„A háború minden esetben vereségnek számít”

Nem szabad hozzászoknunk a háborúhoz – jelentette ki XIV. Leó pápa, aki az emberi méltóság és a nemzetközi jog nevében emlékeztette a politikai felelősöket, hogy a háború minden esetben vereségnek számít.

Az egyházfő a szerdai általános audiencián mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az egyház szívét szaggatják a háborús térségekből érkező kiáltások. Ukrajnát, Iránt, Izraelt és Gázát említette.

XIV. Leó kijelentette:

„nem szabad hozzászoknunk a háborúhoz. Ellenkezőleg, vissza kell utasítani a hatalmas és fejlett fegyverek csábítását”.

Hírdetés

Az egyházfő a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes (Öröm és reménység) kezdetű lelkipásztori konstitúcióját idézve hangoztatta, hogy a fegyvertechnológia fejlődésével a háborúk mostani borzalmai jóval túlléphetik a múlt kegyetlenségeit.

XIV. Leó az emberi méltóságra és a nemzetközi jogra hivatkozva

Ferenc pápa szavaira emlékeztette a politikai felelősöket, vagyis arra, hogy a háború mindig vereségnek számít.

Végül XII. Pius pápa mondatait is idézte, melyek szerint a békével semmi nincsen veszve, de minden elveszhet a háborúval. XII. Pius rádióüzenetének ismert szavairól van szó, amelyet 1939 augusztusában intézett a politikai vezetőkhöz és a népekhez közvetlenül a második világháború kitörése előtt.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »