A budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatóját is díjazták – Átadták a Gelsey Vilmos-díjakat

A budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatóját is díjazták – Átadták a Gelsey Vilmos-díjakat

Bobay Beatrix ügyvédet és Barlay Bencét, a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatóját tüntette ki december 17-én a Dóm Látogatóközpontban a Szeged-Csanádi Egyházmegye és pedagógiai intézete a Gelsey Vilmos-díjakkal. A díjat olyan személyek kapják évről évre, akik hosszú idő óta szolgálják a keresztény értékekre épülő magyar társadalom fejlődését és a keresztény nevelés ügyét.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye és annak Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete 2014-ben alapította a Gelsey Vilmos-díjat, ezzel is tisztelegve a névadó munkássága előtt. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a szombati díjátadón elmondta, a magyar származású brit közgazdász, bankár élete során mindent megtett, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa Magyarországnak és az Egyháznak, mindenekelőtt a köznevelés terén.

Az átadó ünnepségen részt vett Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki atyai jó barátjaként emlékezett meg a rangos kitüntetés névadójáról. Gelsey Vilmos emberi nagyságát három tulajdonsága felidézésével méltatta: derűs alaptermészetét, végtelen jómodorát említette és hogy időt, fáradtságot nem kímélve adta át tudását, tapasztalatát.

A Gelsey Vilmos-díj a plakettel elismerést és az azzal járó egymillió forint díjazást az egyházi intézmények máig tartó jogi segítéséért és képviseletéért Bobay Beatrix ügyvéd vehette át a Dóm Látogatóközpontban Csák Jánostól és Kiss-Rigó Lászlótól. 1984-ben végzett jogászként az ELTE-n, a jogi szakvizsga megszerzését követően Budapesten lett ügyvéd, polgári jogi és családjogi ügyekkel foglalkozik, szakterülete a személyiségvédelem, titokvédelem, valamint az adatvédelem. Az 1990-es évek közepétől oktatási intézmények képviseletét is ellátja, így az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által fenntartott oktatási intézmények, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye által alapított Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság jogi ügyeit is intézi.

Hírdetés

A Gelsey Vilmos-díj a szoborral kitüntetésben és az azzal járó kétmillió forintos díjazásban Barlay Bence, a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója részesült a keresztény nevelés ügyének több évtizedes, elkötelezett szolgálatáért. Barlay Bence az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett történelem és földrajz, majd német szakos diplomát, s később elvégezte a Pázmány Péter Egyetem vezetőképzőjét is. 17 évig az Albertfalvi Don Bosco Általános Iskolában dolgozott pedagógusként, 2009-től pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanít, melynek tizenegyedik éve az igazgatója.

Mi több, amióta a tanításról nagyobb hangsúly helyeződött a vezetésre, egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a pedagógusok – akikkel együtt dolgozik, akiket irányít, s akikért éppoly felelősséget érez, mint a diákjaiért – maguk is megmaradjanak a hivatásukban – fogalmazott a díjazottat méltató Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke.

Forrás: Délmagyar.hu; MTI

Fotó: Gémes Sándor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »