Hatalmas erők dolgoznak azon, hogy az új uralmi rend kereteit felépítsék és elfogadtassák.
Néhány hónapja megtudtuk, hogy az Európa Tanács volt emberi jogi biztosa, Nils Muiznieks nemcsak azért érdekes személyiség, mert támadja a Stop, Soros! törvénycsomagot. Hanem azért is, mert 2009-ben írt egy tanulmányt arról, hogy létre kellene jönnie a Homo sovieticus után egy új embertípusnak, a Homo sorosensusnak.
De mi is lenne ez a sorosensus? Valójában nem más, mint egy global citizent, vagyis globális világtársadalmat irányító elit. Mind e mögött pedig a biztos úr mindenkori főnökének, Soros Györgynek a nyílt társadalom elmélete – vagy inkább világmegváltó víziója – áll, amelyben megszűnnek a nemzetek, a határok (no nation, no border!), megszűnnek a hagyományos kulturális, vallási, nemi identitások.
A helyzet elég komoly ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: vajon meddig jutott el a sorosensus mint új embertípus kinevelése? Mennyire megalapozott szociológiai értelemben is egy, már létező globális elitokráciáról beszélni?
Elsődlegesen le kell szögeznünk: a globális elitokrácia létrejötte szociológiai értelemben már ténykérdés, hiszen jól ismertek azok a Forbes, Credit Suisse, Oxfam és más szervezetek által kiadott adatok, amelyek arról számolnak be, hogy a világ leggazdagabb egy százalékának a vagyona immáron nagyobb, mint a többi ember teljes vagyona (!).
Ennél is megdöbbentőbb, hogy a világ nyolc leggazdagabb embere akkora vagyon felett rendelkezik, mint a Föld szegényebb feléhez tartozó 3,2 milliárd ember. Az elmúlt évtizedekben kialakult egy szupergazdag, főleg bankárokból és multicégek tulajdonosaiból álló csúcselit, amelyik kapcsolatban áll egymással és összehangolja az érdekeit.
Amiről tehát itt szó van, annak immáron semmi köze sincsen a hagymázas összeesküvés-elméletekhez, amelyek titkos összejövetelekről, titkos eskükről, titkos társaságokról, ezoterikus szamárságokról beszélnek. Titkos társaságok természetesen létezhetnek, ám mégsem ez a fontos, hanem az érdekek nyilvánvaló egybeesése és az ebből logikusan következő együttműködés kényszere és szükségessége.
Nagyon helyesen fejti ezt ki David C. Korten A tőkés társaságok világuralma című kötetében (Kapu, 1995), amikor azt írja: „Nem egy szűk elit(csoport) titkos összejöveteleire kell gondolnunk, akik összeügyeskedték a világ meghódításának tervét. Sokkal inkább valamilyen hálózat vagy közös kultúra kiépülésének folyamatához hasonlít, ahol egyének és csoportok közötti szövetségek kibontakozását figyelhetjük meg. Nincs semmiféle összeesküvés, bár gyakorlatilag a következmények olyanok, mintha lenne.”
Az azonos vagy hasonló érdekek azonos vagy hasonló célokhoz vezetnek. Gondoljunk bele: a koldusok összehangolják érdekeiket akkor, amikor felosztják egymás között az utcát és a tereket. A gyári munkások szakszervezetbe tömörülnek és megpróbálnak béremelést, jobb munkakörülményeket kiizzadni maguknak. A parasztság állami támogatásért könyörög, legyen az a nemzetállami vagy az EU-s döntési szint. A középosztály az adók csökkentéséért veti latba befolyását, az ügyvédek, orvosok kamarákba tömörülnek, a munkáltatók, vállalatvezetők létrehozzák a maguk szövetségeit és nyomást gyakorolnak a kormányokra.
A politikai osztály egy jelentős része minél több privilégiumot igyekszik kivívni magának és politikai pozícióikat igyekeznek maximálisan kihasználni a politikán túli területeken zsíros állások megszerzéséért. S végül: a brutálisan gazdag globális elit tagjai, akik vagyoni és hatalmi helyzetüknél fogva a nemzetállamokkal állnak egy szinten vagy már azok felett, s hogy hatalmukat, vagyonukat ne veszélyeztethesse senki, egy globális világrend kiépítésén, s egy alávetett világtársadalom létrehozásán fáradoznak.
Másképpen példálózva: aki alig jön ki a havi fizetéséből, az meggondolja, hogy milyen felvágottat vegyen a reggelijéhez és mit ebédeljen.
Aki a felső középosztály vagy felső osztály tagja, az azon gondolkodik, milyen lakást vagy házat vegyen a gyermekének. Akinek pedig dollármilliárdjai vannak, az azon töpreng, hogyan lehetne országokat és kormányokat megvásárolni, illetve miként lehetne országokat és kormányokat irányítani. Mi ebben a meglepő vagy elképzelhetetlen? Valójában az emberi természet örök érvényű jellemzőit tekintve semmi – ami viszont a legkevésbé sem azt jelenti, hogy a világnak jó is lenne az, ha a nemzetállamokat eltörlő globális uralmi rend létrejönne. Ellenkezőleg!
Korten az említett könyvében a globális elitokrácia szociológai létezésével kapcsolatban saját, pakisztáni tapasztalatait hozta fel példaként. Leírja, hogy az ország három modern városa, Karacsi, Lahore és Iszlámábád szigetként ékelődnek be a feudális és szegény viszonyok közepette élő vidékbe, ahol viszont virágzik a nyomort tovább növelő kábítószer- és fegyverkereskedelem.
Találkozott az ország kiemelkedő elitjének tagjaival – akik a legjobb brit és amerikai egyetemeken szereztek diplomát –, s akiknek „a mozgására és beszédére az a fajta magatartás, modor és vendéglátói viselkedés volt jellemző, amely világpolgár arisztokraták sajátja, akik a társaságban, pénzük és pozíciójuk következtében, tökéletesen fesztelenül viselkednek. Vendéglátóim rendszeresen utaztak a világban, könnyedén mozogtak a világ üzleti elitjének körében, és éppúgy otthon érezték magukat New Yorkban vagy Londonban, mint Karacsiban, Lahoréban vagy Iszlámábádban.”
Hozzáteszi, nagyon megdöbbentő volt számára az a tény, hogy mennyire nem érdekelte őket, mi folyik a saját országukban; viszont sokkal többet tudtak a világ többi részéről. Úgy tűnt, számukra Pakisztán maradék része egy szót sem érdemlő külföldi ország tartozéka lenne; Korten véleménye szerint ezek a világelithez tartozó emberek szinte tökéletesen elvesztették mindenfajta érzéküket bármiféle közös, nemzeti ügy iránt. Végkövetkeztetése éppen egy, a hagyományos politikán túlmutató elitokrácia, mint új rend létrejötte felé mutat: „Itt nem egyszerűen a fejetlenségből eredő torzulásról van szó, hanem sokkal inkább egy globális, társadalmi és politikai átalakulási folyamat első állomásáról.”
Hatalmas erők dolgoznak azon, hogy az új uralmi rend kereteit felépítsék, s azt elfogadtassák az érintett területek polgáraival, tömegeivel. Soros György és a globális pénzügyi elit, a teljes brüsszeli vezérkar, az ENSZ és annak főtitkára, a globális társaságok (Bilderberg-csoport, Külkapcsolatok Tanácsa, Trilaterális Bizottság stb.), a Világkereskedelmi Szervezet, a G20, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, a multibankok és multicégek vezetői és még sorolhatnánk.
A globális elit – amelynek a liberalizmus is pusztán egy eszköz, nem beszélve a demokráciáról – hozzá akar érzékenyíteni minket egy új világrendhez. És ez az új világrend minden eddigi értéket felülírna. Ez az új világrend a halál világrendje lenne az élet természetes és hagyományos rendjével szemben. Éppen ezért gondolom: ha semmi másért, hát ezért kell örülnünk annak, hogy Magyarországon élünk, és az a kormány vezeti az országot, amely a halál világrendjével szemben az életet választja.
Fricz Tamás
A szerző politológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
