Hogyan befolyásolják a sorozatok gyermekeink gondolkodását? címmel tartott érdekfeszítő előadást Balatoni Mónika drámapedagógus, dramaturg, rendező, a MCC Média Iskolájának kutatótanára a múlt hét folyamán a dunaszerdahelyi MCC képzési központjában.
Magyarországon már évek óta nagy sikerrel fut az MCC Szülők Akadémiája című rendezvénysorozata, amely végre eljutott Dunaszerdahelyre is. Az előadó, Balatoni Mónika elsősorban gyermekvédelmi szempontból járta körül a média, azon belül is elsősorban az internet világának olyan zugait, amelyeket gyermekeink talán előbb fedeznek fel, mint mi saját magunk, és sajnos sok esetben az onnan rájuk zúduló tartalmak sokkal több veszélyt hordoznak magukban, mint azt gondolnánk. Vajon hogyan hatnak ránk a sorozatok? Milyen praktikákat használ a média és a tömegkommunikáció arra, hogy észrevétlenül átalakítsa a gondolkodásmódunkat? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kaphattunk választ az előadáson.
A meghívott vendég a témával kapcsolatban nemcsak kutatásokra, hanem saját tapasztalataira is épített, hiszen két kamasz lánya révén a családjukban is tapinthatóvá vált ez a jelenség, de mai világunkban már minden családot érint, ahol gyermekek vannak. Balatoni Mónika régóta foglalkozik a kultúrélmény közvetítő szerepének kutatásával.
Ezeket a kérdéseket tette fel első körben az előadó, majd igyekezett válaszolni is rájuk.
Bátran kimondhatjuk, hogy az elmúlt 10 évünkben sokkal gyorsabb lett a világunk mint az azelőtti 50 évben (pedig az utóbbi fél évszázadban már ott vannak az életünkben a számítógépek). Ennek egyik fő tényezője a digitális környezet és a technológiai fejlődés (gyorsan megváltozott a környezetünk). Fontos aspektusa az emberi kényelem is, melyből akár a nemtörődömség és a szabályok áthágása is fakadhat (itt elsősorban az apró betűs részek figyelmen kívül hagyására kell gondolni). Sérülékenyek vagyunk és sodródunk a hálózati rendszerekkel.
Adatainkat nemcsak felhasználhatják, de folyamatosan monitorozzák őket. Csak azon tudunk változtatni, amit átlátunk.
Az egyén interpernális kommunikációjában mindenféle zavarok lehetnek, de Denis McQuail szerint nem a személyközi, hanem már a személyen belüli kommunikációban kezdődik mindez az információ feldolgozásával, nyomatékosította az előadó.
Egy adott szöveget ugyanis kicsit vagy akár nem is annyira kicsit mindannyian máshogy értelmez(het)ünk. Ez függ(het) az adott személy intelligenciájától, olvasottságától, neveltetésétől, szociális hátterétől, értékrendszerétől, életkorától, kulturális hátterétől és megannyi mástól.
Fontos megkülönböztetni a médiát és a médiumot. A médiát birtokolja bizonyos csoport vagy réteg, vagy akár több befektető. A médiának pedig vannak médiumai (például televíziós csatornák, újságok, internetes portálok).
Az előadás során megtudhattuk, hogy a világ legerősebb médiája a Warner Bros., amelyhez például a legnagyobb filmgyártó és filmforgalmazó rendszer tartozik, de ez a cég birtokolja a CNN-t, az HBO-t, a New York Times-t, a Le Monde-ot, a Warner Music-ot vagy a Warner Books-ot.
Hogy ki lesz a sztár, az nagy mértékben azon múlik, hogy ők kit tesznek a sikerlisták élére. Ők ugyanis tudják azt a törvényt, amelyen mi sokszor megbotránkozunk. Vajon manipulálja-e a média az embereket? A tömegkommunikációnak ez a lényege. Azt nagyon fontos tudnunk, hogy a politikai kommunikáció (mint a tömegkommunikáció egyik része) ugyanígy működik. Soha nem az igazságot mondja, hanem hatásokat akar elérni. (…) Ismeri az egyén lélektanát, tudja, hogy mire rezonál, nem ígér, »csupán« hatásokat és manipulálható embereket akar elérni”,
hangsúlyozta a kutatótanár. Noam Chomsky amerikai nyelvész és filozófus szerint 7 (illetve 10) pontban össze lehet foglalni azokat a manipulációs stratégiákat, amelyekkel a tömegkommunikáció bombázza az egyént. Ezek közül pedig a leghatásosabb az alapvető szükségleteink kielégítése (lásd: Abraham Maslow piramisát).
Ha én elkezdek olyan üzeneteket küldeni önöknek, hogy ha továbbra is így romlik a gazdaság vagy ilyen aszályok lesznek, akkor lehet, hogy nem lesz gabona. Ha nem lesz gabona, akkor nem lesz kenyér, felmegy a liszt és a kenyér ára, nehezebb lesz az élet”,
mutatott rá a hírműsorok manipulálhatóságára az előadó. Ennek az a hatása, hogy a tudatalatti elkezd működni és szorongásérzetet generál. A második manipulációs stratégia a biztonságérzetünkre való hatás. A politikai kommunikáció is erre épül, ugyanis folyamatosan monitorozza az emberek tűréshatárát és ingerküszöbét.
A kutatások azt mutatják, hogy nagyon hosszú idő telik el, amíg az ember a direkt reakció után elkezd azon gondolkodni, hogy álljunk már meg egy pillanatra, mi értelme is van ennek az egésznek? Az egyénben azonban tovább nő a frusztráció. Mi köze ennek a sorozatokhoz és a miket körbevevő médiavilághoz? Egyre inkább látjuk azt az elbizonytalanodást és félelmet, aminek az egyik fő forrása a médiaháttér. Ma már az emberek elsősorban narratívafogyasztók, azaz a média által közvetített értékkategóriát teszi magáévá vagy fogyasztja, de hogy éppen melyiket, az az értékrendjétől, elköteleződésétől és az adott médium irányába való bizalmától függ”,
szögezte le Balatoni Mónika, aki arról is beszélt, hogy a mozi mint közösségi élmény szinte teljesen eltűnt az utóbbi években az emberek életéből és a pandémia is tovább rontott a helyzeten.
Manapság ugyanazt a szórakozási lehetőséget az egyén a nappalijában vagy a hálószobájában éli át. A különbség azonban az, hogy nem úgy, mivel a közösségi élményből egyéni lesz. Hogyan is gondolkodunk? Otthon kényelmesebb, nem kell kimozdulnunk, egy könyv áráért pedig gyakorlatilag korlátlan tartalmat tudok fogyasztani egy hónapig. Az élmény azonban mégsem ugyanaz. A podcast nem lesz olyan mintha elmennénk egy előadásra, a streamelt színházi darab se lesz olyan, mintha jelen lennénk és főleg egy koncert nem lesz olyan, mint ha videón néznénk. A közösségi élmény ugyanis egyéni programmá zsugorodik, és az egyéni program mint tartalomfogyasztás lehetőséget ad további egyéni értelmezésekre is, ami megmarad a saját fantáziavilágunkban. Ha többen megnézünk egy filmet egy moziban, akkor hazafele jövet rendszerint beszélgetünk róla, és lehetnek különböző álláspontok is, hiszen mindenki mást visz haza magával a filmből. Amikor egyedül nézünk egy filmet, akkor szubjektív módon éljük meg és raktározzuk el az élményt, amit nem lát senki, mert senkivel nem osztjuk meg.
A brutális horror vagy a nagyon szélsőséges szexuális tartalmak fogyasztása nem zavar bennünket, ha nem kell arccal felvállalni más előtt. Ezt arra alapozom, hogy az elmúlt három évben négyszeresére nőtt a brutális tartalom fogyasztóinak száma. Az online tartalmaknak a fogyasztása éppen úgy, mint az ilyen irányú filmek és médiatartalmak fogyasztása. Mindig az a kérdés, hogy hol van a határ, vagyis ez meddig fokozható? Biztos önök is érzik saját magukon azt, hogy amin tíz évvel ezelőtt megbotránkoztak, azon ma már átlapoznak”,
ismertette az ingerküszöbünk és a jelenlegi társadalmi berendezkedés közti összefüggést az előadó, aki szerint a másik nagy probléma a gyermekeink önálló tartalomfogyasztása, amelynek kontrollját nem tudjuk biztosítani.
Az emberi agy kifejezetten jól rögzíti a vizuális információt.
Azt is megtudhattuk, hogy egy Dunaszerdahely méretű városban egy nap alatt egy járókelő átlagosan 4300 márkajelzéssel találkozik, ennek 90%-a a tudatalatti és csak 10%-a a tudatos.
Egy tíz éve véletlenszerűen megfigyelt emblémát is elő lehet csalogatni bizonyos hívó impulzusokkal. Ugyanez vonatkozik az illatokra is. Mi pedig azt gondoljuk, hogy abszolút tudatosan élünk…
Nagyon nehéz elfogadnunk azt, hogy bizonyos dolgokat, mi emberiség, kiengedtünk a kezünkből.”
A 21. századi állampolgári értékek átalakultak. A nemzeti és családi tradíciókból sok minden kiveszik, illetve felszínesebbé válik, nincs elég időnk megélni ezt. Eltűnnek az oral historyk, a családi történetek, egyre kevesebb szülő mesél a gyerekeknek, mesekönyvből is.
Ami a műsorok készítését illeti, kétféle médiapolitika létezik. Az egyik a BBC-típusú (még a „klasszikus” BBC-re kell gondolni). Ebben az esetben a médium ad egy minőséget, és ha változik a nézettség, akkor az nem probléma, mert ő hosszú távon gondolkodik, és ha a téma változik, akkor a korábbi nézők visszatérhetnek, hiszen a színvonalból nem engednek. A másik az RTL-féle modell, amely esetében a néző „tartja” el a műsort. Állandóan monitorozzák a tévénézőket, és amely műsornak kicsi a nézettsége, az megszűnik, amelynek nagy, az megmarad. Az ő olvasatukban a legnézettebb műsor a legsikeresebb, de korántsem biztos, hogy az a legjobb, a legnívósabb, sőt… A siker ugyanis nem az egyénen múlik, hanem a környezete teszi az egyént sikeressé.
Az RTL alapítója az első szerkesztőségi ülésen a következő mondatot mondta: »Mi a fő vezérelv a szerkesztők számára? A halakkal meg kell szerettetni a csali ízét, a horgász ízlése lényegtelen«. Tehát nem az a kérdés, hogy a szerkesztő milyen művelt és milyen világirodalmi művet olvas minden este”,
húzta alá az előadó. Azaz otthon mindegy, hogy mivel foglalkozik, de a tévében csináljon olyan valóságshow-t, ami megemeli a csatorna nézettségét. Kutatások alapján ugyanis az embereket három dolog érdekli:
Ha mindenhol a szexus és a deviancia, vagy a depresszió jelenítődik meg, akkor azt az emberek egy idő után már természetesnek veszik vagy vélik. Billie Eilish egyik dalának a szövege különböző tablettákra és nyugtatókra van írva. Ez megy 3 és fél percig. Ha megemlítjük, hogy a hölgy célközönsége a tini korosztály, akkor vajon milyen üzenetet kapnak a sorok között, és egyáltalán, miért lett ő ekkora sztár a fiatalok körében? – teszi fel a jogos kérdést Balatoni Mónika.
A legújabb trend pedig már az, hogy a videójátékokat kezdik megfilmesíteni, azaz már egy „közvetítő” is bekerül a folyamatba, természetesen arra reflektálva, hogy nagyon sok játékfüggő (vagy legalábbis játékkedvelő) létezik, aki biztosan a filmváltozatra is kíváncsi lesz.
A szexuális identitásnak egyértelműen determinálója a média, és olyan tendenciáknak lehetünk szemtanúi, hogy 13-14 évesen alkohol vagy drog hatására megtörténhet az első szexuális kapcsolat, hiszen a streamingszolgáltatókon futó sorozatokban ez teljesen „normális” jelenség. Azonban még a legérettebb tini sem tudja élményként megélni ezt, hívta fel a veszélyekre a figyelmet az előadó.
Utána józanul azt mondja, hogy: »Hát én ezt nem élveztem, ez nekem nem jelent semmit, lehet, hogy nem is a másik nemhez vonzódom?« Mit mutat a média? Ki kell próbálni mindent, mert ez »szabadságérzetet« ad. A korlátlan lehetőségeket sugallják általában ezek a filmek. A kutatások azt mutatják, hogy ténylegesen feltehetőleg 6-8% küzd a nemi identitás problémájával és az összes többi egy felvett szexuális identitás”,
emelte ki a kutatótanár. Mivel a magyar vagy a szlovák társadalom is egy zárt társadalom, és ha az adott fiatal felvet egy ilyen témát a családban, akkor rendszerint elutasítással találkozik. Ekkor azonban keresni fog egy olyan közösséget, ahol megértik, és nyilván olyan közösségben fogják megérteni, ahol hasonló értékekkel bíró, identitásukat kereső fiatalok vannak. Abban a pillanatban elindul egy olyan folyamat, amiben minél később fogja meg a szülő, annál nehezebb visszafordítani.
Egyébként a Netflix nyilvános szabályzatában benne van, hogy csak olyan tartalom fejleszthető, amelyben minél több etnikumú szereplő játszik, minimum egy vagy két homoszexuális párnak benne kell lennie és mindenképpen fontos, hogy az identitás kérdése valamilyen szinten előkerüljön. Nem mindig a szexuális identitásról van szó, de valamilyen identitás elő kell hogy kerüljön”,
ismertette az internetes tartalomgyártó- és szolgáltató vállalat szabályzatának egyes passzusait az előadó.
Sajnos jó pár mai filmben, filmsorozatban a gyerek számára a legnagyobb ellenség a szülő, a legfőbb megértő forrás pedig a saját közege, ami burkoltan vagy nyíltan újabb támadás a család felé. A filmben már nemcsak generációs ellentéteket, a gyermek és a szülő másként gondolkodását vázolják fel, hanem többször is nyíltan kimondják azt, hogy a szülők úgyis szándékosan keresztbe tesznek a gyerekeknek.
Azért veszélyes ez, mert melyik kamasz nem érzi azt, hogy őt nem értik meg a szülők? Nagyon más, hogy tisztában van-e azzal, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és öt év múlva már teljesen jó viszonyban lehetnek majd egymással, vagy ellenségként kezdi el kezelni a szülőt”,
mutatott rá Balatoni Mónika.
A Marvel már a 2026-os tartalmait fejleszti, de ne gondoljuk, hogy például egy olyan film(sorozat) esetében nincs mögöttes üzenet, mint a Pókember. Elég csak a főszereplő ruhájára gondolni, amelyen a piros és a kék színek dominálnak, de van benne fehér és fekete is. Pókember tehát az USA-zászló színeiben pompázik, nem véletlenül. Vajon mit gondolnának Magyarországon, ha a Vízipók csodapók új részeiben a főhős piros-fehér-zöld mentét viselne? A sajtó persze mindjárt azzal lenne hangos, hogy milyen nacionalista rajzfilm lett belőle.
Nézzenek meg egy Superbowl kezdést. Azon túl, hogy a repülőgépek végighúznak a stadion fölött, mindig egy világsztár énekli az amerikai himnuszt, sokszor az USA-zászló színeibe öltözve, tengernyi gyerek fog egy hatalmas amerikai zászlót. Az egész Marvel cég vizuális rendszere, a jelmezek és világok a világ megváltására és a romlás legfőbb megakadályozására épülő hősökkel van tele, a legfőbb üzenet a gyerekek számára pedig az, hogy az USA a világ megmentője. És ez a trend azért rossz, mert kiszorítja a mi történelmi hőseinket, akik természetes módon »csupán« a saját világukban hősök, de nincsenek felruházva olyan többlettulajdonsággal, ami a mesén kívüli világra utalna”,
hívta fel a figyelmet a kettőségre a vendég.
Kizárni a világot az életünkből nem lehet, egyetlen megoldás a tudatos médiafogyasztás lehet, tehát amikor mi irányítunk, nem pedig a média. A kérdés csupán az, hogy meg tudjuk-e tenni, hogy nem szeretjük meg a csali ízét vagy minden horogra ráakadunk…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
