Kivonultak az ellenzéki képviselők az Európai Ügyek Bizottságának üléséről – számol be a hétfői történtekről Balczó Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője a Facebookon.
A jobbikos képviselő felidézi, hogy
a napirendi vitát követően a két ellenzéki és a két független képviselő a kormánypárti Hörcsik Richárd elnök ülésvezetése elleni tiltakozásul elhagyta az üléstermet.
Azzal folytatta, hogy az eredeti napirendet Szél Bernadett kívánta kiegészíteni, aki előzetesen írásban kérte, hogy a bizottság vegye napirendre Magyarország európai szinten képviselt Kína-politikájának, valamint a magyarországi kínai beruházásoknak az Európai Unió és a tagállamok alapvető biztonsági érdekeire gyakorolt hatásának kérdését, továbbá azok uniós alapértékekkel való kapcsolatát.
Balczó hozzátette: az ülésen fizikailag két kormánypárti képviselő volt jelen, ez a helyettesítéseket figyelembe véve négy szavazatot jelentett – vagyis nem volt meg a kormánypárti többség. Mint írja:
A napirend módosításához nem volt meg a szükséges kétharmados arány, de a módosítás elutasítását követően az ellenzéki képviselők nem szavazták volna meg az eredeti napirendet, így az ülésre nem került volna sor. Ezt elkerülendő a bizottság elnöke eleve tíz perc késéssel nyitotta meg az ülést, Tessely Zoltán alelnök érkezésére várva.
Majd azzal folytatta, hogy hosszas napirendi vitát követően, az ülés hivatalos kezdete után fél órával a szavazás helyett az elnök szünetet rendelt el. Érvelése szerint
az elnöknek erre egy határozatképes ülésen semmi jogalapja nem volt.
Jeleztem, hogy az önkényes döntés elleni tiltakozásul a napirend módosításáról szóló szavazást követően elhagyom az ülést. Így is tettem, és példámat a másik három ellenzéki képviselő is követte.
– fűzte hozzá Balczó, aki hangsúlyozta:
Így az ülésre kizárólag kormánypárti képviselők jelenlétében került sor.
Balczó Zoltán véleménye szerint
„mindez egy belterjes parlamenti ügynek tűnhet, valójában több annál: látlelet a Fidesz demokrácia-felfogásáról”.
Ugyanakkor még két körülményre hívta fel a figyelmet:
Ezáltal a nagykövet „bepillantást nyerhetett a Fidesz sajátos demokráciájának működésébe”
– fejezte be posztját Balczó.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »