1916-17 telén Szentpéterváron a Néva partján a léknél vizet merítő asszonyok egy összekötözött szakállas holttestet fedeztek fel a jég felszíne alatt. A kiváncsiak a holttestben Grigorij Jefimovics Raszputyint a cári családhoz közel álló „sztarecet” (bölcs, szentéletű, idősebb korú ember) ismerték fel. A rendőrség cári parancsra azonnal széleskörű és kiterjedt nyomozást indított, amely Raszputyin utolsó napját hozzávetőleges pontossággal meghatározta, és hamarosan a gyanúsítottak körét is megállapították.
A gyilkosság Felix Juszupov herceg palotájában, illetve annak alagsorában történt december 16-án éjjel, (december 29-én az ortodox naptár szerint.) A gyilkosság elkövetői között volt a hercegen kívül az akkori Duma egyik küldöttje, Vlagyimir Puriskevics és a cár unokaöccse, Dmitrij Romanov, valamint a nyomozás későbbi szakaszában kiderült, hogy még valaki volt akkor éjjel a palotában, aki egy revolverből a palota kerítése mellett fekvő Raszputyin szeme közé lőtt, azaz úgynevezett „kegyelemlövést” adott le egy Webley 455 típusú kézifegyverből. A nyomozás Oswald Raynert, a brit titkosszolgálat ügynökét ismerte fel a titokzatos éjszakai látogatóban, ő a kapuban állt mint „biztosító ügyelet”.
Raszputyint Juszupov herceg hívta meg az összesküvőkkel egyeztetve, majd a palota alagsorában berendezett vendégszobában kimondottan az ő számára asztalt terített. A „sztarec” a ciánnal fűszerezett süteményt és mérgezett bort elfogyasztva nem mutatta a legcsekélyebb jelét sem a méreg hatásának. Kisvártatva hazaindult, ekkor a vele egy asztalnál együtt ülő Juszupov kétszer hátbalőtte. Raszputyin arccal a földre zuhant, a herceg a lépcsőn át társaihoz sietett, hogy tudassa velük a hírt. Együtt visszatértek az alagsorba, Raszputyin mozdulatlanul feküdt. Az összeesküvők visszatértek a földszinti lakosztályba, hogy megvitassák a holttest eltüntetését, ám Juszupov herceg hátramaradt, hogy megvizsgálja a holttestet. Raszputyin váratlanul magához tért, és a föléje hajló herceget fojtogatni kezdte. Juszupov pánikba esve menekült el a lépcsőn át. Raszputin az udvarra vánszorgott, majd tovább a kerítés irányába, mert a kapunál egy másik alakot látott. Ekkor újra lövés dörrent, ezúttal Rayner lőtt, a harmadik golyó is Raszputyin testébe fúródott. A sztarec újra összeesett, ekkor Rayner mellé lépett, és két lövést adott le Raszputyin szeme közé. Az összeesküvők a herceg autójában a befagyott Néva egyik hídjához hajtottak, majd a hídról egy vékonyan befagyott lékbe dobták az összekötözött holttestet. Raszputyin holttestét a nyomozás lezárása után 1917 márciusában az időközben hatalomra került Kerenszkij-kormány titokban elégette egy kemencében.
Qui prodest? – kérdezhetnénk, kinek volt érdeke, hogy a cár belső köreihez tartozó Raszputyint likvidálják? Valójában sok érdek esett egybe ezen gyilkosság megszervezésében. 1916-ban a világháborús fronton az orosz csapatok egyre-másra szenvedték el vereségeiket a német-osztrák csapatoktól, a front egyre inkább keletre húzódott. A cári udvarban egyre erősebb volt azok hangja, akik a Németországgal megkötendő különbéke mellett agitáltak, elsősorban Raszputyin, aki akkor már a a cári udvar legbefolyásosabb személyévé lépett elő. Az egyszerű szibériai parasztembert szűkebb hazájában, Tobolszk kormányzóságban is hírnév övezte, ugyanis több súlyos, életveszélyes sebesülésből nyom nélkül felépült, holott késszúrások, verekedések nyomán már több ízben a halál pitvarában tett látogatást.
Hírnevének legfontosabb alapja azonban azon dokumentált gyógyítások voltak, amelyeket kézrátétellel végzett. A XIX. században az ortodox vallású szemináriumok hallgatóinak kötelező tantárgy volt a kézrátétellel történő gyógyítás, természetesen nem mindegyikük szerzett hírnevet, mint ahogy a rajziskolákban szárnyaikat próbáló piktorok közül sem lesz mindenkiből Michelangelo. Európában a katolikus szemináriumokban az ördögűzés tanulmányozása volt hasonlóan favorizált tantárgy.
1912 elején Raszputyin híre eljutott a cári udvarba is, ahol II. Miklós cár egyetlen fiúgyermeke gyógyíthatatlan hemofíliában szenvedett. (A négy leánygyermek nem örökölte ezt a súlyos betegséget.) A cárnő, egykori darmstadti hercegnő az angol Viktória királynő rokona volt, aki tudvalevőleg hordozója volt ennek a betegségnek, amely furcsa módon nővonalon öröklődik, de csak fiúgyermekek számára életveszélyes. Ezidőtájt Európa több trónján ült Viktória-leszármazott, így a vérzékenység nem volt ritkaság az akkori uralkodóházak tájékán. A cárnő legbelsőbb udvarhölgyét, a Napóleont legyőző Kutuzov hadvezér ük-ükunokáját, Anna Virubovát küldte Raszputyinért a szibériai Pokrovszkoje falucskába. A sztarec késlekedés nélkül a fővárosba utazott, és valóban jelentősen javított a fiúcska állapotán, akit addig egy hatalmas matróz hordozott napközben a karján, mert a legkisebb sérülés is végzetes következményekkel járt volna a trónörökös életére nézve.
Raszputyin aki közben az udvar belső bizalmasává vált, 1913 elején egy nyilvános fogadáson a cárnak kijelentette, hogy nagy háború készül, és ha Oroszország is részt vesz benne, akkor megölik őt (Raszputyint), és a cári család is tragikus véget fog érni.
1913-tól kezdődően hatalmas oroszországi és nemzetközi sajtókampány indult Raszputyin ellen, és ez haláláig egyre erősödött. Szélhámossággal, sikkasztással, kicsapongó életmóddal vádolták, ez utóbbinak tápot adott gyakori részegeskedése és féktelen, bárdolatlan modora és természete. A sajtókampányban élen járt a brit sajtó, hiszen London akkor már háborús terveket dédelgetett, tekintet nélkül arra, hogy a brit kormány kincsesládájának alján kaparászott, majd 1913 végén nagy összegű titkos kölcsönt kért az amerikai kormánytól. Különös fordulata a történelemnek, hogy amikor II. Miklós cár 1914 őszén a világháborúba történő belépés mellett döntött, engedve a sajtó által felkorbácsolt „hazafias és pánszláv” hisztériának, Raszputyin élet és halál között lebegett egy vallási szekta egyik tagjának merénylete után.
A brit titkosszolgálat 1916 elején hozzáfogott Raszputyin likvidálásának előkészítéséhez. Az udvarba bejáratos Felix Juszupov intim kapcsolatot tartott fel Dmitrij Romanov nagyherceggel, aki a cár egyik leányának vőlegénye volt, Raszputyin azonban a palotában nyilvánosan leleplezte őket, halálosan megsértve mindkét hatalmasságot. A nagyherceg ugyanilyen kapcsolatot tartott fenn Oswald Rayner brit követségi titkárral, ez a „barátság” még az oxfordi egyetemi évek alatt alakult ki. Dmitrij nagyherceg előszeretettel öltözött női ruhákba a cári család által szervezett házi színházi előadásokon. Rayner időközben SIS-ügynökké avanzsált, főnökeitől kapta a feladatot Raszputyin megölésére. Az összeesküvőkhöz csatlakozott még Puriskevics küldött is, ő szélsőjobbodali nézeteket képviselt, mindamellett egzaltált magatartásával több botrányt is okozott a szentpétervári Duma ülésein. Ő a cári hatalom tekintélyét féltette a „szibériai muzsiktól.”
A Raszputyin-gyilkosságról a teljes igazság csak 2004-ben került napvilágra. A BBC 2004-ben dokumentumfilmet készített Richard Cullen történész és Andrew Cook egykori Scotland Yard-nyomozóval, akik szerint a gyilkosságot a SIS készítette elő, egy 40 perces DVD is kiadásra került a BBC gondozásában. Az oroszok ezt követően több ízben újra lefuttatták a nyomozást, legutoljára 2015 végén, akkor megnyílt több titkos akta is a korabeli és a szovjet idők nyomozati anyagaiból.
A történetben szereplő személyek közül Dmitrij Romanov nagyherceg angol diplomáciai szolgálatba lépett a bolsevik forradalom elől menekülve, majd az USA-ban telepedett le testvérével, Maria Pavlovna nagyhercegnővel, a nagyherceg borkereskedést tartott fenn haláláig, testvére manökenként kereste kenyerét.
Felix Juszupov néhány értékes családi ereklyével 1917 végén a Krímben lévő rezidenciájába menekült, majd több orosz fehérgárdistával egy angol hadihajón elhagyta Oroszországot.
Oswald Rayner 1917 végén kapitányi rangot és kitüntetést kapott a SIS-nél, majd a stockholmi brit követségen bízták meg új feladatokkal, később Finnország volt az állomáshelye.1961-ben bekövetkezett haláláig kapcsolatban maradt egykori „barátjával”, Juszupov herceggel, annak angol nyelvű emlékiratai kiadását segítette elő.
A világháborúban végzetesen meggyöngült cári hatalmat a bolsevik forradalom elsöpörte, London intrikája a világra szabadította az emberi történelem egyik legvérengzőbb rezsimjét és ideológiáját, a szerencsétlen cári családot pedig bestiálisan lemészárolta a bolsevik kormány.
Nemes Péter, London
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
