalmas új templom előtt találkozunk, és rögtön bevezet a nyitott fedélszékes templomtérbe. Éppen egy orgonaművész játszik a szentély közelében elhelyezett orgonajátszópadon. Mellette egy kicsi, de nagyon helyes hangszer áll, a következő felirat olvasható rajta: „Hőrl Nándor Harmonium Speciális Cég / Budapest, II., Török-ucca 8. sz.” „Németh Pál, a Savaria Barokk Zenekar vezetője ajándékozta nekünk ezt a harmóniumot néhány évvel ezelőtt. A nagybátyjáé, Németh Ferenc atyáé volt. Pali maga is tisztogatta, javítgatta – mondja Piusz apát. – Amikor az új templomunk altemplomába került, újrakezeltük a fafelületeket, kicsit sötétebb barnára színeztük, hogy illeszkedjen az altemplom padjainak színéhez. A Dániel-játékot adta elő az iskolánk a napokban, ahhoz hoztuk fel a templomtérbe. Kiváló a hangja.”
Mind mondja, a harmóniumok általában a második világháború előtt készültek. Többféle méret létezik belőlük. Ez a hangszer kicsinek számít, egyetlen regisztrációja van, és csak a hangerő változtatható rajta. „Azzal is érzékenyíteni lehet a hangot, ha kicsit finomabban végezzük a lábbal fújtatást. Ha erőteljesebben nyomjuk a fújtatót, a légzsákok jobban megtelnek, és a hangzás is erőteljesebb lesz. Minden harmónium más, ki kell tapasztalni, melyiknél hogyan jó adagolni a levegőt.”
A régi templomok közül alig van olyan, ahol ne találnánk „rissz-rossz” állapotban lévő harmóniumot, de ezek a hangszerek félre vannak tolva, el vannak dugva a padláson. Elhanyagolják őket, mert úgy gondolják, hogy az elektroniumok és az orgonapótlékok jobbak. Pedig természetes a hangjuk, és jobban megfelelnének a kisebb terek, kápolnák igényeinek. Léteznek nagyobb harmóniumok is sokféle regisztrációs lehetőséggel, sőt, olyan nagyobb méretű hangszer is van, amit nem kell lábbal fújtatni, mert motor látja el ezt a feladatot – folytatja a gödöllői apát.
E fúvós-billentyűs hangszerek régen nagyon szépen szolgálták a liturgikus énekek kíséretét. Virágkoruk a 19. századra és a 20. század első felére tehető. „Többen írtak egyházzenei műveket kifejezetten harmóniumra, így Liszt Ferenc és César Franck is. Még szólistákat és kórust szerepeltető misekompozíciók is születtek erre a hangszerre. Az elektromosan generált hangzások a 20. század közepétől kezdtek fejlődni. A szintetizált hangzást orgonahangzássá fejlesztették, s így a templomokban is elterjesztették, mert több lehetőséget kínált. Ezzel teljesen háttérbe szorult a harmóniumok természetes hangzása. Manapság külön akarat kell ahhoz, hogy harmóniummal foglalkozzon az ember. Már nincs igény rá, orgonát vagy elektronikus hangszert választanak helyette, de ez utóbbinak nem természetes a hangja, akkor sem, ha a jó akusztikus tér természetesebbé teszi. A harmóniumnak van kultúrája, ezért meg kell becsülnünk.”
Miközben beszélgetünk, Piusz apát megmutatja a harmónium hangját. „Általában négyoktávos a klaviatúra, de ahogyan az orgonán, úgy a harmóniumon is előfordulhat pluszban egy-két billentyű. Az orgonán viszont van pedál, ami a basszust szolgáltatja. A nagyobb harmóniumok esetében létezik olyan regisztráció, ami az egyvonalas C-től lefelé a hanghoz hozzákapcsol még egy alsó oktávot, mintha csak az orgona pedálja szólna – magyarázza. – A harmóniumoknál nem sípokat, hanem fémmembránokat szólaltat meg a levegő. Így működik a tangóharmonika is. Ott és itt is minden egyes billentyűhöz membránok tartoznak, a regiszterek számának megfelelően. Ezek különféle vastagságúak, nagyságúak, így más-más hangot adnak. A harmóniumban egy kisebb bőrtömlőt, az orgonában szélládát fúj fel a levegő. Mivel ebben a hangszerben kicsi a hely, a bőrtömlő éppen csak annyi levegővel telik meg, amennyit belefújtat az ember a lábával. Ha nem fújtat, három másodperc elteltével a hang elhal. Vannak szívós és fújós harmóniumok is, ez a hangszer fújós.” Elcsodálkozom, hiszen a szájharmonikát is lehet fújni vagy szívni, mire kiderül, hogy tulajdonképpen az is ebbe a hangszercsaládba tartozik.
Piusz apát nagyon kedveli a harmónium hangzását, és játszani is szeret rajta. Gyerekkorában, amikor már zongorát tanult, orgonánál is ült, de a harmóniummal csak egyetemista korában ismerkedett meg, kántorként. Amikor csak tehette, kipróbálta a harmóniumokat, amelyekkel találkozott. Volt olyan egyházzenei hangversenyük, ahol harmóniumon adták elő azokat a darabokat, melyeket Liszt Ferenc eleve arra szánt. „Zsámbékon voltam novícius. Ott a templomban az orgonát és a harmóniumot is használják. Néhány napja egy nővér fogadalmán jártam ott. A vasárnapi vesperást én kísértem harmóniumon, mert az lent van, a szentély közelében, az orgona pedig fent a karzaton. Amikor itt, az apátság új templomában előadtuk a Dániel-játékot az iskolánk kórusával, gyerekekkel, szólistákkal, nagyon jól jött, hogy a templomban nemcsak orgona, hanem harmónium is van, ezen kísértük a szólistákat. A szentélynél helyeztük el a hangszert, hogy közel legyen hozzájuk. Nagyon szép, nagyszabású előadás született.”
A harmónium hangja az orgonáéhoz képest visszafogottabb. „A nagyobb harmóniumok regiszterei gazdagon szólnak. Azokon is tudunk tutti hangzást elérni, amire rásegít a templomi akusztikus tér, ugyanúgy, mint az orgona esetében. Az orgonahang elindulása konkrétabb, a harmóniumnál a játékosnak figyelnie kell arra, hogy a levegő konkrét indítást adjon, és ne beússzon a hang.”
Amikor Piusz apát 2000-ben Gödöllőre került, ismerősök szóltak neki, hogy odaadnák a harmóniumot, ami kihasználatlanul áll a templomukban. Aztán egyre többen ajánlottak fel neki ilyen használaton kívüli hangszereket. Mielőtt elfogadta volna ezeket, mindig megnézte vagy megkérdezte, milyen állapotban van a harmónium, és azt is eltervezte, hogy hová teszi majd. Hat-hét harmóniumuk lett így az évek során. A kis templomban 2005-ig, tizenkét éven keresztül egy nagy, sokregiszteres harmónium szolgálta a liturgikus énekek kíséretét. Egy másik lekerült a plébániai szkóla próbatermébe, a Fácán sori plébániatemplom alsó részébe. Ezt a szkólát egy ideig Piusz apát vezette, majd egy egyházzenész vette át tőle. Az új templom altemplomába az előbb látott harmónium került, mert tökéletesen megfelel az igényeknek és az akusztikának. „A Fácán sori templomunkba, amit most felújítunk, szintén egy harmóniumot tervezünk beállítani a liturgikus zenei szolgálat ellátására. Régebben a nagy templomok szentélyébe helyezték a harmóniumot, így az a hívek közelében volt, szemben az orgonával, ami távol esik tőlük. Egy nagyobb templomban nem jó feltenni a harmóniumot az orgonakarzatra. Akkor tényleg olyan, mintha a sarokba lenne állítva, a mérete és a kisebb hangja miatt nem fogja betölteni a szerepét.”
A kapott harmóniumokat belülről mindig meg kell tisztítani a portól, hiszen akár évtizedekig is félretéve álltak valahol. Sokszor a farészek is rászorulnak a tisztításra, felújításra. „Két kezünkön meg tudjuk számolni a harmónium hibalehetőségeit. A membrán nem tud elhangolódni, de előfordul, hogy nem szólal meg a hang, mert valahol eltömődés van. A mozgó alkatrészek szorulhatnak, a fújtatónál a rugó vagy a bőr mehet tönkre. Egyszerűbb megjavítani egy harmóniumot, mint egy orgonát, bár időigényes ez is. Ha az orgonaépítők rendbe tesznek egy harmóniumot, sokáig jól működik.”
Most éppen két harmóniumot újítanak fel, egy-két héten belül visszaszállítják őket. „A külső felújításukat megoldottam itthon, az orgonaépítő pedig szétszedte és szépen kitisztította őket. Az egyik hangszer majdnem egy évet várt a farészeinek megjavítására, most pedig a hangzását tették rendbe, sok regisztere van.”
Piusz apát ritkán ül le magától a harmóniumhoz vagy a zongorához. „Amióta szerzetes és pap vagyok, nemigen gyakorlom a zeneakadémiai hangszeres tudásomat. Hétköznapokon előfordul, hogy a liturgiákon és a szentmiséken játszom orgonán. Nem szoktam zongorán gyakorolni, de ha néha leülök a hangszerhez, azt tapasztalom, hogy nem tudom elfelejteni. 2015-ben felkértek egy ünnepi hangversenyre. Mondtam, az a szerencséjük, hogy egy évvel korábban szóltak, hiszen két évtized is eltelt úgy, hogy nem gyakoroltam. Fél évre volt szükségem ahhoz, hogy visszazökkenjek. Az egész estés koncert első felében Schubert-keringőket és zongoradarabokat játszottam, majd Mendelssohn d-moll trióját adtuk elő két növendékkel, egy csellistával és egy hegedűs diákunkkal. Szép időszak volt, amíg dolgoztunk ezeken.”
Mint mondja, nem vérzett a szíve a zongoráért. Ha vágyott volna a hangszer után, akkor rossz döntés lett volna a papság és a szerzetesség, mert folyamatosan elkívánkozna, úgy meg nehéz élni. „Fontos korszak volt ez az életemben, de az is fontos volt, hogy ne hagyjam félbe a zongoraművész-tanár szakot, hanem lediplomázzak. Zeneiskolában tanítottam, voltak magántanítványaim is, majd néhány év elteltével beléptem a rendbe. Tudtam, hogy amit megtanultam, az nem hiábavaló.” Ez hamar be is bizonyosodott: fél éve volt szerzetes, amikor Zsámbékon rábízták a szkóla megszervezését, és felkérték tanításra is. „Évekig dolgoztam ott. Gödöllőn, az iskolánkban pedig megalapítottuk a középiskolai egyházzenei képzést, amit tíz évig vezettem. Részt vettem az oktatásban is. Minderre nem lettem volna képes, ha nincs mögöttem zenei múlt.”
Erre a 2005-ben indított egyházzenei képzésre évfolyamonként hat-nyolc diák járt. A négy évfolyamban és a szakmai évfolyamban összesen legfeljebb harmincöten-negyvenen tanultak egyidejűleg, szép kis kórus is kerekedett belőlük. E szakgimnáziumi képzés kivezetése után zeneiskolát létesítettek a Premontrei Iskolaközponthoz kapcsolódóan, itt jól tudták kamatoztatni a korábbi tapasztalataikat. A gyerekek többféle hangszeren tanulhatnak, még orgonán is, és járhatnak kóruséneklésre, hangképzésre, liturgikus énekre is – mondja Piusz apát, majd hozzáteszi: „Gödöllőn van egy nagy városi zeneiskola is, de a diákjainknak nem kell messzire menniük, hiszen a miénk egy épületben működik a gimnáziummal.” De vajon kipróbálják a növendékek a harmóniumot is? „A harmónium felé azokat a tanulókat lehet terelni, akik már orgonálnak vagy zongoráznak, és igénylik az egyházi összhangzást. Az tudja szépen megszólaltatni ennek a hangszernek a hangját, aki megfelelő manuális készséggel rendelkezik, eleve kántorkodik vagy orgonál.”
Bevallom, engem mindig az orgona varázsolt el, és sokszor idegenkedtem a harmóniumoktól. De Piusz apátnak ez az egészen különleges harmóniummentő tevékenysége és lelkesedése meggyőzött arról, hogy az elektronikus hangszerek mesterséges hangzása helyett érdemesebb a természeteset választani. Ráadásul akusztikai lehetőségeik miatt a terek sokszor meghálálják, ha nem orgona, hanem harmónium szól bennük. Fedezzük fel hát újra a hangszerek királynőjének e méltatlanul félreállított kistestvérét, hiszen a harmóniumnak is lelke van.
Fotó: Lambert Attila
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
