Ráadásul ez esetben sánta kutyákat szorító, amikről köztudott, hogy valamilyen szinten összefüggenek a hazug emberekkel. Éppen úgy és akképpen, ahogy a jelenlegi magyar ellenzék sem a megigazult hótiszta erkölcsösség szinonimája.
Miként egy három lábon evickélő blöki sajnálatot ébreszt az állatbarátban, olyan szánalommal figyelhető a magyarországi oppozíció vergődése.
Hétfarkú kutyák.
Nyomorult ügyükben utol is éri őket a sorsuk.
Teljesen nyilvánvaló, miféle opciókon dolgoznak, s a rossz hírem számukra az, hogy ha már egy átlagos vajdasági magyar szeme előtt sem marad rejtve a nyilvánvaló igazság, a jövőt illető politikai szándék, akkor eleve kudarcra ítéltetett az erőlködésük: a politika már csak olyan, akár a sakk.
Szun Ce: A háború művészete örök érvényű könyve révén tudható, hogy amint átlát rajtad az ellenfél, üdvösebb, ha pakolsz. Lékó Péteresen: minden hiába, mattot kapsz. Jobbik esetben összerosálod magad.
Apropó. Jobbik.
Vonát személyesen ismerem, ezért kicsit elfogult vagyok vele szemben, noha régen találkoztunk, olyan régen, hogy még Fideszes trikót viselt. Nem költői az iménti formula: tényleg Fideszes póló volt rajta, a parlament előtt, a sokadik Gyurcsány elleni tüntetésen pózolt, mert a mellkasára nyomtatva az alábbi fölirat virított: IGEN! IGEN! ELKÚRTAD! (Aki nem tudná, anno ez volt a szocialisták kampányszlogenje, azaz hogy Igen! Igen! Megcsináljuk! Hát – meg is csinálták.)
Szóval Vona koma már akkor is pózolt. Szerette a nyilvánosságot, s akiket szórakoztatott a sármja, zabálták a fiút.
Azóta sok víz lefolyt az öblítőn. Zavaros lében, de kimostak egy pártot. Vagyis folyt, folyik a mosdatás. De már Kopeczky megénekelte: „Most van a nap lemenőben, folt marad a lepedőben.”
A nagyobbik baj, hogy a kiteregetett szennyes között ott virít a Jobbik alsógatyája is, amiből a barna csík ki nem jön. Fintorog is a tagság. Az igazán jobb(ik) érzésűek a legelső baljós jeleknél tegnapelőtt kiléptek. A többi meg hezitál. Igyekszik hozzászokni a Szemöldök Pártelnök Úr hajtűkanyaraihoz. Cukiság, cicák, macsó tetoválás, bulvár közszereplés. Gyomor kell hozzá, kétségtelen.
De Vona nem buta. Rájött arra, hogy a mostani erőviszonyok között maximum 20 %-ot tud majd a pártja produkálni, ám majdnem biztos, hogy a végelszámolásnál még ennyi sem lesz.
Az általa korábban gyűlölt balfékek is ugyanerre a fölismerésre jutottak.
Most ott van tehát a komplett magyarországi ellenzéki konyhaasztal kellős közepén egy ótvar nagy varangyos béka, amit kénytelen-kelletlen le kell majd nyelniük.
Már gyűrik a torkukon. A balliberális meg jobbikos szavazóval meg együtt pislog a béka. Neki az a szokása.
Az erőpozíciók miatt, az érdekazonosságra hivatkozva megtörténik a gusztustalan lakoma, amihez Simicska forintkötegeiből húzzák majd a kesergőt, hátha elhiszi a nagyérdemű, hogy itt elvszerű összefogásról, a haza ügyéről van szó, és nem néhány politikai komprádor túléléséről. Minden mindegy alapon közben provokálnak. Soros „civiljei” által belpolitikai bomlasztás zajlik, a közállapotok megrendülésére játszanak, hátha Orbánt és kormányát külföldről destabilizálni tudják. Ehhez a dicstelen szerephez provokátorok kerestetnek. Bohóc, önjelölt mártír, kamikáze, közveszélyes elmebeteg: teljesen mindegy, csak ártson.
A magyar rendvédelmi szervek és a kormánypárti erők önuralmat mutató hozzáállásának köszönhetően minden igyekezetük ellenére ezidáig rendre a sikertelenségükkel voltak kénytelenek szembesülni. Nem mellékesen borítékolható: Simicska bosszúvágyában beígérte Vonának a majdani miniszterelnökséget.
A borzalmas koalíciós partnerek vegyes táborát hüvelyezvén, a lehetséges partnerek listáján végignézve, nem kell nagy jóstehetség hozzá: Vona Gabiból akkor lesz Miniszterelnök Úr, amikor a zseniális Hawking professzor sztepptáncot fog járni. Maszlagnak, mesének viszont addig valamit csak kell adni a szedett-vedett tagságnak.
Pörgetni kell az imamalmot. Orbán, Orbán, Orbán.
Aztán valami majdcsak lesz.
Azért a hónap elejei, Országházban található tolóablakon átvett boríték reményében szorongatva is, ebül is, meg kell szenvedni.
Mondanám, hogy sajnálom.
De nem.
Szerző: H. István
magyartudat.com
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
