Minap utaztam a buszon és nagyban elmélkedtem azon, hogy miképpen kavarta fel a kedélyeket a demokrácia határainak kérdésében a Jobbik új javaslata, miszerint aki a 8 általánost nem végezte el, annak vonják meg a szavazati jogát. Nem sokkal később népes, hangoskodó társaság szállt fel a buszra és ott termett a nagybetűs bunkó proli és családja. Tudjuk, az a fajta, akit a rossz hírű lakótelepek panellakásainak erkélyén látunk, zsíros trikóban cigizni és hangos este 10 után is az utca a családi perpatvaraiktól. Cigijét pedig mindenképpen ugyanebben a trikóban, rövidnadrágban és szigorúan strandpapucsban szerzi be a legközelebbi dohányboltból, némi rövid kíséretében. Természetesen a legolcsóbb pacsuli szesz fajtából. Ugyanezen embertípusnak megvan a faluhelyen élő megfelelője is, akinek portáját minden esetben esztétikus hullámpala rajzolja ki kerítés gyanánt. Gondozatlan kertjében puszta föld van csak, és egy-két helyen nő csak ki a gaz a rozsdás odahordott limlomok alól. Félig elvadult, koszos, láncra vert kutyája pedig vadul ugat szüntelen arra, aki csak elhalad a birtok előtt, és csak reménykedhetünk, hogy láncot megtartja a kutyaólként funkcionáló pozdorjatákolmány. Tehát ez a bunkó proli archetípusa ott állt a buszon és hasonló társadalmi kasztba tartozó felebarátjának hangosan ismételte, hogy „megvágja a száját”. Jelentsen ez bármit is. Azt nem tudhatta meg az utazóközönség, hogy mi a konfliktus oka, csak azt, hogy széttépi, megtalálja és nem érdekli a börtön se. Szóval a kötelező proli duhajkodós sablonok után lenyugodott és örömmel konstatálta, hogy állatias, primitív, ösztönlényi mivoltát demonstrálta. Ezután már csak fiainak (akik hihetetlen módon frenológiailag magukon viselték a leendő bunkó proli arcszerkezet minden jegyét) tartott kiselőadást, hogy miképpen csusszant át az esti érettségin történelemből.
Aztán eszembe jutott a Jobbik, a nyolc általános, meg a szavazati jog. Eszembe jutott, hogy ez az ember nem csak, hogy elvégezte a nyolc általánost, de végső soron egy érettségije is van. Ez a hőzöngő barom, még az európai léptékben példátlan szigorúnak számító Jobbikos javaslat értelmében is „kiérdemelte”, hogy dönthessen kicsiny hazánk sorsáról. Neki joga van beleszólni mindnyájunk életébe és gyermekeink jövőjébe. Ekkor kezdett el kikristályosodni bennem az a gondolat, ami egész középiskolai éveim alatt valahol mélyen lappangott. Az iskolai végzettség, az érettségi, a diploma, a papír, az oklevél valójában semmit sem ér önmagában. Az, hogy ki bölcs és ki hoz felelősségteljes döntéseket annak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy milyen iskolában, milyen papírt szerzett. Rendben, mondhatjuk ez az okfejtés már-már közhely, de még is annyira ragaszkodunk ehhez a tanulmányok és végzettségek általi kategorizáláshoz. Mindig valami nagy volumenű érzés fog el bennünket, ha látjuk, hogy gyermekünk, rokonunk, barátunk, ismerősünk mérnök lett, orvos, jogász és miegymás flancos papír birtokosa. (Arról már írtam, hogyezen kaszt karrierista tagjai a legnagyobb fogaskerekei a minket rabigába hajtórendszernek.) Attól függően, hogy milyen a viszonyunk az említett emberrel, elfog minket a büszkeség, vagy az irigység. Ösztönös tisztelet van bennünk a magasabb végzettségűek iránt. Vagy a bunkó proli mérhetetlen dühe, akikből a Tanácsköztársaság Lenin-fiúi lettek és ontották vérét, mindenkinek, aki nem volt olyan műveletlen, buta bunkó, mint ők maguk. Ez a tisztelet, ez a hozzáállás természetes és nem feltétlen rossz, de kétségtelen, hogy a jelen világban, a jelenkor oktatási és társadalmi körülményei között majdnem teljesen alaptalan.
Ez az egész szavazati jog megvonós gondolat engem sokakkal ellentétben nem a demokrácia alapjairól gondolkoztatott el. Sokkal inkább az oktatásról. Az oktatási rendszer a célját betölteni képtelen. Elvárásaink és a valóság között hatalmas szakadék van. Ez pedig nem egy sajátos magyar, vagy Kelet-Európai jelenség, hanem világprobléma. Az oktatás minden esetben a fennálló társadalmi rendszer kénye kedve szerint próbál alakítani. Az uralmon levő világnézeti trend tükrében. A feudalizmusban minél többet tanult valaki, minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a katolikus filozófia színe javát. Ez természetesen akkor megindokolta az egyház és állam románcát, az arisztokrácia létét, és a hierarchikus kasztrendszert. Egyszóval a feudalizmus lényegét. A kommunizmusban, aki minél többet tanult és minél magasabb szinten, annál jobban szívhatta magába a marxista-leninista világkép színe javát. Ami természetesen megindokolta a párt és az állam románcát, a proletárdiktatúra szükségességét és azt, hogy mi reakciós érték és mi forradalmi. Szóval mindent, ami a kommunizmus. Az pedig, aki ma minél többet tanul, minél magasabb szinten az annál jobban szívja magába a liberális, új baloldali világszemléletet és a globalizmus, vad-kapitalista, egyén és érdekközpontú rendszerének színe javát. Természetesen ezeket az iskolákat ellehet végezni úgy is, hogy nem hisszük el teljesen, amit ott a szánkba rágnak. Lehetünk jó emberek, de nem a tanulmányi szintünk és végzettségünk tesz minket azzá. Ehhez azonban önálló akarat, személyiség, önkritikus és a világ dolgaival is kellően szkeptikus, tájékozott szemléletű, nyitott ember szükségeltetik. Azt meg nem az iskolapadban oktatják. Csak, hogy érezzük gyakorlatban is: Pol Pot Kambodzsa egykori véreskezű diktátora, aki kivégeztetett mindenkit, aki tudott olvasni, vagy szemüvege volt, betiltotta a neveket és a szerelmet(!) és bevezette, hogy sorszám szerint hívják az embereket nevek helyett, természetesen a tökéletes kommunista agrárállam ideája miatt, nos ő a neves párizsi Sorbonne egyetemen végzett. Kim Dzsong Un pedig, aki Észak-Korea jelenlegi diabéteszes diktátora szintén svájci egyetemek padjait koptatta. A rendszerváltás óta pedig a mi országunkat is diplomás, tanult emberek tették tönkre. Ezt nem is kell bemutatni senkinek és talán senki nem is vitatja.
A szavazati jog korlátozása az Osztrák-Magyar Monarchiától kezdve a Horthy-korszakon át 1945-ig hagyomány volt. Ez ahogy fentebb említettem az aktuális rendszer érdeke volt, hiszen az iskolázottabbak, elkötelezettebbek is voltak az uralkodó államberendezkedés felé, hisz az oktatás annak a szócsöve és propagandája volt. Szóval ez már akkor is egy dogmatikus hozzáállás volt szerény véleményem szerint, ami az aktuális, uralkodó elit által helyesnek vélt irányt hivatott fenntartani. Tehát így sem értenék egyet vele, de jelen korunkban még annyi értelme sincs. Ma már nem is igazán az oktatás, hanem az internet, youtube-celebek, instagram magamutogatók, zenekarok, énekesek és videó-játékok nevelnek, mint sem a szülő vagy az iskola. Bárki hozzájuthat bármilyen információhoz, legyen az hasznos vagy káros. Könnyen lehet, hogy a 8. osztályt el nem végzett Orsós Rikárdó autodidakta módon elsajátíthat hihetetlen tájékozottságot a világról. Sokkal színesebbet akár, mint a betépett, bedrogozott, lerészegedett egyetemisták, akik nihilista életmódjukat nem titkolva csömörködnek a pesti utcákon. A szavazati jog korlátozása végzettségi alapon véleményem szerint egyáltalán nem objektív és egyáltalán nem igazságos. Igazságos alatt pedig nem a liberálisok nagy egyenlőség-fétisét értem, hanem az abszolút igazsághoz, Isten igazságához mérten sem állja meg a helyét. Sem ma, sem máskor. Akkor sem ha politikai hagyománya van Magyarországon és konzervatívok szeretnének visszakacsintani ehhez.
Az oktatás romokban van. Romokban volt mindig is és romokban is lesz. Ha már mindenképpen kiakarjuk szelektálni ki szavazhat és ki nem, akkor célszerűbb lenne egy általános tájékozottságot felmérő teszt. Tudja-e milyen országban él? Mi a parlamentáris köztársaság? Milyen pártok milyen elveket vallanak? Tudja-e egyáltalán melyik jobb vagy baloldali, vagy magát azon kívülre helyező? Tud-e fő programpontokat, irányelveket, hogy mit tenne az a párt, ha kormányra kerül?
Ha pedig nem kitiltogatni akarnánk embereket, mert lenézzük őket, hanem Krisztus szeretetével lehajolnánk hozzájuk, akkor a nyolc általánost el nem végzett Orsós Rikárdóval is meglehetne értetni, hogy mit jelentenek ezek a dolgok. Nem kell az egész világ összefüggéseit és filozófiákat rátukmálni, csak tömören a súlyát a dolgoknak. Mert Isten szellemével felvértezve nincsen lehetetlen és hiszem, hogy minden embernek saját maga nyelvezetén, a saját maga habitusában, de ellehet magyarázni tömören, lényegre törően bármit. Csak nyitott szív kell, meg megértés és empátia. Aztán ki tudja, ha így állnánk egymáshoz, akkor lehet a végén mindenki átmenne ezen a tájékozottságot felmérő teszten. Még talán a bunkó proli is, aki hőzöngött a buszon. És felelős döntéssel tudna egy x-et húzni két portyázás között, míg leugrik a doboz cigiért meg a rövidért a dohányboltba, a zsírós trikóval meg azzal a nyomorult strandpapucsában.
Horváth Martin
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
