Lopott, rabolt, ütött-vert és késsel fenyegetőzött a hat VISSZAESŐ fiatalkorú ERŐTARTALÉK

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete, többrendbeli rablás, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvételének bűntette, lopás bűntette, lopás, zaklatás és becsületsértés vétsége, összesen huszonkét bűncselekmény miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség hat fiatalkorú „fiú” ellen.

A 17 éves I. és VI. rendű, a 14 éves II. és IV. rendű, valamint a 16 éves V. rendű vádlottak egyaránt egy gyermekotthon lakói, míg a 17 éves III. rendű vádlott szintén a családjából kiemelten él. A II. rendű és a III. rendű vádlottak kivételével valamennyien voltak már büntetve vagyon és személy elleni bűncselekmények miatt. A 2016 szeptembere és 2017 márciusa között megvalósított bűncselekmények döntő többségét az előzetes letartóztatásban lévő I. és II. rendű vádlott követte el.

Az I. rendű vádlott 2016 szeptemberében egy este Faddon két férfit támadott meg az utcán. Az egyiket hátulról leütötte és több mint 50 ezer forintot vett el tőle, míg a másikat fejbe rúgta, ököllel fejbe vágta, de nem vett el tőle semmit. Tavaly októberben egy Faddon leparkolt személygépkocsi ablaküvegét törte be, hogy ellophassa belőle a rádiót. Novemberben Tolnáról vitt el egy autót, amellyel az M6-os autópályán Budapestre akart menni, de elfogyott az üzemanyag, ezért a járművet az út szélén hagyta. Szintén novemberben egy rajta segíteni igyekvő férfitől lopta el az autójának indítókulcsát. Ugyancsak ebben a hónapban a III. rendű vádlottal egy tolnai ház udvarából négy autófelnit loptak el a rajtuk lévő nyári gumikkal. Faddon egy ház bezárt udvarából vittek el egy autót, amellyel Tolnára hajtottak. Egy tolnai ház udvarára bemászva két kerékpárt loptak el.

Az I. rendű és a II. rendű vádlottak 2017 januárjában és februárjában összesen három sértettől vettek el, illetve akartak erőszakkal elvenni értékeket. Egy 68 éves nőt Szekszárdon az esti órákban éppen akkor támadtak meg, amikor a lépcsőházába szeretett volna bemenni. Pénzt követeltek tőle, melynek nyomatékot adva az I. rendű vádlott egy kést tartott az idős sértett felé. Az idős nő olyannyira megrémült, hogy hangosan kiabálni kezdett, amitől a vádlottak megijedtek és elfutottak.

Hírdetés

Más alkalommal a gyermekotthon egyik lakójától vették el a mobiltelefonját, majd ököllel arcul ütötték és megfenyegették, hogy ne merjen szólni a nevelőknek.

Ez év februárjában a szekszárdi autóbusz-pályaudvar nyilvános mosdójának üzemeltetőjétől kértek pénzt, de az nem adott nekik, ezért a sértett fejét kezdték ütlegelni, miközben továbbra is pénzt követeltek. Végül egy járókelő miatt pénz nélkül elfutottak.

A II. rendű vádlott ezen túlmenően gyermekotthonbeli lakótársától lopott el MP3-lejátszót, szekszárdi áruházakból élelmiszert, kozmetikai cikkeket. Egy lány haját leköpte és veréssel fenyegette meg, amiért ő nem akarta teljesíteni a kérését.

A II., IV., V. és VI. rendű vádlottak tavaly karácsonykor az ablakot betörve bementek a gyermekotthon társalgójába, ahonnan a feldíszített karácsonyfa mellől a karácsonyi ajándéknak szánt – az otthon lakóinak felajánlott – adományok közül édességeket vitek el, ezeket később eladták.

Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést, a II. rendű esetében javítóintézeti nevelést, a III. rendű elkövetővel szemben próbára bocsátást, a IV. rendűvel szemben elzárás, míg az V. és VI. rendű vádlottak esetében közérdekű munka kiszabását szorgalmazza. Emellett vagyonelkobzást és a sértettek kárának a megtérítését kezdeményezte, tájékoztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »