Pio atya imái, találkozásai, tekintete, hétköznapi gesztusai elevenednek meg hivatalos fotósának képkockáin. Elia Stelluto fotóiból készült válogatást, négyszáz fényképet állítottak ki Pietrelcinától nem messze, Paupisiben, a Santa Maria del Bosco-templomban.
A fényképész a Vatikáni Rádió olasz adásában beszélt a szent életű kapucinus szerzetesről, akinek a fényképésze volt. „Pio atya olyan volt számomra, mint egy apa. Nekem ugyanis nem volt apukám” – mondta. Hétéves volt, amikor először találkoztak, a második világháború idején, 1942-ben. Elio az utcákon bóklászott, ennivalót keresett, és befogadták a San Giovanni Rotondó-i rendházba, ami az otthona lett: „Kulcsom volt a rendházhoz, akkor jöttem-mentem, amikor akartam.” Pio atya egyik ministránsa lett. Vett egy kis fényképezőgépet, hogy azzal keresse meg a kenyerét. Mindenki más számára szigorúan tilos volt Pio atyát fotózni, de neki megengedte. Stelluto több ezer fotót készített, amelyeken feltárulnak a szent hétköznapjai, megmutatkozik lelkisége. A fotók bejárták egész Olaszországot és a világot, a tengerentúlra is eljutottak, Atlantától Bostonig. Ez az első kiállítás, amelyet egy ilyen kicsiny településen rendeznek meg.
Elia Stelluto elmondta, milyen bizalmatlanul állt Pio atya a fényképezőgéphez és főleg a vakuhoz, tájnyelvi szóval „mastrillu”-nak nevezte, ami egérfogót jelent. „Folyamatosan fotóztam, de ő nem szeretett pózolni, a meglepetésszerűen kattintott fotók sokkal jobbak lettek” – mondta el a fényképész. „Egy napon a mesterem, Federico Abresh, aki a felesége és a fia csodás gyógyulása után tért meg, ötezer lírát ígért nekem cserébe egy fotóért, amelyen Pio atya áldást ad. Nagyon jól jött az a pénz, elfogadtam az ajánlatot. Hajnalban keltem, mert Pio atya hajnali négykor mutatott be szentmisét. A templomban elkészítettem a fotót, de a vaku nagyon felidegesítette a szerzetest.” A kép egy piros szegfűkkel díszített oltár előtt készült. Attól kezdve csak egy feltétellel fotózhatott: ha nem használja „az egérfogót”. Stelluto elkeseredett: „Lehetetlen volt: a kolostor félhomályában, amelyet csak a gyertyák halvány fénye tört meg, hogyan lehet jó minőségű fényképeket készíteni? A sötétkamrában azonban minden alkalommal hihetetlenül meglepődtem: a fotók tökéletes megvilágításban jelentek meg! Ő maga bocsátotta ki a fényt! Ő volt a fényképész, nem én! Vannak ellenfények, amelyekben Pio atya arca hihetetlen megvilágításban látszik.”
Hogy melyik a kedvenc fotója? Nem tud választani: „Nekem mindegyik szép, olyanok, mint a gyermekeim.” Vannak olyan emlékei is, amelyeket a kamera nem örökített meg, hanem a szívében őrzi őket. Mint amikor mise után a sekrestyében megcsókolta a szent kesztyűtlen kezét, amelyen ott voltak a sebek. Vagy amikor 1947-ben megjelent a kolostorban egy nem sokkal korábban szentelt lengyel pap, és Pio atya azt mondta: „Ez a pap bíbort fog viselni, esélyes a pápaságra, és ő lesz az én védelmezőm.” A fiatal pap Karol Wojtyła volt.
Raffaele Petenuzzo plébános kezdeményezésére jött létre a kiállítás Paupisi, egy hangulatos olasz városka templomában. A plébános elmondta: „Eliából mintha Pio atya szeretete áradna. Ez a kiállítás azt akarja megmutatni, hogy a szentnek, Isten barátainak lenni nem rendkívüli dolog. Amikor ezeket a fényképeket nézzük, látjuk Pio atya egyszerűségét: olyan ember, mint mi. Spontán arckifejezései minket is arra hívnak, térjünk vissza a hétköznapok egyszerűségéhez, legyünk emberségesek és bátrak a szeretetre.”
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
