Az alábbiakban Bagyinszki Péter Ágoston OFM jegyzetét közöljük a négyéves jubileumi időszak egyik fontos mozzanatának tágabb jelentőségéről.
Az elmúlt hónapban a katolikus sajtóban világszerte sok szó esett Szent Ferencről mint a „karácsony misztikusáról”, hiszen kerek nyolcszázadik évfordulója volt az általa 1223-ban, Greccióban megszervezett emlékezetes karácsonyi misztériumjátéknak. Ez az évforduló abba a tágabb jubileumi időszakba (1223–26) illeszkedik, amely nem annyira az intézmények megalapítására helyezi a hangsúlyt, hanem inkább a máig eleven ferences karizma néhány alapvető vonására fókuszál.
A következőkben azt a kérdést szeretnénk körüljárni, hogy a ferences karizma hogyan jelenik meg a nyolcszáz éves grecciói betlehemes hagyomány prizmáján keresztül, annak szélesebb összefüggéseiben. Vajon miképpen van jelen csírájában már a kezdet kezdetén a később kibontakozó ferences teológiai stílus a Ferenc által rendezett betlehemes misztériumjáték nyolc mozzanatában? Miképpen befolyásolhatta a Greccio-élmény a ferences gondolkodást és spiritualitást a későbbi évszázadokban, így összekötve a múltat a jelenbeli teológiai és spirituális megközelítésekkel? Ez a rövid elmélkedés egyúttal tiszteletadás is a karácsony előtt elhunyt világhírű ferencességkutató, Michael W. Blastic OFM előtt, akinek a szerző igen sokat köszönhet, mivel azon túl, hogy néhány évig egy házban élhetett vele Washingtonban, az alábbi gondolatmenet alapötlete is tőle származik.
A grecciói betlehemes élőképben a gyermek Jézus körül megjelenő pásztorok (vö. Lk 2,8–20) az istenkereséshez szükséges alázat és a ferenci látásmódra jellemző tágas istenkép visszatükrözőivé válnak.
Amikor néhány évtizeddel Ferenc halála után Bonaventura és Duns Scotus János a teológiai gondolkodás szintjén is közvetítik a grecciói élményt, akkor a Szentháromság belső életét a nyitott szeretetkapcsolatok, magát a megtestesülést pedig a mindenkit átölelni kész isteni alázat felől írják le. A pásztorok célba érkezése számunkra is örömhír, hiszen saját istenkeresésünket gyakorta éljük meg túlontúl „egyszerűnek”, ahogy saját magunkat nemegyszer érezhetjük „periférián”. Ezek szerint azonban létezik a reményteljes Középponthoz vezető, pásztorok által is bejárt út!
A titokzatos napkeleti bölcsek az Újszülöttnél tett látogatása (vö. Mt 2,1–12) szintén olyan motívuma a karácsonyi evangéliumnak, amely nagy hatással volt Szent Ferencre, és erősen nyomot hagyott a következő évszázadok ferences gondolatvilágában. A grecciói jelenetet megrendező szent atya négy évvel korábban, egy keresztes hadjárat csatazajában tett emlékezetes látogatást a Közel-Keleten, Melek al-Kámil szultánnál, kivételes példát adva ezzel arra, hogy az egyetlen Teremtő akaratát keresve, egy érett spiritualitás szintjén, politikai és kulturális határokon, demarkációs vonalakon át is lehetséges hidat verni különböző emberi közösségek között. A ferences karizma sajátos vonása lett a tanulékonyság előmozdítása olyan helyzetekben is, ahol az nem magától értetődő.
így a „békemissziók Szent Ference” minden bizonnyal távoli lelki rokonokként gondolt rájuk. Az ő attitűdje pedig olyan mély nyomot hagyott a ferences teológiában, hogy a 14. századtól a Szentszék a ferencesekre bízta a szentföldi kegyhelyek őrzését, illetve a 20. század második felétől Assisit tekintette a vallásközi párbeszéd fővárosának.
A bölcsek hármas ajándékában szintén üzenetet fedezhetünk fel. A Szent Ferenc korában is élő hagyomány szerint az arany, a tömjén és mirha (vö. Mt 2,11) nem egyszerűen csak a formális tiszteletadás esetleges kifejezői, hanem prófétai módon a tiszteletadás gesztusának motivációját fejezik ki: az arany a királyi Gyermeknek, a tömjén az „Isten Fiának”, míg a mirha a szenvedő Messiásnak szól. Ez rárímel a később kibontakozó ferences teológiának arra a karakterjegyére, hogy a szent atyától ihletve a rend gondolkodói az erkölcsöt nem önmagában, egyszerű kötelességetika módján, hanem misztagogikusan, vagyis a tiszteletadás motivációja felől közelítették meg. Ezzel összefüggésben kortárs szerzők a ferences stílusban művelt etika „kapcsolati metodológiájáról” beszélnek.
Ferenc és Klára látásmódjában az újrajátszott betlehemi életképnek erős kozmikus kapcsolódása van:
Azon túl, hogy a Jászol körül a szegények és gazdagok összetalálkoznak, a Betlehemi Csillag (vö. Mt 2,1–2) az égi és a földi világot is összekapcsolja, mintegy kifejezve a Születés kozmikus jelentőségét. Szent Ferenc Greccióban a népi képzelet által kiszínezett betlehemi jelenet tárgyi elemeit (pl. szalma, vö. 1Cel 30) és a Kisdedet körülvevő, próféciákban megjelenő állatokat (vö. Iz 1,3) is szemlélni kívánta, mivel ezek kifejezik az eseményt magában foglaló kozmikus liturgiát. Maga az a tény, hogy a szent atya az ünneplést eucharisztikus összefüggésbe helyezte, sokat elmond a szűkebb és tágabb természethez fűződő testvéri viszonyulásáról. Ennek nyomában bontakozik ki Bonaventura és Duns Scotus gondolatvilágában a ferences teológia teremtés egészével „fraternizáló” dimenziója:
Ferenc pápa szerint (lásd Laudato si’) a Természet Könyvében rejlő isteni önközlés Krisztus-központú kidolgozása a ferences intellektuális hagyomány sajátos hozzájárulása a teremtésvédelem ma aktuálissá váló kérdéseihez.
A karácsonyi történetnek azonban az a Heródes is szereplője (vö. Mt 2,16), aki a Béke Fejedelmének születésekor (vö. Iz 9,6) az őt körülvevő egész ellenséges világot képviseli. Szent Ferencet szíven üti ennek az erőszakos eszközöktől sem visszariadó, rosszindulatú hatalomnak a jelenléte, már mindjárt a kis Jézus születésekor. Minél fojtogatóbb azonban az „erőszakspirált” mozgásba lendítő félelem, annál sürgetőbbnek érzi az ellenségszeretet parancsából fakadó békemisszió megvalósítását. Az egyetemes testvériségre törekvés Ferencnél a másik embert bűnei közepette is megillető méltóságával áll összefüggésben, amely szemléletmód pedig a szent atya imént felidézett teremtéstani víziójában gyökerezik. A grecciói betlehemes misztériumjáték fontos dimenziójaként jelenik meg tehát az a határátlépésekre kész, testvéri attitűd, amely a teológiában is nyomot hagyó magasabb ferences eszmények egyik mozzanata, és amelyet Ferenc pápa a közelmúltban szintén reflektorfénybe állított (lásd Fratelli tutti).
Mária (és József) jelenléte a betlehemi jelenetben az emberi cselekvés és az isteni akarat összefonódását példázza (vö. Lk 2,1–52). Szent Ferenc és Szent Klára számára azért jelentőségteljes a Szent Szűz angyali üdvözletkor kimondott „igenje”, mert az alázatnak, nyitottságnak és engedelmességnek ezen a paradigmatikus jelenetén keresztül képet kapunk az ember általánosabb társalkotói szerepéről, amely az ő aktív részvételét jelenti Isten üdvtervében. Jézus édesanyja (és hozzá felzárkózva József) ilyen módon kap helyet a ferences jámborságban és teológiai hagyományban. A Mária-tiszteletnek egy olyan Krisztus-központú „vegytiszta” formája alakul így ki, amely máig irányadó lehet számunkra.
Amikor Ferenc elragadtatott szemlélődésben felfigyel arra, hogy az újszülött Istengyermek állatok etetésére szolgáló jászolban nyugszik (vö. Lk 2,7), felfogja a jelenet eucharisztikus táplálásunkra vonatkozó mélyebb üzenetét: a karácsonyi evangéliumhoz úgy kerülhetünk közelebb, ha szentmise keretében megéljük a hozzánk lehajló, „kibeszélhetetlenül nagyvonalú”, önajándékozó Szeretet ünnepet éltető valóságát. Ennek az isteni ajándékozásnak a szelíd logikája járja át a szent atya Greccio-vízióját, melynek nyomában a ferences stílusban művelt teológia az ingyenesség vertikális és horizontális kapcsolatteremtő értékét különösen is előtérbe állította.
A grecciói betlehemes élőkép fölött azonban nem hiányozhatnak a hálaadás énekét zengő angyalok sem: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek…” (Lk 2,14). Cesare Vaiani OFM Assisi Szent Ferenc útja című könyvecskéje ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy Ferenc jellegzetes, szüntelen hálaadásra kész lelkülete egyenesen következett a megajándékozottság élményéből (vö. 74–75. oldal).
Ilyen módon Greccio misztikusának habitusává lett az eucharisztikus (hálaadó) lelkület, amelynek nyomán a későbbiekben kibontakozó ferences teológiai stílusnak is az egyik karakterjegyévé vált egy olyan derűre hangolt látásmód, amemyet a karácsonyi jelenetben – a Ferenc szemében mindig tiszteletet kiváltó – angyalok képviselnek.
A fenti gondolatmenet, Michael W. Blastic OFM ötlete nyomán, rámutat az évszázadok alatt kialakult ferences teológiai stílus néhány olyan vonására, amelyek már Szent Ferenc 1223-as karácsonyélményében is jól tükröződnek. A kezdetekben kapott rendi karizma és a máig ható teológiai örökség itt körvonalazott „nyolcrétű kapcsolatára” rárímel egy másik ferencességkutató, John V. Kruse rendi intellektuális hagyományról adott vázlata, amely szintén forrása a fenti gondolatmenetnek.
Mindez hozzásegíthet minket Assisi Szent Ferenc szellemi örökségének a lehető legtágasabb befogadásához egy olyan pontifikátus összefüggésében, amikor a Szentatya névválasztása különösen is ráirányítja a figyelmet a ferences karizma sajátosságaira.
Fotó: www.franciscanmedia.org; Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
