Van ez a gyanús, Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató a Duna tévében, ezúttal éppen gyerekszereplőkkel.
Valószínű, hogy Paprikakinga, a TASZ vagy a Magyar LMBT Szövetség (mert már ilyen is van, Allah növessze hosszúra a szakállukat), nem követik a műsort, különben már biztosan utcára vonult volna ugyanaz az 1500 ember, akinek ez a szokása, és Drágabulgárúr is megbeszélte volna okos törzshallgatóival a témát a Klubrádióban.
Mert mi az, hogy egy tehetségkutatóban lányok/nők és fiúk/férfiak vannak, sehol egy queer, egy leszbikus vagy egy nemváltós transzizé, és meleg is csak legfeljebb a reflektoroktól van?!
Ráadásul a dalok, a táncok szerelemről, kizárólag nő és férfi szerelméről szólnak, meg az ő csalódásaikról, örömeikről, egymástól való elválásukról, reményről, életről, halálról, és néha Istenről. Mi történik ezen a vetélkedőn?
A lányok/nők
A táncban a lányok mindig a fiúkat várják: aki megpörgeti, röpteti, táncoltatja őket. Ezért aztán gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákba öltöznek, hogy a fiúknak megakadjon a szemük rajta. A lányok fején szépen kivarrt főkötő, hosszú szárral, vagy szépen font copf, a lényeg, hogy forgáskor repüljön! Ha ez nem elég, a lányok még hangoskodnak is, sikongatva hívják fel magukra a figyelmet. Verseny van a fiúkért, na!
A fiúk/férfiak
A fiú/férfi az, aki végig férfiként viselkedik: határozott, bátor és erős. Beinti a zenészt: „- Húzzad!” – és még „bazmeg” sincs utána.
A fiúk viselete visszafogottabb, fekete-fehér, de az a csizma, a fehér ing meg a hetyke kalap! Lélegzetelállítóan férfiasan néznek ki még a kisebb lurkók is. És nem az jelenti a rangot, hogy mennyire állat az autód, vagy mekkora mellű a nőd, hanem az, hogy ki tudja jobban cifrázni a lépést, nagyobbat dobbantani, és hangosabbat csapni a csizmaszárra.
Persze a lányokért folytatott kemény versengésben villognak a szemek, és nyílik a bicska a zsebben, mint régen a parasztbálban – de már csak a koreográfiában. Afiúk tánca igazi férfimunka.
A zsűri
Ez legalább tetszene a MASZOP női tagozatának meg a Vadai Ágnesnek: 3 nő és 3 férfi. Nincs műmájerkedés, hogy mennyire odavannak maguktól, nincs nyáladzó ömlengés, nincs alázás, hanem okos mondatok, őszinte szeretet és öröm, valamint szakmai hozzáértés van. Az egó helyett az egyéniség megnyilvánulása. Az olyan egyéniségé, amely tett már le valamit az asztalra valaha ebben a büdös életben, és akinek megítélése nem az éppen aktuális megnyilvánuláson múlik. Olyan emberekről beszélünk, akik képesek a produkcióhoz kapcsolódóan másfél percben egy mini-esszét kanyarítani. Ha létezik jó értelemben vett „népművelés”, ez biztosan az, ráadásul erősen magyarkodó: minden mondatuk rólunk, magyarokról szól.
A gender
Ja! Itt olyan nincs.
Valahogy az az érzésem, aki már ifjú korában a népzenét, a néptáncot választja, annak mindig rendben lesz a nemi identitása.
Nézem a Haraszti-ikrek számát tavalyról. Két bájos gyermek olyan hanggal, mintha egyik pillanatról a másikra 50 évet öregedtek volna. Amikor hallgatom karácsonyi dalaikat olyan erőteljes, palóc tájszólásban, hogy piszkosul kell fülelnem, értsem is a szavukat, érzem, hogy van itt valami örök, megmagyarázhatatlan, elmondhatatlan gyönyörűség.
Emberek! Nézzétek a Pávát!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
