A Fidesz pártcsaládja a libsikkel, zöldekkel és komcsikkal karöltve sürgeti Magyarország elmarasztalását

A Fidesz pártcsaládja a libsikkel, zöldekkel és komcsikkal karöltve sürgeti Magyarország elmarasztalását

Komolyan aggódnak az Európai Parlament mértékadó politikai csoportjai amiatt, hogy egy helyben topog a Lengyelországgal és Magyarországgal szemben elindított 7. cikkelyes eljárás, és a tagállamok illetékes miniszterei februári ülésükön sem tűzik napirendre a témát – adja hírül örvendezve a Népszava.

A képviselő-testület kereszténydemokrata, szocialista, liberális, zöldpárti és szélsőbaloldali frakcióinak vezetői pénteken levelet írtak az unió állam- és kormányfői testületét elnöklő Charles Michelnek, valamint a soros EU-elnöki posztot betöltő Horvátország európai ügyekkel foglalkozó államtitkárának, Andreja Metelko-Zgombicnak, amelyben hangot adnak a jogállami eljárás eredménytelenségével kapcsolatos aggályaiknak. Az ötök a 7. cikkelyes folyamattal foglalkozó kormányközi fórum, az Általános Ügyek Tanácsa keddi ülése elé időzítették a levelüket, amely a szélsőbaloldali lap információi szerint a szocialisták kezdeményezésére született.

A Népszava birtokába került dokumentumban a frakcióvezetők felszólítják a tagállamok képviselőiből álló grémiumot, hogy végre cselekedjenek. „Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fontosak az EU következő keretköltségvetéséről zajló tárgyalások, de a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül az unió alapértékeit érő, legalább ennyire jelentős és folyamatos veszélyeket sem” – írják, újabb vitákat, meghallgatásokat sürgetve.

Hírdetés


A Fidesz pártcsaládjának frakcióvezetője is nagyon türelmetlen már

A levélírók – közöttük Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője – felhívják a figyelmet arra, hogy a kormányközi testület tétlensége aláássa a közös európai értékeket, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének a hitelét. "Ragaszkodunk hozzá, hogy az Európai Tanács következő ülésére meghívást kapjon a képviselő-testület, hogy kifejthesse a 7. cikkelyes eljárással kapcsolatos álláspontját" – szögezik le arra utalva, hogy másfél éve a parlament indította el a Magyarországgal szembeni folyamatot.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »