Martin Schulz elismerte a vereséget

Martin Schulz elismerte a vereséget

Elismerte a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett vereségét Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt.

Az Európai Parlament volt elnöke a párt berlini székházában tett nyilatkozatában csalódásnak nevezte, hogy az SPD az első részeredmények alapján nagyarányú, 6-7 százalékpontos különbséggel végzett az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) mögött.

Az SPD-nek nem sikerült világossá tennie, hogy a Zöldekkel és a helyi dán és fríz kisebbséget képviselő SSW-vel koalícióban mennyire sikeresen vezette a tartományt az utóbbi öt évben. A CDU viszont Daniel Günther listavezetővel az élen „nagyot hajrázott” – tette hozzá Martin Schulz, utalva arra, hogy a közvélemény-kutatásokban egészen az utóbbi hetekig az SPD vezetett.

A 20 órakor közzétett részeredmények szerint a CDU a szavazatok 33,1 százalékával végzett az első helyen, erősödött a legutóbbi, 2012-ben tartott választáson elért 30,8 százalékhoz képest. Az SPD a szavazatok 26,7 százalékát szerezte meg, gyengült az öt évvel ezelőtti 30,4 százalékhoz viszonyítva. A kieli Landtag harmadik számú erejét továbbra is a Zöldek adják, a baloldali ökopárt a szavazatok 13 százalékát szerezte meg, az öt évvel ezelőtti 13,2 százalék után.

A CDU-tól jobbra álló, 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak (AfD) a szavazatok 5,7 százalékával jutott be a tartományi gyűlésbe.

A dán és fríz kisebbséget képviselő SSW – amelyre nemzeti kisebbségi pártként nem vonatkozik az 5 százalékos bejutási küszöb – a szavazatok 3,4 százalék szavazott, a 2012-es 4,6 százalék után.

Hírdetés

Egyértelmű felhatalmazás

Daniel Günther, a CDU listavezetője szerint az eredmény egyértelmű felhatalmazás a kereszténydemokratáknak a kormányalakítást célzó tárgyalások megkezdésére. A schleswig-holsteini CDU mindig is arra törekedett, hogy a liberális FDP-vel lépjen koalícióra, de nyitott a Zöldek felé is – mondta a Günther.

Torsten Albig tartományi miniszterelnök, az SPD vezetője kiemelte, hogy május 7. „keserű nap” a szociáldemokráciának és neki személyesen is. Megjegyezte, hogy a kormányalakítás nehéz lesz és akár hónapokig eltarthat.

Koalíciós játszmák

A 69 tagú kieli Landtagban az eddigi koalíciónak várhatóan nem lesz többsége, de a CDU sem tud csak az FDP-vel a tartományi gyűlés többségére támaszkodó kormányt alakítani. A CDU frakciója valószínűleg 24 fős lesz, az FDP pedig 8 képviselőt küldhet a Landtagba, így nem érik el a többséghez minimálisan szükséges 35-öt.

Az SPD-nek várhatóan 20 képviselője lesz, a Zöldeknek 10, az AfD-nek 4, az SSW-nek 3 hely jut. Mindennek alapján lehetséges egy CDU-Zöldek-FDP koalíció, de az SPD is alakíthat kormányt a Zöldekkel és az FDP-vel. Matematikailag egy CDU-SPD kormány is lehetséges, de nem valószínű, mert mindkét pártban idegenkednek a nagykoalíciótól. Az AfD-vel egyik párt sem kíván együttműködni.

A részeredmények szerint a CDU a szavazatok 33,9 százalékával végzett az első helyen, az SPD pedig a szavazatok 26,3 százalékát szerezte meg.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »