A demográfiai fordulat szellemi megalapozásán 200 szakember dolgozik négy éve az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya, valamint a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Civil Alkotóműhely (CSAM) kereteiben.
A magyarországi települések többségében csökken a lélekszám, amely veszélybe sodorhatja az eddig elért eredményeket. A probléma megoldására több mint 200 szakember dolgozik négy éve az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya, valamint a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Civil Alkotóműhely (CSAM) kereteiben. Az eredményekről az ELTE és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával egy négyszáz oldalas tanulmánykötet jelent meg. A Jövőnk a gyermek című kötet megjelenése kapcsán könyvbemutató konferencián előadást tartott Zseni Annamária pszichiáter, pszichoterapeuta. Őt kérdezte a Gondola.
– Asszonyom, az 1990-es rendszerváltozás óta egymillióval csökkent hazánk lakossága. A most megjelent kötet kiemelt hangsúllyal tárja elénk a társadalmi helyzetképet, a szocializációs folyamatok kisiklását és következményeit, sőt, foglalkozik a transzgenerációs hatásokkal is. Mit jelent ez a fogalom?
– Elsőként talán a trauma fogalmát járjuk körül. A trauma nem egyszerűen fájdalmas élmény, vagy veszteség. A trauma az egyént vagy a közösséget ért fizikai és érzelmi bántalmazásnak olyan együttese, amely már meghaladja tűrőképességét. A trauma hatására a pszichikum olyan erős izgalomba kerül, hogy annak levezetése vagy feldolgozása az addig megszokott, begyakorlott módon nem sikerül, a helyzettel szemben tehetetlenné válik. A tehetetlenség és a sikertelen küzdelem-menekülés-önvédelem során traumás reakciók alakulnak ki. Az addig integráltan működő rendszer a töredezettség állapotába kerül, állandó veszélyvárás, megriadási reakciók, emlékbetörések jelzik a trauma hatását.
A továbbélés érdekében a traumát elszenvedett egyén/közösség énvédő mechanizmusai lépnek életbe. Az elhárító mechanizmusok megvédik az egyént/közösséget, tehát van túlélés, viszont nincs feldolgozás. A traumatikus esemény, élmény távoltartása bármely elhárító mechanizmus révén sajnos energiaigényes feladat. A szükséges energia az életerőtől vonódik el, az egyén/közösség energia vesztése depresszív állapotban, csökkenő aktivitásban manifesztálódik. A nemzet sorsát befolyásoló, meghatározó események lenyomatát a nemzet lelkületének tudattalanja őrzi. A tudattalanba bezárult traumák a következő generációknál zavarokat okozhatnak. Transzgenerációs hatásnak olyan viselkedésmintákat, gondolkodási sémákat, szemléletmódot nevezünk, amit szüleink, felmenőink hagytak ránk. A jelenben megtapasztalt félelmeink, szorongásaink, tüneteink gyökere sokszor több generációra nyúlik vissza. Ezek gyakran tudatosak, máskor tudattalanok, a családi kommunikációs rendszerben közvetítődnek.
– A XX. század történelmi eseményei nyilvánvalóan traumának tekinthetőkék. Ezek az élmények hatnak az utódokra?
– A jelenben élő generációk zöme a XX. században született, joggal feltételezhetjük, hogy számos traumát szenvedtek el mind egyéni, mind nemzeti szinten. Ha transzgenerációs hatásokat is feltételezünk, akkor még kiterjedtebb az a korszak, amelynek eseményeit érdemes megvizsgálni, hogy vajon megtörtént-e, megtörténhetett-e a traumák feltárása és feldolgozása.
A számok világa nem is tudja kifejezni azt a lelki, kapcsolati, bizalmi és mentálhigiénés válságot, amellyel az egymást követő generációknak meg kellett küzdeniük. Mindezeket a folyamatokat fel kell tárni, meg kell érteni, és ki kell munkálni a gyógyítás lehetőségeit, mert enélkül a csupán az anyagiakra fókuszáló megoldási kísérletek nem fognak eredményt hozni a demográfiai válságban.
– Vannak-e adatok a magyar nemzet lelkiállapotára vonatkozóan?
– Kopp Mária 2006-ban publikált kutatásában a teljes népesség 70%-ánál krónikus stressz állapotot talált, és kimutatta, hogy közel minden ötödik felnőtt a lelki leszakadás állapotában van! Ennek okául a társadalmi normák, a közös erkölcsi elvek meggyengülését, a közös jövőkép és a társadalmi szolidaritás hiányát véleményezte. Saját vizsgálódásunkat 2014-2016 között végeztük. Célunk a nemzeti tudattalan feltárása volt, a munkát részletesen Jelenczki István Ön-Tér-Kép című filmje, és az azonos című könyvünk mutatják be. A nemzetállítás módszerével végzett folyamat során láthattuk, hogy a feldolgozatlan traumák jelen vannak mind a csoportok működésében, mind a személyes életek elakadásaiban. Megfigyelhető volt az együtt lévő négy generáció képviselőinek súlyos állapota. Az „A”, a legidősebb generáció nem akarja látni, ami körülveszi, nem tudja elviselni, magába fordul, képzeleg. A „B” generáció szomorú, úgy ringatja magát, mint az árvaházi gyerekek, eltiportnak érzi magát és riadt készültségben van. A „C” generáció látni sem akarja, mi történik, tudatmódosult állapotban lebeg. A legifjabb generáció kifelé tart, gyökértelen, menekül.
– Mi rejlik az elmondottak mögött köznapibb értelemben?
– Az életben maradást a belső emigráció biztosítja, ez az állapot viszont nem teszi lehetővé a következő generációhoz való szerves kapcsolódást, ez magyarázza a második generáció szimbolikus elárvulását. Nem kötődik és nem élvez védelmet, saját megoldása a „meghúzom magam, így talán elkerülöm a veszélyt”. A harmadik generáción tipikus transzgenerációs tüneteket látunk, megjelennek azok az érzések, amelyeket a traumát elszenvedettek belül hordoznak: szégyen, undor, jelenlét hiánya, csökkent életerő. A helyzetet súlyosbítja, hogy a transzgenerációs traumatizáció mellett saját életükben is sérültek, hiszen kötődési hiányban szocializálódtak. A negyedik generáció szimbolikusan a jövő, kifelé menekül a helyzetből.
– Ez pontosan azt mutatja, amiről a most megjelent könyv számos elemzése szól: ha a népességfogyást nem sikerül átfordítani a holtponton, akkor nincs jövő.
– Igen, összecseng számos munka megállapítása. A demográfiai holtpont szempontjából fontosnak tartom elmondani, hogy kutatásunk felszínre hozta, hogy a nemzeti tudattalant két érzés dominálja: a félelem és a fenyegetettség (FF).
– Miből erednek ezek a súlyos érzések?
– Ha csupán a múlt század második felét nézzük, és most leszűkítve csupán a nőket ért fizikai és érzelmi bántalmazásokat, milliónyi nagyságrendben kell számolnunk: nemi erőszak áldozatai, kényszermunkára elhurcoltak, hadiözgyek, 6 hetes csecsemők mellől munkába visszakényszerítettek, abortuszon átesettek. És hogy egy konkrét példát hozzak: döbbenetes az a hatalmi arrogancia, amely megalázta a traumatizáltakat, egyértelművé tette, hogy nincs igazság, nincs védelem, nincs biztonság – 1949-ben hadiözvegyeket is vétkeseknek nyilvánították, mert „nem akadályozták meg, hogy férjeik kimenjenek a frontra”. Azt látjuk, hogy az FF itt van a légkörben, és hatással van ma is.
– Mire lenne szükségük a nőknek, milyen légkörre?
– Az FF üzenetet át kéne váltani BB-re: Bizalom és Biztonság. Ez a két hétköznapi szó nagyon fontos tartalommal bír!
Biztonság: nem hagynak el, fel tudom nevelni a gyerekeimet (érzelmileg és anyagilag), baj esetén védve vagyok és védelemben van a családom, kapcsolatban vagyok az őseimmel, használom a tőlük átvehető tudást és tapasztalatot. A bizalom pedig olyan értékeket hordoz, mint bízom a szavak valódiságában és hitelében; rend van a társadalomban, kiszámítható és tervezhető a jövő. Bízom önmagamban, tudatában vagyok a bennem rejlő szakrális teremtő erőnek; van identitásom, érzem, hogy része vagyok a nemzetnek, és ez érték, megtartó erő számomra.
– Ha jól értem, itt össznemzeti értékváltozást jelöl meg a gyógyítás szükségleteként: rend, szakralitás, identitás.
– Igen, és ebben a sorrendben, de be kell következnie mindennek ahhoz, hogy sebeink begyógyuljanak, hogy használjuk a bennünk lévő teremtő erőt és létrehozzuk a BB légkörű jövőt.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
