A Bárándy klán újabb csalódott tagja adta fel a harcot – persze a parlamenti ciklust még kitölti

Bárándy Gergely szocialista politikus pénteken közleményben tudatta, nem kíván indulni az országgyűlési választáson, és lemond párttisztségéről is.

A közlemény szerint Bárándy Gergely – aki jelenleg a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke – már jelezte a pártelnöknek szándékát. Sem az MSZP, sem más párt színeiben, sem pedig függetlenként nem kíván indulni a választásokon. A parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatja a munkát, de – mint írta – “a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás”.

Hozzátette, visszatér a civil szakmájához, vagyis ügyvédként dolgozik tovább, így több ideje lesz a tudományos munkájára is.

Hírdetés

“Ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalnék majd közéleti szerepet, s hogy ne keresném továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára” – fogalmazott a politikus.

Bárándy Gergely a közleményében sok sikert kívánt az MSZP-nek a választásokon való szerepléshez, utána pedig a demokratikus oldal újjászervezéséhez.

“Megtisztelő volt három parlamenti cikluson keresztül képviselőként szolgálni a hazám és a magyar baloldalt, amelynek igenis van helye, szerepe és jövője. A múltat nem megtagadva, de meghaladva és hátrahagyva” – írta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »