Több esztendőn keresztül, ahányszor Albert Ernő tanár úrnál jártunk, mindig ránk bízta valamelyik féltve őrzött kincsét. A diákjai gyűjtését, a saját jegyzeteit, éveken át fogalmazott tanulmányait. A ránk bízott örökség-szeletek is bizonyítják, hogy Albert Ernő lenyűgöző pedagógus, aki úgy tudta diákjait irányítani, hogy fogékonyak legyenek mindarra a kultúrára, amely körbeveszi őket, és maga is olyan tudós gyűjtő, aki mindenre figyelve új műfajokat vont be a néprajzkutatás történetébe. Ernő bácsi, Isten éltesse sokáig!
Az aradi tizenhárom vértanúról Jaj de búsan süt az őszi nap sugára Az aradi várnak tömlöcablakára. Szánja azt a 13 magyar vitézt, Ki a tömlöc fenekén a halálra kész.
Elítélték sorban mind a tizenhármat, Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat, Damjanichot hagyták a legutolsónak, Vigyázz, fattyú, fel ne borzasd a szakállam.
Nagy Sándor őrnagyot szintén halálra ítélték, de a kivégzés előtt a szíve megszakadt. Kökösi származású volt, de Kézdivásárhelyen laktak. Testvére volt Nagy Ezékiel őrnagy, mindketten Bécsben végezték a tiszti iskolát. Három évig volt börtönben Aradon. (…) (Elmondta Benke Emma 80 éves özvegyasszony, Kovászna, Gábor Áron utca 90. szám. Nagy Sándor és Ezékiel a nagybátyjai voltak.)
Mátyás király és a suszter Egyszer Mátyás király elhatározta, hogy elmegy Csíkba. Már az első faluban nagy lelkesedéssel várják. Legúriasabban a falu suszterja van felöltözve. Őt is szemeli ki Mátyás király, gondolja, a falu legokosabb embere. Odamegy s megkérdi: – Hát maga ki? – De hát maga ki? – Először mondja, hogy maga ki, mert én kérdeztem először – feleli Mátyás király. – Én ennek a falunak a suszterja vagyok – felelt a suszter nagy bölcsen. – Én meg Mátyás király vagyok – szólt szerényen a király. – Az sem az utolsó mesterség… (Mese, elmondta Szabó István, 75 éves, Szotyor. Gyűjtötte Kovács Sándor, 1972.)
A szófogadatlan sáska Elindult a sáska szerencsét próbálni, Szólt, világ végéig meg sem fogok állni. Kérte apja, anyja, egész nemzetsége, Maradj itt, de felelt, megyek, és ezzel vége. Meguntam a rétet, nincs itt maradásom, Falun vagy városon lesz mán túl lakásom. Elindult a sáska, elment búcsúzatlan, Reggeltől napestig ugrált szakadatlan. Este van, este van, be is sötétedett, Sáska, vajon most ki ad szállást neked? Ahol van egy udvar, ott csáfog egy csibe, Sáska úrfi belép oda egyszeribe. Szép csibém, adj szállást! – Kérlek, hogyne adnék… Jere csak közelebb, itt van a jó hajlék, Szól csibe kisasszony és magába nevet, Na, te fűpusztító, most elbánok veled! Csibe csőre koppan, felfordult a sáska, S a szófogadatlanság a sírját megásta. (Mese, elmondta Nițu Iuliu, sz. 1889, Bükszád; ismeretlen gyűjtő)
Közmondások, szólások • Aki a földön ül, nem esik nagyot. • A ló is botlik, noha négy lába van. • Bagoly is bíró a maga házában. • Egy bolond oly követ vet a kútba, hogy húsz okos sem húzza ki. • Lusta lónak korbács az abrakja. • Aki két nyúl után vadászik, csak egyet lő. • Ne fuss olyan szekér után, amely nem vesz fel. (Szentkatolnáról, 1976, gyűjtötte Fülöp Lajos)
Levél Most e kis levelet én útnak indítom, Gyenge ujjaimmal azt is leragasztom, S mikor felbontod, kedves szép virágom, Olvasd tiszta szívből, mert én is így írom. Kívánom, hogy a jó Isten éltessen, Mindig virágoztasson és bút, bánatot tőled távoztasson. Jó szívemből kívánja boldogságodat, Aki neked küldi e szerény sorokat. (Verses levél Kovács Albert füzetéből, Csíkdánfalva, 1938–53 között, gyűjtötte Albert Ernő)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
