A Múlt-kor Vadon Janit, a Spektrum televízión bemutatott Várfoglalók című sorozat műsorvezetőjét kérdezte a várakhoz fűződő viszonyáról, a forgatás során szerzett élményeiről, az erdélyi erődtemplomokról és a közösségi összefogás fontosságáról.
Téged a nézők eddig elsősorban kereskedelmi tévés és rádiós műsorvezetőként ismertek. Nem lehet szokatlan a közönség számára, hogy most történelmi környezetben, tulajdonképpen hagyományőrző és népszerűsítő szerepkörben látnak?
A kérdés indokolt, mert a Várfoglalók valóban más jellegű műsor, mint amilyenekben megszokhattak. De akik régebb óta ismernek mint magánembert, inkább azt a kérdést tehetnék fel, hogy hogyan kerül egy várbarát, történelemrajongó ember a kereskedelmi médiába? Ugyanis én már gyerekkorom óta a történelem szerelmese vagyok, tehát ez jócskán megelőzte a médiakarrieremet.
Ha gyerekkorod óta érdekel a történelem, nyilván vannak kedvenc korszakaid.
Természetesen. Akármennyire is közhelyesnek tűnik, mint a legtöbb kisfiút, engem is a hadtörténeti témák, a fegyveres konfliktusok izgattak leginkább, a viking korszaktól a világháborúkig. De az Európán kívüli világból is vannak kedvenceim. Például a középkori japán történelem. Gyerekkoromban hivatásos katona akartam lenni, amiről aztán később letettem, részben a Magyar Néphadseregben tapasztalt állapotok miatt… De a hadtörténeti érdeklődés a mai napig megmaradt. Ehhez kapcsolódik a várak és erődök iránti vonzalom is, ami nálam szintén gyerekkori eredetű.
Ennek a gyerekkori érdeklődésnek van valamilyen közelebbi oka? A várak és várépítészet iránti vonzalmad kapcsolódik konkrét élményhez?
Ezt elsősorban olyan filmélményekhez tudom kötni, mint az Egri csillagok vagy A koppányi aga testamentuma. Persze kamaszként már csalódás volt, amikor megtudtam, hogy az Egri csillagok vára csak egy makett, ami valójában Pilisborosjenő mellett fekszik, még csak nem is hasonlít az eredetire és el is törpül mellette. De gyerekként én hatalmasnak és elpusztíthatatlannak láttam. A várfalak, bástyák és tornyok mellett a film által képviselt mentalitás is megfogott. Az a fajta életmód és az a harcosság, amely abból merít erőt, hogy egy pici kis szigetecske vagyunk az oszmán tengerben, és meg kell védenünk magunkat, az országot. Amikor Dobó azt mondta “Ez a vár itt most az ország”, abba mindig beleborzongtam. Egy gyereket az olyan gondolatok rabul tudnak ejteni, mint a hősiesség, az, hogy mi kevesen vagyunk, ők tengernyien, de a mi erősségünk nem a számunkban és a fegyverekben rejlik, hanem a hitünkben, a lelkesedésünkben, a hazaszeretetben, az önfeláldozásban.
Fotó: Szabó Gábor
A Várfoglalók forgatása során mennyire voltak átélhetőek ezek a benyomások? Újraéledtek a gyerekkori élményeid?
A forgatások alatt nagyon sokszor érintett meg a „hely szelleme” és időnként valóban borsódzott a hátam. Engem ezek a csodálatos helyek még mindig magukkal ragadnak. De valójában nem a kövek azok, amik az embert elvarázsolják, hanem azok a históriák, amik a kövekhez köthetők. És ez a történet lehet egy kőfaragónak, egy hadmérnöknek, egy ácsnak vagy egyszerű kovácsnak is a törtnete. Egy ilyen sztori is lehet pont annyira magával ragadó, mint mondjuk Zrínyi Miklósé, Dobóé vagy Thury Györgyé.
Fotó: Szabó Gábor
Jártál már híres vagy jelentős várakban a történelmi Magyarország területén kívül is? Ott mennyire tapasztaltál hasonló érzést?
Természetesen, de nekem nagyon fontos az érzelmi kötődés, úgyhogy más szemmel nézek azokra a várakra, amelyek nem kapcsolódnak a történelmünkhöz. Sokszor kérdezték és kérdezik tőlem, hogy miért nem megyek Skóciába, Angliába, Franciaországba? Miért nem nézem meg inkább az ottani várakat? Erre mindig azt válaszolom, hogy azért, mert azok nem dobogtatják meg igazán a szívemet. Hatalmasak, szépek, hangulatosak, és megvan a maguk története, megvannak a maguk hősei, de nekem “nem kell” Jeanne d’Arc vagy William Wallace, hiszen van Zrínyi Ilonám és Szondi Györgyöm.
A Várfoglalók mostani szériája annyiban hozott változást az előzőhöz képest, hogy már a trianoni határokon túl, Erdélyben is forgattatok. Ez mennyiben tért el a magyarországi helyszínektől?
Az erdélyi forgatás hihetetlen élmény volt, nekem és az egész stábunknak egyaránt. Több mint három hetet voltunk kint, de nem túlzás, hogy Erdélyre egy élet is kevés lenne. Bár közös a történelmünk, sok tekintetben szerencsésebbek mint mi, óriási az épített örökségük és döbbenetes épségben megmaradt váraik, templomaik, erődtemplomaik vannak. A természeti kincseikről és a székelyek közmondásos vendégszeretetéről nem is beszélve. A helyiek önzetlen segítsége nélkül kivitelezhetetlen lett volna a forgatás, amit ezúton is köszönök!
Fotó: Szabó Gábor
Mi alapján választottátok ki a várakat? Volt valamiféle különleges rendező elv?
Az egyik legfontosabb szempontunk az volt, hogy olyan helyeken is forgassunk, amelyek általában kevés figyelmet kapnak. Sok olyan vár van, amelynek a fenntartásához a közösségi összefogás nagyon nagy mértékben hozzájárul, sőt azok nélkül csak gazos, elhanyagolt kőkupacok lennének. Ahhoz, hogy a múltunk örökségét megőrizzük, fontos a lokálpatrióták elkötelezettsége. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam a forgatás alatt, akik az idejüket, energiájukat, pénzüket nem kímélve járulnak hozzá ahhoz, hogy ezeket a nemzeti kincseket megőrizzük. És nemcsak maguknak, a helyi közösségnek, hanem az egész országnak! Az ilyen embereket támogatni kell a küzdelmükben, mert ezekért a helyekért még mindig küzdeni kell, csak már nem karddal, hanem ásóval, lapáttal, vakolókanállal. És nekem ezekkel az emberekkel való találkozás adta a Várfoglalók elkészítésének legnagyobb élményét!
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
