November 22. jeles nap a magyar fotográfia történetében. Népes rokoni és szakmai közönség előtt ekkor nyitotta meg Csorba Csilla fotótörténész a tehetségéhez, életműve értékéhez képest még nem igazán ismert Kárász Judit kiállítását egy olyan, sokáig egy kis fekete dobozban rejtőző tekercs-kincsestárból, amelynek anyagából addig csupán 1–2 tekercs került a közönség elé.
Mégpedig 1987-ben, amikor az Iparművészeti Múzeumban életművének első számú kutatója, Bajkay Éva rendezett kamarakiállítást az 1912-ben Szegeden született, s 1977-ben Budapesten elhunyt művésznő alkotásaiból. Munkáinak értő elemzője volt egy Tiszatáj-beli publikációjában Csaplár Ferenc, s ugyancsak fontos közleményekben Albertini Béla és Kincses Károly is.
Életművével behatóan és nagy szeretettel foglalkozik továbbá unokaöccse, Lányi Pál családkutató, Szeged múltjának egyik (bár a fővárosban élő) rangos helytörténésze, s Szabó Magdolna, e mostani tárlat elkötelezett és ihletett kurátora.
Kárász Judit mindössze hatvanöt esztendőt élhetett meg, sokszor megtört, mégis impozáns pályaívvel. 1930-as szegedi érettségije után először Párizsban tanult, 1931–1932-ben pedig az 1919-től 1933-ig működő Bauhausban, ahol mestere Walter Peterhans volt. Ezt a művészeti-iparművészeti közösséget (is) Hitler előretörő uralma fojtotta meg. Judit a külföldi utazásokkal párhuzamosan már 1932-től tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ahol baráti kapcsolatot ápolt Radnóti Miklóssal, Buday Györggyel és Baróti Dezsővel. (E sorok írója az utóbbitól hallott először Kárász Juditról, Szegeden végzett irodalmár-művészettörténész anya gyermekeként.) A Kárász-tárlat nagytermének ötletes, változatos anyagú asztalán Buday kalligrafikus betűivel a következők olvashatók: „1933. augusztus 26. – szeptember 10. A kicsi Juditnak, a nagy siker szerény emlékéül.” Ez a néhány szó Kárász Judit első és életében egyetlen hazai tárlatára utal, amelynek címe Városból tanyára 15 km volt, s a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma rendezte meg, a Kárász utcában. A Bauhaus megszűnése után Judit Berlinben és Kölnben dolgozott. 1935-ben Dániában, Bornholm szigetén telepedett le. Tíz évet élt itt, fizikai munkát végzett, majd kézi szövést tanult, s ebből tartotta fenn magát Koppenhágában 1945-től. Négy évet töltött itt, aztán 1949-ben a hazatérés mellett döntött. Művészetében az első dániai korszaka hagyott igazán nyomot, valószínűleg azért is, mert Bornholm egész Dánia legkellemesebb, jóformán – ha lenne ilyen – „skandináv mediterrán” tájegysége.
S éppen írásom e pontján ideje megmagyaráznom szokatlannak tűnő címadásom történetét. A már említett kiállítási „terepasztalon” több nyári felvétel látható a művésznőről, köztük kettőn fehér pettyes, valószínűleg piros sapkát visel. Erről pedig ki más juthatna az ember eszébe, mint a világhírű dán írónő, Karin Michaëlis kedves, furfangos, minden vészhelyzetből kikecmergő hősnője, a hasonló fejfedőt viselő Bibi?
De az irodalmár szemlélőknek eszébe juthat Elliott Arnold gyönyörű regénye, A virrasztás éjszakája is, amely a dán történelem egy nagyon hősies napját és éjjelét idézi fel, amikor az ország minden zsidó lakosát átmenekítették Svédországba, s így a holokausztnak nem volt, nem lehetett dán áldozata. Végül, e fájdalmas téma oldásaként, felidézhetjük még Erich Kästner Koppenhágában, a még baráti és békés dán-német szomszédság éveiben játszódó regényét, Az eltűnt miniatűrt is.
A december 23-ig nyitva tartó kiállítás (helyszín: 1092 Budapest, Ráday utca 47., 2B Galéria) minden munkanapon 14-től 18 óráig várja a látogatókat. Az itt látható, főleg Dániába, s csak egy-két epizód erejéig Németországba vagy éppen Lengyelországba vezető anyagra maradéktalanul igazak egy neves szegedi fotóművész, Dömötör Miklós szavai: „A női fotográfusok a maguk speciális látásmódjával gazdagították a fotóművészetet és ezen keresztül valóságlátásunkat.”
Kárász Judit esetében ez – szociofotóshoz illően – egyfajta puritán szépségű táj- és állatábrázolást, másfelől egészséges humorról és gyermekszeretetről tanúskodó, csöppet sem „mosoly albuma” szemléletű gyermekfotókat jelent. S egy olyan, egységes és pontos Bornholm-képet, amelynek nyomán, legalábbis nagyon remélem, sokan indulnak útnak Dániába. Ennek megvalósításához hozzájárulhatna egy magyar–angol nyelvű fotóalbum, az életmű javát kínálva. Ez nem csupán főhajtás, de egyúttal jóvátétel is volna a Múzeumok Országos Központja, majd az Iparművészeti Múzeum tárgyfotósaként eltöltött, az alkotói tevékenységtől megfosztott, képletesen „fekete dobozba zárt” esztendőkért. Amelyekben a Dániában leélt hosszú időszak mellett nyilván szerepet játszott az is, hogy Kárász Judit „osztályidegen” volt, mert jómódú polgárcsaládból származott.
Petrőczi Éva
Magyar Kurír
Az írás az Új Ember 2019. december 15-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
