Dimitar Glavcsev bolgár miniszterelnök december 19-én kijelentette, hogy nem írja alá az Ukrajnával tervezett kétoldalú katonai együttműködési megállapodást, amíg azt a parlament „kifejezett zöld utat” nem ad a szerződésnek. A megállapodás 10 évre szólna, és kötelezné Bulgáriát, hogy ez idő alatt katonai segítséget és kiképzést nyújtson Ukrajnának, valamint támogassa az ukrán menekülteket.
Glavcsev nyilvánvalóan nem akarta vállalni egy személyben a felelősséget a megállapodás elfogadásáért úgy, hogy azt a parlament megválasztott képviselői nem hagyják jóvá. A csavar ott van a történetben, hogy az oroszbarátnak bélyegzett, háborúellenes Bolgár Szocialista Párt képviselője, Natalia Kiszelova, aki egyben a parlament elnöke is, nem vette fel a napirendek közé a szavazást.
Így az eredetileg az EU-csúcsra tervezett aláírási ceremónia elmaradt.
Nem egy párton múlott a megállapodás kudarca. A parlament legnagyobb pártja, a Gerb sem támogatta a javaslatot.
Bulgáriában nagyon bonyolult a belpolitikai helyzet. Az elmúlt négy évben már hét előrehozott választást tartottak, mindegyik fiaskóval ért véget. A legutóbbi október végén volt, ám azóta sem sikerült kormány alakítania a választást megnyerő Bojko Boriszovnak, és pártjának, a Gerbnek.
Glavcsev csak ügyvezető miniszterelnök, tehát korlátozott jogkörökkel rendelkezik.
Körkép.sk, intellinews.com
Nyitókép forrás: SITA/AP Photo/A képen balról jobbra: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Dimitar Glevcsov bolgár ügyvivő kormányfő és Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »