Minden rosszban van valami klassz? Vagy csöbör után vödör, tragédiára katasztrófa? Ezt az összes nyájas olvasó eldöntheti meggyőződései és vágyálmai szerint.
Elmesélem, hogy mi történt.
A magyar labdarúgó-válogatott majdnem napra pontosan egy évvel azután, hogy az Európa-bajnoki döntőben elkalapálta Ausztriát – kiérdemelve ezzel, hogy hőseinkként méltassuk tagjait –, beleszaladt a roppant csúnya pofonba egy igen apró országban. Andorra ráadásul úgy győzte le drága fiainkat 1-0-ra, hogy igazából nem nagyon volt esélyünk egyenlíteni vagy megfordítani a meccset azután, hogy a lelkes hazaiak egy roppant szerencsés góllal ugyan, de megérdemelten megszerezték a vezetést. Erőlködés, az volt, de erő, nos, az nem. Hit sem. Megesik amúgy, ilyen a sport, hullámvölgyek és -hegyek követik egymást rendszeresen, nem lehet mindig fent lenni, és mindig lent sem, mint az éppen tavaly sok-sok évtized után beigazolódott.
Muszáj megjegyeznem: a vége felé már azért drukkoltam a tévé előtt, hogy maradjon az a 0-1. Ha bement volna valamely kósza próbálkozásunk véletlenül, azzal csak elvettük volna a történelmi boldogságot az andorraiaktól, mi meg úgysem örültünk volna az iksznek. Hajszálra ugyanolyan rettentő dráma lett volna nekünk az is.
Másfelől a pénteki nap folyamán kisebb polémiába bonyolódott két politikai elemző. Egyikük, Tóth Csaba arról posztolt a közösségi médiában – Cas Mullen volt CEU-s tanár előadása alapján –, hogy koránt sincs lefutva minden, elvileg akár az ellenzék is nyerhet 2018 tavaszán. Erre a másikuk, Török Gábor – aki nem mellesleg remek interjút adott a Magyar Nemzetnek nemrégiben, és dettó nem mellesleg hatalmas futballszurkoló – a következő kommentet eresztette meg: “Elvileg Andorra is nyerhet ma este.”
A mókás történetről újságcikket írt ma a 444, amelyet aztán Török a következőképpen kommentált: “Sajnos nem magabiztosság volt.”
Simán elhiszem.
Utólag, az eredmény ismeretében mindazonáltal egyáltalán nem ciki – noha egyesek azt a következtetést vonták le a sztoriból, mintha Török valami elkapatott orbánista lenne; nem az –, hanem mégiscsak zseniális a poén. Hiszen pont benne van a lényeg, teljes terjedelmében. Mindegy, hogy valaki mekkora a másikhoz képest. Mindegy, hogy mennyire uralja a teret. Mindegy, hogy szinte mindig nála a labda. Amikor végül eldőlnek a dolgok, akkor bármi megtörténhet. Ismétlem: bármi.
2017 júniusában, háromnegyed évvel a nagy méredzkedés előtt nem is olyan rémesen kevés ez jó hírnek.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
