A bakhmutihoz hasonló ostrom van kialakulóban, robbanás rázta meg a Krímet

A bakhmutihoz hasonló ostrom van kialakulóban, robbanás rázta meg a Krímet

Reggel rendkívüli erejű robbanás rázta meg a Krímet, az ukránok azt állítják, hogy az orosz cirkálórakéta-készletek egy jelentős részét sikerült megsemmisíteniük. Közben továbbra is kemény harcok folynak Bakhmutnál, ahol azonban a nyugati elemzések szerint az oroszok kezdik elveszíteni a kezdeményezést. Ellenben egy másik kulcsfontosságú város, Avdijivka sorsa is kezd megpecsételődni, amit az oroszok már harapófogóba fogtak, és hamarosan bekeríthetnek. A várost védők sok jóra nem számíthatnak.

Jelentések szerint a reggeli krími csapásra Dzsankoj térségében került sor. Az ukránok egy kínai gyártmányú felderítődrónra szereltek robbanószerkezetet, ez okozta a detonációt. Kijev állítása szerint orosz cirkálórakéta-raktárra mértek megsemmisítő csapást.

Bakhmutban is kritikus a helyzet. Az oroszok elérték Hromovét, Bakhmut nyugati részét, a Wagner-csoport egységei pedig délnyugat felől törnek előre. Állítólag az elmúlt napokban az ukránok ellentámadásba lendültek Bakhmut nyugat-délnyugati részében, de ennek eredményéről vagy kudarcáról egyelőre nem tudni érdemi információkat, bár a britek és az amerikai ISW szerint az oroszok lendülete megakadt (egyelőre ez az információ sem látható bizonyítottnak).

Bár a világ Bakhmutra figyel, máshol is kritikussá vált a helyzet a fronton. A Donyeck megyei Avdijivkát az oroszok kezdik harapófogóba szorítani, és hamarosan bekeríthetik. Sokan úgy vélik, ez a város lesz a következő Bakhmut. Az ukránok az orosz támadások fokozódására számítanak a térségben, ahol az oroszok szokatlanul gyakran használják légiegyégeiket.

A várost ugyanakkor H-59, H-101, H-555 és Sz-300 rakétákkal támadják. A nyugati elemzések szerint azonban az oroszok nem fogják tudni fenntartani Avdivijka elleni harcok intenzitását, kifulladnak, mielőtt áttörést érnének el. Ezeket a megállapításokat érdemes fenntartásokkal fogadni, a britek és az ISW is egyre gyakrabban kerül hetente önellentmondásba.

The Ukrainian Army’s combat capabilities degrade rapidly. Avdiivka was nearly encircled in couple of days and the open roads are under artillery fire. -> This is the city where Donetsk is shelled from! Avdiivka is the symbolic and emotional battle for Russia … not Bakhmut! pic.twitter.com/NjI8oahmpV — Lord Bebo (@MyLordBebo) March 20, 2023

Érdemes kiemelni néhány más szakértő megállapításait. Robert C. Castel a facebook-oldalán például arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati sajtó mintha figyelmen kívül hagyná az ukrán sikereket, és csak a kudarcaikkal lenne elfoglalva:

Hírdetés

“Ami a térképekről leolvasható az igen egyértelmű. Orosz sikerek a bakhmuti frontszakaszon, orosz kudarcok Vuhledarnál. Az összes többi szektorban, keleten a helyzet változatlan. Furamód, az a nyugati média amelyik a háború eleje óta fegyelmezett madárrajként reagál az ukrán propaganda minden rezdülésére, már néhány hete a putyini agymosoda uszályába került.”

írta. Vuhledar nagyjából egy napig szerepelt a hírekben, pedig ott az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek egy páncélos csatában, ami egyértelműen ukrán sikernek könyvelhető el. Megjegyezzük, a nyugati sajtó a tavalyi évhez képest már kevésbé fókuszál Ukrajnára. A címlapok kiemelt helyeit átvette Kína, Trump, Irán, bankválság és más, elsősorban amerikai belpolitikai témák.

Szintén figyelemre méltó Demkó Attila biztonságpolitikai elemző facebook-bejegyzése, aki Avdijivkával kapcsolatban a következőket írta:

“Avdiivka stratégiai fontosságú ukrán erőd. (…) Nos, lehet, hogy a jelenlegi front legnagyobb és legfontossabb erődjét bekerítik az oroszok – és akkor hiába a remekül kiépített állások, fel kell adni, vagy bent veszik mindenki. Avdiivka a szeparatisták számára a leggyűlöltebb ukrán erőd, mert innen lőtték Donyecket, a védői nem sok jóra számíthatnak.”

írta Demkó.

The Ukrainian Army’s combat capabilities degrade rapidly. Avdiivka was nearly encircled in couple of days and the open roads are under artillery fire. -> This is the city where Donetsk is shelled from! Avdiivka is the symbolic and emotional battle for Russia … not Bakhmut! pic.twitter.com/NjI8oahmpV — Lord Bebo (@MyLordBebo) March 20, 2023

körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »