A Dernői tanösvény várja a látogatóit

A Dernői tanösvény várja a látogatóit

Dernő a Csermosnya patak völgyében fekszik, a Pozsáló és a Szlovák-karszt Nemzeti Park találkozásánál Rozsnyótól 12 km-re keletre terül el.

A falu a krasznahorkai uradalomhoz tartozott. Az itt működő vasgyár a 19. század 30-as éveiben a Magyar Királyság legjelentősebb vasgyárai közé tartozott. A környék legismertebb vasércbányája a Dénes-bánya volt, mely gróf Andrássy Dénesről kapta a nevét.

Hírdetés

1844-ben Dernőn öntötték a Pestet és Budát összekötő Széchenyi lánchíd fő elemeit. 1851-ben a vasgyárat úgy mutatták be a londoni Crystal Palace-ban megrendezett 1. világkiállításon, mint a Magyar Királyság példaértékű gyárát. 1855-ben a párizsi ipari kiállításon 2. fokozatú kitüntetéssel tüntették ki. 1885-ben pedig a versenyképesség fődíját nyerte a budapesti regionális kiállításon.

Útvonal: dernői vasgyár, Dénes-bánya, Szűz Mária-kápolna, Andrássy-kastély, Szent Miklós püspök temploma, kocsányos tölgy (1670-ben ültették, koronájának kerülete 21 méter)

(Rozsnyói Turisztikai Központ/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »