A brit Munkáspártban is zajlik az elvtársi likvidálás – most épp az antiszemétizmus címén

Felfüggesztette előző vezetője, Jeremy Corbyn párttagságát csütörtökön a brit Munkáspárt. Corbynt a Labour alsóházi frakciójából is kizárták.

Az intézkedés előzményeként a mindenkori brit kormány fennhatósága alatt működő, de vizsgálatait önállóan végző Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (EHRC) közzétette régóta feszült figyelemmel várt, elítélő megállapításokat tartalmazó jelentését a Munkáspárton belüli antiszemita jelenségekről és megnyilvánulásokról.

Corbyn a 130 oldalas jelentésre reagálva csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a tanulmányban felvetett problémát a Munkáspárt "belső és külső ellenfelei politikai okokból drámai mértékben felnagyították". Hozzátette: ő sosem volt része a jelentésben felvetett problémáknak.

A Munkáspárt szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint Corbyn tagságát Sir Keir Starmer, a Labour jelenlegi vezetője (akinek a felesége zsidó, és őt is asszimilálta) elsősorban e kijelentései miatt függesztette fel.

Jeremy Corbyn a Twitteren csütörtökön közzétett bejegyzésében közölte, hogy "erőteljesen" szembeszáll a tagságának felfüggesztéséről hozott, "politikai beavatkozással felérő" döntéssel. Hozzátette: mindig is egyértelművé tette azt a véleményét, hogy helytelenül vélekednek mindazok, akik tagadják az antiszemitizmus problémájának létezését a Munkáspárton belül, és ő továbbra is a zéró tolerancia híve a rasszizmus minden megnyilvánulásával szemben.

Hírdetés

Az EHRC jelentése szerint a bizottság a tavaly májusban kezdett vizsgálat során súlyos hiányosságokat tárt fel az antiszemita jelenségekről szóló panaszok kezelésében a Munkáspárton belül. A testület mindemellett jogsértő esetekről is tudomást szerzett; ezek közé tartozott a panasszal élő párttagok zaklatása, illetve a velük szembeni diszkrimináció.

A jelentés szerint Jeremy Corbyn stábja legalább 23 esetben próbálta politikai beavatkozással befolyásolni az antiszemita jelenségekről beterjesztett panaszok kivizsgálását. A Munkáspárt vezető tagjait a korábbi években is többször érte az a vád, hogy antiszemita nézeteket hangoztatnak.

Ken Livingstone, London volt munkáspárti polgármestere is e váddal szembesült, miután egy BBC-interjúban hatalmas botrányt kavarva azt mondta: Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek "Izraelbe" – az akkori Palesztinába -, és "ezzel valójában a cionizmust támogatta".

A Munkáspárton belüli antiszemita megnyilvánulások ügye akkor került a sajtó és a hatóságok figyelmének középpontjába, amikor a Labour egyik zsidó alsóházi képviselője, Luciana Berger – aki azóta kilépett a pártból – 2018 elején a Twitteren közölte: Jeremy Corbyn még 2012-ben támogató üzenetet küldött egy durván antiszemita londoni utcai falfestmény alkotójának, aki kifogásolta műve eltávolítását.

A 71 éves Corbynt 2015 szeptemberében választották meg a Munkáspárt vezetőjének. Elődje, Ed Miliband a Munkáspárt által a 2015-ös parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozott a párt éléről. A Labour a tavaly decemberi választáson még súlyosabb vereséget szenvedett, és Corbyn ezután mondott le a vezetői tisztségről, bár tagságát a Munkáspártban és az alsóházi frakcióban megtartotta.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »