A magyar hajléktalanok összetennék a kezüket…

A Belügyminisztérium (BM) visszautasítja az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának (S&D) keddi közleményében foglaltakat. A tárca csütörtöki közleményében cáfolta, hogy a tranzitzónákban elhelyezett menedékkérők „borzalmas” körülmények között lennének.

A magyarországi menekülttáborokban uralkodó „borzalmas” körülmények kivizsgálására és mielőbbi cselekvésre szólította fel az Európai Bizottságot kedden az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D), miután a párt háromtagú delegációja látogatást tett a magyar-szerb határon.

A BM közleménye szerint a S&D delegációja múlt pénteken járt a röszkei tranzitzónában, de látogatásuk során nem kifogásolták az elhelyezés körülményeit. A BM kiemelte: több nemzetközi delegáció, többek között az Európai Bizottságé is ellátogatott a tranzitzónákba, „egyetlen kritikai észrevételt nem fogalmaztak meg az elhelyezés körülményeivel kapcsolatban”.

Hírdetés

Felidézték, hogy március 28-a óta a menedékkérelmi eljárás lefolytatását tranzitzónában kell megvárniuk a kérelmezőnek. A tranzitzóna kialakításakor egymástól elkülönített szektorokat alakítottak ki az egyedülálló férfiak, az egyedülálló nők, a 14. év feletti kísérő nélküli kiskorúak és a családosok számára. Valamennyi szektorban van közösségi helyiség és ökumenikus imaszoba, biztosított a wifi-hozzáférés, továbbá van televízió, amelyen arab nyelvű csatorna is nézhető. Ezen felül vannak sporteszközök, a családi szektorban játszótér és játszószoba.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH)szociális munkásai napközben a gyerekeknek különböző foglalkozásokat is szerveznek – sorolta a BM.

Kiértek arra is, hogy a BMH különös figyelmet fordít arra, hogy a családtagokat együtt helyezzék el. „A menekültügyi hatóság – összhangban a nemzetközi és európai uniós irányelvekkel – minden esetben figyelembe veszi a gyermekek mindenek felett álló érdekét, valamint a család egységének fenntartását” – olvasható a BM közleményében.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »