Végre! Könnybe lábadt Mogherini, és hosszasan hullottak a könnyei. Két száraz szememmel figyeltem, ahogyan ő megtört, anélkül, hogy érezném, hogy sírnom kellene. Anélkül, hogy egy pillanatig is érezném azt, hogy a szívem megszakadna érte, mintha a szemem üvegből és a szívem fából lenne. De én mindig képes vagyok visszatartani a dühöt, a bosszú és a gúnyolódás iránti vágyamat. Mindig képes vagyok megbocsájtani annak, aki szemernyi megbocsájtás sem érdemelne. Mégis mindig képes vagyok megbocsájtani, ha a fájdalom által tisztult meg valaki, mert senki sem tudja, hogy mi a fájdalom, csak az, aki megkóstolta a fájdalmat.
Mi jól ismerjük a fájdalom ízét, amit Mogherini megkóstolt. Mi ugyan ezt a fájdalmat fogyasztjuk öt teljes éve és ezzel a fájdalommal lakunk egy fedél alatt. Ezzel a fájdalommal alszunk egy ágyban, ugyan azon a párnán. Ezzel a fájdalommal eszünk, iszunk, vele cigarettázunk és utazunk. Velünk együtt kel fel minden reggel, hogy megihassa a keserű kávét a mi társaságukban. Őt látjuk a tükrökben. Ott áll minden sarkon, mint a vándor utcai árusok. Mellettünk ül az autóinkban. A hátunkon visszük őt és a táskáikban. Látjuk mind a gyerekeink iskolatáskáikban, a temetőkben, a villanypóznákon, a felhőkön, a mellkasunkban dobog megállás nélkül és minden levegővétellel beszívjuk őt. Mi egyedül kóstolhattuk a szomorúságot és tehetetlenséget, miközben Európa gúnyosan figyelt minket, és teli hassal látott el tanácsaival. De a fájdalom legnagyobb része nem magától a fájdalomtól ered, hanem abból, hogy a jómódú semmibe veszi az áldozat fájdalmát és ragaszkodik hozzá, hogy az áldozat fájdalmát megtagadja. Európa a borzalmas fájdalmunkat semmibe vette. Makacsul tagadta, hogy bármi is fájna nekünk. Magas lóról tanácsolta nekünk, hogy tárgyaljunk a “mérsékelt” forradalmárokkal. Konferenciáról konferenciára hurcolt bennünket, hogy tárgyaljunk azokkal, akik meggyilkoltak minket, azokkal, akik elégették a gyermekeinket, hazáinkat, iskoláinkat és ellopták a vallásunkat. Európa ezeknek minden nap más új színes ruhát szabott, hogy felvegyék, miközben velünk tárgyalnak, és teljes körű átmeneti kormányt kérjenek béketáncot táncolva. Ezek az egyik nap mérsékelt forradalmárok, másik nap iszlamisták, de nem gonosz Al-Kaidások. Harmadik nap meg szabad hadsereg (FSA)! Amikor láttam Mogherini megtörten sírni, lepergett előttem egy nagyon hosszú filmtekercs, emlékek ezreivel, több száz áldozat arcával, rengeteg szétszakad testrésszel Szíriában és Irakban, amiket a “hívő” dzsihadisták robbantottak fel útjukban a mennyországuk felé. Ugyan úgy, ahogyan felrobbantották Brüsszel utcáit és reptereit. De a fájdalmam tovább lépett ennél a képkockánál, mikor eszembe jutott, ahogyan Európa semmibe vette a szíriai anyák szenvedését. Hogyan ragaszkodott ahhoz, hogy megtagadta a fájdalmunkat, és egyetlen egy képet sem volt hajlandó megörökíteni egy mártír anyjának a könnyiről sem az arcán. Európa úgy döntött, hogy egyetlen egy tanáccsal lát csak el minket, ami úgy szól, hogy: „Tárgyalnotok kell a gyilkosokkal, és meg kell értenetek a dühüket és agresszív viselkedésüket. Nektek úgy kell megtervezni az életeteket, hogy ők a beteljesült sorsotok, ezeknek szerepelniük kell a jövőtökben és a gyerekeitek jövőjében is.”
Barátnőm, vajon ma nekünk vissza kell adnunk a tanácsotokat, és mondanunk, hogy tárgyaljatok a gyilkosaitokkal? Azt, hogy legyetek higgadtak és rendelkezzetek elegendő önkontrollal? Mi ma, a ti tanácsotokra hallgatva egy gyilkossal tárgyalunk Genfben, akinek a neve Mohamed Allosuh. Ti őt fő tárgyalónak hívjátok a vahabita Iszlám Hasdereg nevű terrorszervezet élén. Ez a “főtárgyaló” a fivérével és bandájával együtt több ezerszer bombázta Damaszkuszt, több ezer civilt meggyilkolt és megsebesített. Ez a főtárgyaló, akit Genfbe vittetek, hogy az ellenzéket képviselje, két évvel ezelőtt a bandájával együtt elfoglalta Adra városát. Ártatlanok fejét vágta le saját kezűleg, élő embereket zárt be kemencékbe, hogy élve elégjenek. A vér szaga a ruháján van a mai napig. Szakálla minden szőrszálán egy ártatlan áldozat neve szerepel Damaszkuszban. A kés, amivel emberek torkát vágta el ott van vele Genfben is a zsebében. Európa őt szabadon hagyja mászkálni az utcain, üdvözölve őt és “hőstetteit”, megszépítve az európaiak előtt. Barátnőm, ha már egyszer nekünk egy gyilkossal kell tárgyalnunk, mint Mohamed Alloush, mi több ő a főtárgyaló, akkor mi tart vissza, hogy fogadjátok az Iszlám Állam (Isis) vezérét, hogy a békéről tárgyaljatok vele? Mindkettő terrorista ugyan abból a szaúdi vahabita iskolából származik, ugyan olyan szakállal és késsel.
Barátnőm, ha összetörtségedben az én könnyeimet keresed, és azt akarod, hogy megsajnáljalak téged, azt kell mondanom, hogy én egyetlen egy könnycseppet sem tudok kikényszeríteni magamból, hogy ki hulljon, és nem tudom elfelejteni, bármennyire is akarod. Öt éven keresztül mi egyetlen egy európai könnycseppet sem láttunk, kivéve a krokodilok gazdáinak a könnyeit. Ne várd azt hölgyem, hogy a könnyem, a családom, testvéreim és szomszédjaim könnye sima postával jusson el hozzád, de e-mailben sem fogom elküldeni, postagalambbal sem fog eljutni hozzád, mert holnap látni fogjuk, amint hozzád ér a gyilkosok ruháján. Holnap te részt fogsz venni egy képmutató, hazug színjátékban, ami egy dühös tüntető menetet fog alkotni, aminek az elején ott lesz Netanyahu, Hollande, Cameron, Erdogan, Obama, az arab olaj monarchiák a jordániai bohóc. Talán a szaúdi király is részt fog venni azon a tüntetésen az idióta külügyminiszterével, és ezek talán mind ott fognak sétálni Brüsszel főutcáin, a vérem és rokonaim vérével a ruháikon, a szomszédjaim és szeretteim üvöltéseivel. A Brüsszelbe érkezők ruháján lesz több tízezer áldozat szétszakadt testrésze. Holnap a népem gyilkosai fognak Brüsszelbe érkezni. A ruháik nem Brüsszel esős időjárásától lesznek nedvesek, hanem a vértől és könnytől, amik belőlünk folynak. Akik ott fognak sétálni Brüsszelben, azok ugyan azok, akik meneteltek Párizsban is, s bár ők gyászukat fogják kifejezni, de ők azok, akik meggyilkolták az embereket Szíriában és Brüsszelben. Ennek a keleti és nyugati tragédiának az összes valódi gazdája fog majd menetelni nagy táblákkal a terrorizmus ellen, de nem fognak arról megfeledkezni, hogy említsék:”,hogy: az iszlám állam megbuktatásához több szír embert kell megbuktatni még.”
Barátnőm, valószínű, hogy te nem ismered a híres költőt Aleppóból, abból a városból, amit megsiratott az Európai Uniód, ami semmibe sem veszi a mindennapi fájdalmát és a benne robbanó pokoli rakétákat minden nap. A költő neve Abu Firas Al-Hamadani. Ő jutott az eszembe egyből, amikor láttalak téged egy jordániai miniszter vállán vigaszt keresni, miután elsírtad magad. Olyan embernek a vállán barátnőm, akinek a vállán előtted az Iszlám Állam terroristái is támaszra leltek. Az aleppói költő neked írta a következő verset ezer évvel ezelőtt, mintha ő lenne Aleppó Nosztredámusza, minden szíriai gondolatát kifejezve. Engedd meg nekem, hogy nem fordítom le ezt a verset most, ettől ne rémülj meg. Sok “mérsékelt” Iszlám Államos fogja úgy is lefordítani neked, akit támogattál és támogatsz. Olyanok, akikkel ma tárgyalnunk kell Genfben helyettetek:
أقول وقد ناحت بقربي حمامة .. أيا جارتا لو تشعرين بحالي
أيضحك مأسور وتبكي طليقة .. ويسكت محزون ويندب سالي
لقد كنت أولى منك بالدمع مقلة ولكن دمعي في الحوادث غال
Magyar fordítás:
„ Láttam könnyét hullatni egy galambnak. Szomszédnőm! Ha csak egyszer éreznéd, amit én érzek! Nevetne a fogoly és sírna a szabadult? Hallgatna a bánatos és sírna a vidám? Az én könnyeimnek kellett volna hullania inkább. Az én könnyeim azonban drágábbak ahhoz, hogy azért hullassam, amiért egy galamb sír. Szomszédnőm!”
Naram Sarjoon írását fordította arab nyelvről:
Cadmus – Siroi Isi
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
