"A Fideszben a filoszemitizmus nem politikai szólam, hanem erkölcsi érzés"

"A Fideszben a filoszemitizmus nem politikai szólam, hanem erkölcsi érzés"

Sorra szólaltatja meg zsidóit a Fidesz Márki-Zay inkább csak kiforgatott, mint valóban botrányos kijelentése kapcsán, a kóserjobb(?)oldal egyik legnagyobb – és legirritálóbb – hobbija ugyanis az, hogy bizonyítsa: ő még ellenfeleinél is jobban szereti a zsidókat, s, átvéve az ő fegyverüket – és ezáltal ugyanolyanná válva, mint ők – próbálja rájuk húzni az antiszemitizmus vádját, bármennyire képtelenség is, hiszen ott még több a zsidó, mint a saját táborukban, pedig, MZP kijelentésével ellentétben, ott sem kevés, sőt.

Kedden Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány vezetője kérte a ballibek kormányfő-jelöltjét arra, hogy a "zsidóságot ne használja alantas politikai céljai elérése érdekében".

Hasonlóképp nyilatkozott az ugyancsak fideszes Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) vezetője, Róna Tamás főrabbi is, aki veszélyesnek tartja azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint az "ördöggel is" összefognának az ellenzéki pártok, céljaik érdekében "olyanokkal is hajlandók együttműködni, akik szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak". (Ez lenne a prolizsidó Jakab Dobrev-hátsót nyaló pártja – a szerk.) "A magyarországi zsidóság keserű tapasztalataiból jól tudja, hova vezet a gyűlöletbeszéd, ezért visszautasítjuk azt, hogy népcsoportokat és társadalmi rétegeket negatívan minősítsenek, egymás ellen uszítsanak mindenkit" – folytatódtak a rabbi sirámai.

Legutóbb pedig Weisz Péter, a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelyének elnöke volt a soros, s nevezte elfogadhatatlannak Márki-Zay kijelentését.

Hírdetés

Persze ő is az elzsidósított Jobbik náciveszélyével vagdalkozik (még mindig nem érzik, mennyire nevetséges ez), de idézzük, mert így jutunk el a lényegig:

  • Nem szabad azonosulni egy olyan formációval, amely zsidózással, cigányozással, kirekesztéssel, listázással próbált előrébb jutni.
  • A polgári oldal ezzel szemben zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, így a magyarországi zsidóság egyetlen esélye, ha a jelenlegi kurzus tudja folytatni a kormányzást.
  • A Fideszben a filoszemitizmus nem politikai szólam, hanem erkölcsi érzés, valódi megfontolás, amit például az is mutat, hogy Orbán Viktor nem csupán a vele egy politikai térfélen álló Benjamin Netanjahu előző, hanem a jelenlegi izraeli miniszterelnökkel is megtalálja a hangot. Naftali Bennett a minap köszönetet mondott magyar kollégájának, amiért Magyarország következetesen támogatja Izraelt.
  • A Fideszben a filoszemitizmus tehát nem csupán politikai szólam, mint hiszi azt sok birka – ők tényleg komolyan imádják és szolgálják őket. Még a zsinagógáikat is ők építik (a mi pénzünkből), pedig nem éppen egy szegény közösségről van szó, ugyebár… Ezzel a kampányszöveggel végződik Weisz Péter nyilatkozata:

    A vallásos zsidóság alapvetően konzervatív, fontosak számára az alapvető emberi értékek, ezért arra buzdítok mindenkit, válassza a nagy ünnepek békés megélését lehetővé tevő, zsinagógákat építő, a szélsőségességekre nemet mondó politikát.

    Még azt sem átallotta hozzátenni:

    Magyarország a magyaroké, legyenek akár keresztények, akár zsidók.

    Ilyenkor persze nem nép a zsidó, hanem csak vallás…


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »