Wass Alberttel legutoljára a NER-csinovnyikká avanzsált irodalomtörténész, Takaró Mihály kapcsán foglalkoztam bővebben.
Akkor párhuzamba állítottam az ő munkásságának és életútjának félreértelmezését, félremagyarázását Esterházy Péter hasonló megítélésével. Ahogy elnézem, most az újdonsült főpolgármesterünk szorul némi továbbképzésre a magyar és az erdélyi irodalom nagy alakja kapcsán.
Mindenekelőtt szögezzük le:
Wass Albert sohasem volt „náci”.
Még a baloldali ítészek által tendenciózusan antiszemitává magyarázott, és ezzel hírhedtté tett Patkányok honfoglalása című írása sem a hitleri eszmék dicséretéről vagy a fajelméleti világkép propagálásáról szól.
Az író művei közül mégis leginkább az Átoksori kísértetek világítja meg Wass viszonyát a szocializmushoz:
egyértelműen elítélte a politikai irányvonal szélsőségeit, akár internacionális, akár nemzeti színekben jelentek meg azok.
Mind az inkriminált példázat, mind az önéletrajzi ihletésű regény arra igyekszik rávilágítani, hogy a szocializmus mérgezett gyökeréből fakadó bolsevizmus és a nácizmus egyaránt élhetetlen, emberidegen és embertelen béklyókba szorítja a világ örök rendjéhez szokott polgárokat, akikre végül így is, úgyis a lumpen elemek ezerarcú, ön- és közveszélyes, irigységen és rosszindulaton alapuló ösztönvilágát igyekszik ráerőltetni.
Ami „náci kollaboráns” mivoltát illeti, itt is kiütközik Karácsony tájékozatlanságból fakadó műveletlensége. Wass Albert ugyanis soha az életben nem volt quisling, egyetlen lélegzetvételével sem segítette a Harmadik Birodalom vagy a nyilasok ténykedését.
Pláne azok után, hogy a polgári, humanista irányvonalat képviselő Ellenzék című erdélyi lap – ebben jelent meg 1944-ben a Patkányok honfoglalása is – szerkesztői pozíciójából épp a Gestapo elől kényszerült a havasokba menekülni. (Nem véletlen, hogy ennek a bujkálásnak a története és az ideológiák által megvadított világból a természetbe való önkéntes száműzetés motívuma több könyvében is szervezőerőként jelenik meg.)
Ami pedig akár a román hatóságok, akár a Wiesenthal-alapítvány vádjait illet, nem elég, hogy az író és családja is következetesen tagadta, hogy bárkinek a meggyilkolására is uszított volna, vagy bárkinek a haláláért felelős lenne,
ezeket az állításokat egyik vádlónak sem sikerült érdemben bizonyítania.
Az ügyet az Amerikai Egyesült Államok hatóságai is vizsgálták. A második világháború után pedig nagyon is komolyan vették az ilyen vádakat a tengerentúlon, ám beszédes, hogy
az író számlájára rótt bűncselekményeket ők is megalapozatlannak és légből kapottnak találták.
Takaró Mihályt is arra kértem, hogy ha lehet, akkor ne akarja megmondani, ki a jó magyar, mert neki nem ez a dolga. Valami hasonlót kérek most a kedves főpolgármester úrtól is:
maradjon meg a városvezetésnél, lesz neki azzal elég baja, ne az irodalom- és kultúrtörténeti kérdésekkel zavartassa magát, mert azokhoz láthatóan úgysem ért.
És pláne akkor tessék tartózkodni az ilyen kijelentésektől, ha komolyan gondolja, hogy Budapest minden lakosát képviselni igyekszik, és nem csak egy, a Fideszétől ellenkező előjelű kultúrharcban érdekelt, de legalább annyira szűk látókörű és szűkkeblű politikai kisebbséget. Mert valószínűleg nagyon sokan nem ezt sírták vissza, amikor önre húzták az ikszet vasárnap.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
