Brutálisan megverték az idős MAGYAR férfit, majd élve rágyújtották a házat

Brutálisan megverték az idős  MAGYAR férfit, majd élve rágyújtották a házat

Három betörő – köztük egy gyerek – mészárolt le egy idős somogyi férfit. A gyilkosok összeverték, majd fel is gyújtották áldozatukat. Természetesen származásukat homály fedi, de úgyis tudja mindenki, hogy hova tartoznak.

A két felnőttből és egy gyerekből álló banda már többször is rabolt a megyében, mindig ugyan azzal a trükkel: a gyermek elhívta beszélgetni az áldozatot, míg két felnőtt társa kirámolta a házat.

Az egyik alkalommal azonban kevesellték a talált holmikat, ezért úgy döntöttek, visszamennek, és az ott élő idős tulaj pénzét is elviszik. Visszatértek a házba, majd elrejtőztek, mikor pedig a 73 éves férfi hazatért, egyikük egy sörösüveggel, nekifutásból többször is fejbe verte, majd mellkason rúgta a férfit, aki ettől hanyatt esett.

Hírdetés

A támadó ezután sem állt le, a nyugdíjast a saját járóbotjával kezdte verni, miközben a másik felnőtt betörő a konyhában talált 12 kilós mikrót többször is a bácsira dobta. Ezután egy fa széket addig vertek rajta, amíg az szét nem tört. Mikor a bácsi magatehetetlenné vált, a betörők elvitték, amit találtak: fényképezőt, mobilt és pár bizsut.

Távozáskor folytatták kegyetlen tervüket, ugyanis a házat rágyújtották az eszméletlen férfire, majd elmenekültek. Elképesztő, de az idős bácsi túlélte az embertelen kínzásokat, ugyanis még élt, amikor a kiérkező tűzoltók kihúzták a romok alól. Azonban hiába harcoltak az életéért, később életét vesztette.

A Kaposvári Törvényszék az egyik gyilkost nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel társtetteként elkövetett emberölés és bűnsegédként elkövetett lopás miatt 17 év fiatalkorúak börtönére ítélte, míg a másikukat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel társtetteként elkövetett emberölés és lopás miatt életfogytig tartó büntetésre ítélte.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »