Évközi 32. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 25,1–13)
Jézus a tíz szűzről szóló példabeszéd végén virrasztásra szólít fel bennünket, pedig a történetben valamennyien elalszanak, az okosak éppúgy, mint a balgák.
az okosak tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz, a többiek pedig csak akkor döbbentek rá mulasztásukra, amikor már hallatszott a vőlegény érkezését hirdető kiáltás.
A történetben mindenkinek van lámpása, de a fényhez olaj is kell. Keresztény életünknek is megvannak a látható formái: a templomba járás, a közös imádság, az egyházi közösséghez tartozás. Mindez értékes, ám a vallásgyakorlat megszokássá válhat, ha közben egyre kevesebb figyelmet fordítunk magára Istenre. Miközben igyekszünk helytállni a munkában, a családunkban vagy a közösségünkben, könnyen háttérbe szorulhat a személyes imádság és a csend.
Az okos szüzek magatartásában zavarba ejtő, hogy nem osztják meg olajukat a többiekkel, holott a keresztény szeretet éppen arra tanít, hogy amink van, abból juttassunk a rászorulóknak.
Lehet valaki mellettünk a hit útján, imádkozhat értünk, bátoríthat és segíthet, de azt, hogy mi magunk akarunk-e Krisztushoz tartozni, helyettünk nem döntheti el.
A bezárt ajtó képe az egyházi év végéhez közeledve különös súlyt kap. Földi életünknek egyszer vége lesz, s vele lezárul az az idő is, amelyet arra kaptunk, hogy válaszoljunk Isten kegyelmére, megtérjünk és jót tegyünk. Éppen ettől olyan értékes minden napunk: nem biztos, hogy az elmulasztott bocsánatkérést, a halogatott jó cselekedetet holnap még pótolhatjuk. Az Egyház ezért imádkozik így: „A hirtelen és készületlen haláltól, ments meg, Uram, minket!” Nem azért, mintha a halál időpontját tudnunk kellene, hanem hogy bármikor érkezik is el, készen találjon bennünket.
Krisztus nem azt akarja, hogy rettegve várjuk életünk végét. Ma is hív bennünket, alkalmat ad a megtérésre, és kegyelmével segít, hogy szeretetben éljünk. A balga szüzek útnak indultak olajért, de mire visszaértek, a vőlegény már megérkezett, és az ajtó bezárult. Mi ne halasszuk holnapra, amit ma megtehetünk! Az evangéliumban végül bezárul az ajtó. Számunkra ma még nyitva van.
Szerző: Monostori László
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


