A felújítás örömteli pillanatai (Székely Mikó Kollégium)

A felújítás örömteli pillanatai (Székely  Mikó  Kollégium)

Új a bútorzat és minden okostábla, a mennyezetbe épített lámpák egyenletes világítást biztosítanak, a tölgyfa parkett otthonossá teszi a tantermeket, a folyosó új burkolata is hangulatos, a szünetben újra szól az iskolarádió – ilyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erzsébet park felőli, teljesen felújított épületszárnya, a múlt hét óta tíz osztály diákjai már itt tanulnak.

A 2020 decemberé­ben megkezdett, két évig tartó, 24 millió lejes felújítás negyedénél tartanak, a határidők tekintetében akkora a csúszás, hogy ahová nemrég visszaköltözhettek, ott már egy éve működnie kellene az oktatásnak. Lapunk megkeresésére a kollégium igazgatója elmondta, ennek két oka van: egyik, hogy menet közben módosításokat kért az iskola, a kivitelező marosvásárhelyi cég pedig nem mindig küldött megfelelő létszámú építőcsapatot.  Sztakics Éva két lényeges módosítást említett: intelligens fűtésrendszert szereltek be, a folyosók régi, elavult mozaikfelületét kőburkolatra cserélték. A mozaikot fel kellett törni és eltávolítani, mert nem szabadott a korábbinál nagyobb terhelést alkalmazni, a termenként szabályozható fűtésrendszer pedig energiatakarékossági szempontból fontos, mert az itt működő Kovászna Megyei Kiválósági Központ csoportjainak délutáni foglalkozásai számára és a hétvégi versenyek alkalmával, illetve más, iskolán kívüli tevékenységek esetén elég csak egyes termeket fűteni, nem kell az egész iskolát. A tölgyfa parkett pedig hozzátartozik a műemlék épülethez, a látvány mellett otthonosságot is kínál, ez benne volt az eredeti tervben.

Kérdésünkre az iskolavezető elmondta, szinte tanév elejétől folyamatos volt a költözés, mert a fizika- és a kémialaboratóriumot már tanévkezdés előtt berendezték az iskola Gábor Áron utcai, Kós Károly tervezte épületében, a kísérleti órákat jelenleg is ott tartják, az informatikalaboratórium az egykori Jókai-nyomda épületében működik, az idegennyelv-óráknak kis csoportokban a felújított központi épület ad otthont.

Látogatásunk alkalmával még friss festésszag ütötte meg orrunkat itt-ott, főként a Református Kollégium egyelőre üres folyosóján, ahol a tantermek készen állnak, be kellene bútorozni és visszaköltözhetnének az osztályok a Kriza János utcából, de négy terem befejezése még hiányzik, ezért egyelőre maradnak az ideiglenes helyen, mert akkor éri meg belakni a felújított tantermeket, amikor a teljes tagozat jöhet – mondta Sztakics Éva.

Eddig is költözniük kellett egyes évfolyamoknak a központi épületből, ezután is több osztálynak kell majd termet, épületet váltani, hisz a beruházás része az egykori Jókai-nyomda és a bank épületének felújítása is. Az iskola minden építkezési szakaszban meg tudja oldani az ideiglenes oktatási helyet az érintett osztályok számára – derül ki az iskolaigazgató által ismertetett tervből. A rendkívül értékes, közel hatvanezer kötetes dokumentációs könyvtárnak már megtalálták a helyét – az igazgató szerint talán végleg – a város tulajdonában lévő, a LAM Alapítvány által felszabadított, Mikó-sarkon lévő ingatlanba helyezik át, jelenleg a különleges sínes polcrendszer érkezését és felszerelését várják.

Hírdetés

Amikor a Református Kollégium V–XII. osztályai visszaköltöznek régi helyükre, akkor a Székely Mikó Kollégium kisebb épületeiben működő osztályok veszik birtokba azok helyét a Kriza János utcai ingatlanban (a katolikus templommal szemben) és az udvaron belül több fronton megkezdődhet az építkezés.

 

Vissza a hagyományokhoz

Szinte felsorolhatatlan, hogy mi minden jelnek, szimbólumnak, az iskola történetét és nagyjait felidéző és nyomatékosító jelképnek kell majd visszakerülnie a helyére, termek, folyosók, a feljáró falaira, de még a kék alapon festett virágmintás kazettákat is keresni fogjuk, miként az egykori tanáraink portréit is. A tablók is egyfajta üzenőfalak, azokat is látni szeretnénk. Sztakics Éva megnyugtatott: az építkezés szakaszait követve minden régi emlék visszakerül a helyére, az iskola szellemi értékeinek őrzése, felmutatása továbbra is legfőbb céljuk. A virágmintás kazetták tűzbiztos táblákon jelennek meg egy korszerű technika segítségével, a tablók akkor kerülnek a helyükre, amikor a felújított folyosókon időrendi sorrendben tudják elhelyezni ezeket, a pedagógusok portréit a végső simítások után teszik majd vissza a falakra.

A bentlakás mindig is része volt az iskolának, ezután is gondját viselik, a jelenlegi épület felújítására is pályáztak, hatvanról kilencvenre bővítik a helyek számát. A százötven férőhelyes étkezde konyhájában naponta négyszázötven ebédet főznek és vacsorát adnak a bentlakóknak. Nem túlzás tehát a kollégium megnevezés, a legkisebb iskolásoktól az érettségizőkig mindenki számára nyitott a Székely Mikó Kollégium. Ugyan az iskola 1207 diákja jelenleg több épületben tanul – egyedül az elemi oktatás tizenkilenc osztályának van végleges székhelye –, az egységet a mikós szellem adja, és ez mind az ezerkétszáz tanuló számára ugyanazt jelenti.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »