A Fidesz bemutatta, milyen az igazi nyugdíjas-megalázás: Vona-ellenes "zarándoklatot" és Szűzanya-szobor előtti bevásárlókocsi-koszorúzást szerveztetett velük

A Fidesz bemutatta, milyen az igazi nyugdíjas-megalázás: Vona-ellenes "zarándoklatot" és Szűzanya-szobor előtti bevásárlókocsi-koszorúzást szerveztetett velük

"Szegedi nyugdíjasok zarándoklattal tiltakoztak Vona Gábor szavai és a balliberális ellenzék módszerei ellen. Az összegyűltek azt szeretnék elérni, hogy sértések, megaláztatások nélkül zajlódjon le a kampány" – írja a Szeged Ma.

Imádsággal és énekkel fejezte ki a szegedi idősek egy csoportja: "elég a politikai gyűlöletbeszédből!" A Dobák Lászlóné által meghirdetett Mária-napi zarándoklat a Szent Rókus templomkertből indult, itt mondott beszédet a főszervező.

Kifejtette, véleménye szerint a megbocsájtás és az ítélkezés az Isten dolga, viszont ők nem felejtenek – folytatódik a nem mindennapi eseményről írt beszámoló, és most következik a lényeg:

Az egyik idős hölgy, Kiss Istvánné egy bevásárlókocsit is magával hozott, amelyben ott lapult egy nemzeti színű koszorú.

Hírdetés

A lap megemlíti, hogy "a Jobbik vezetője, Vona Gábor fogalmazott úgy egy Facebook-posztjában az utcafórumán megjelenő nyugdíjasokról, hogy ők azok, akiknek a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt, miközben húzták a kis bevásárló kocsijukat és a TV2-s hazugságokat ismétlik".

A "megbélyegzést jelképező vásárlási eszközt" imádságok és éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál az egybegyűltek. Kimondták, a "szeretet koszorúja a rágalom és gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja".

A körülbelül ötvenfős csoport ezután átvonult a Széchenyi téren található Szent István- és Gizella-szoborhoz, majd a Dóm téren a Magyar Pieta szobránál fejezte be útját.

Bármilyen meglepő és hihetetlen, az eseményen tiszteletét tette Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi alapszervezetének elnöke (igen nagy valószínűséggel a valódi szervező) is…


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »