„Nem az a fontos, hogy valaki szellemileg felkészült-e vagy nem, tárgyi ismeretekben gazdagabb vagy szegényebb, lelki élményekben mélyebb vagy sekélyebb, hanem elsősorban az, hogy van-e hite abban az igazságban, melyet hirdet; mert ha van, tud hitet fakasztani még akkor is, ha buta” – írta naplójába Szálasi Ferenc.
Ezzel a mondattal voltaképpen a sarokba is hajíthatnánk a Magvető Kiadónál a Tények és Tanúk sorozatban most megjelent, a „nemzetvezető” 1942 és 1946 között írt naplóit tartalmazó kötetet. Így megspórolnánk magunknak több órányi iszonyatot, dühöt, értetlenséget, de legfőképp unalmat. Szálasi ugyanis nem csak végtelenül egyszerű, szűklátókörű és ostoba volt, de borzalmasan unalmas is. Ami más esetben akár még szórakoztató is lehetne. Nevetséges önismétlésein, szellemtelen eszmefuttatásain és faék egyszerűségű filozófiáján azonban nehéz mulatni, hiszen tudjuk, Szálasi önjelölt messiásként romba döntötte az országot.
Kritikátlan kinyilatkoztatás
A naplókat Karsai László történész adja közre, aki még a nyáron publikálta Szálasi Ferenc politikai életrajza című munkáját, és saját bevallása szerint lassan harminc éve foglalkoztatja a téma. A most napvilágot látott kötet különlegessége, hogy a korábban folyóiratokban publikált szövegek mellett az 1945-46-os börtönnaplót is olvashatjuk benne, amelyek most először jelennek meg nyomtatásban. A bejegyzéseket a szerzőjük tételekként vetette papírra, vagyis rögzítésre érdemes gondolatként, amelyekből később még valami nagy dologra lehetnek hivatottak. Kissé hektikus munkájára a külvilág néhol jobban, néhol kevésbé volt hatással. Számos fontos hadi, politikai és közéleti esemény nyomtalan maradt a naplókban, más történéseket konzekvensen félremagyarázott, olykor pedig egészen valószínűtlen dolgokat tényként közölt.
Szálasi minden leírt szavát egyfajta szent iratként kezelte, semmin sem volt hajlandó később változtatni. A tévedés lehetőségének elvetése személyes szakralitásának alapja volt: ez pedig – bármennyire rémületes – sok mindenre magyarázatot ad. A kritikátlan kinyilatkoztatás napjainkban is kétes eredményre vezet, ám egy világégés közepén, a folyamatosan felülírt szabályok közepette a rendszerbe foglalt őrület minden fegyvernél pusztítóbb lehet. És lett is.
Az ideológia felülkerekedik
1941 és 43 között Szálasi élete egyik legreménytelenebb időszakát élte – olvashatjuk Karsai előszavában. A korábban egységesnek tűnő nyilaskeresztes frakció felbomlott, fajsúlyos emberei (Hubay Kálmán, Baky László) kihátráltak mögüle, a mozgalom legnépszerűbb lapja, a Magyarság a szakadárok kezébe került, és folyamatosan támadta őt. És még Horthy sem volt hajlandó fogadni, holott Szálasi biztos volt benne, hogy meg tudná győzni, nevezze ki miniszterelnökké.
Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik 1944 októberében Wikipédia
A hungarizmus prófétájaként hitt benne, hogy az ideológiája egyszer majd felülkerekedik, és uralma alá hajtja a világot. Magát új megváltóként pozicionálta: „A zsidók gyűlölete és bosszúja személyem és az Eszme, a Hungarizmus ellen oly nagy, olyan olthatatlan, hogy nem kétséges, hogy igazságom átmenetileg alulmarad, és holttestemet fogja befedni mint halotti lepel. De ebből az áldozatból és lepelből fog megszületni a Hungarista Magyar Birodalom és szabadságának vérrel szentté avatott zászlaja.”
A napló megjelenése zavarba ejtő
Az éhező Európa felett már ott ragyog az égen a „bethlemi csillaga az új eszmék igazságának. Csak még hiányzik a három bölcs, hogy észrevegyék. De útban vannak, biztosan” – írja egy másik helyen. A három bölcs nevei pedig: Tiszta Szocializmus, Tiszta Nacionalizmus, Tiszta Tan. Anyag, Szellem és Erkölcs találkoznak és ragyognak majd az égen a népek dicsőségére.
A megváltás előkészítése mellett az éppen zajló háborúra nem maradt kellő energiája. A náci propagandán kérődzött, ám annak ellenére, hogy tapasztalt katona volt, ennél tovább nem jutott a hadi események elemzésében. Saját jelentéktelen szerepe is elkerülte természetesen a figyelmét. Az utolsó pillanatig, sőt még azután is hitt a győzelemben. Megdöbbentő, de még a háború utáni fogságban is az ideológia győzelméről fantáziált, és a népbíróság előtt arról beszélt: ő a nemzet legitim vezetője. Rákosi Mátyásig és Sztálinig ment volna, hogy igazságát terjessze (miközben kis híján összebarátkozott fogva tartójával, Péter Gáborral).
A napló megjelenése önmagában is zavarba ejtő esemény, hiszen a szöveg egy felmérhetetlenül őrült és rettenetes méretűvé terebélyesedett pillanat lenyomata. Amelyre folyamatosan emlékeznünk kell, ám közben megállás nélkül ki kell törölnünk, majd újra kell írnunk az emlékezetünkben.
Jó-e a gonosztetteken háborúzni?
Karsai László azonban a kötetet egy ideológiai küzdelem kellős közepébe vetette. A 168 Órának adott interjújában – ahogy korábbi tanulmányaiban is – utalt rá, Szálasi megítélésének tétje, hogy vajon miként viszonyulunk Horthy-hoz. Vagyis melyikük volt bűnösebb, melyiküket terheli nagyobb felelősség a magyar zsidóság elveszejtéséért?
„Fogalmazzunk világosan: a Terror Háza Múzeum 2002 februárja óta próbálja belénk sulykolni, hogy a dolgok menete szerint 1944. március 19-ig Magyarországon nem történt semmi rendkívüli. Ami korábban történt, elfogadható volt. De március 19-én megjelentek a németek, és váratlanul minden tönkrement. Pár hónappal később pedig a nyilasok gyilkolni kezdték a zsidókat” – mondta az interjúban Karsai, aki, ezek után nem meglepő módon Szálasit ítéli a kisebbik rossznak (ahogy azt szintén megírta korábban is).
Ez a (kísérő tanulmányban is tetten érhető) szándék pedig érdekes megvilágításba állítja a kötetet. Jó-e vajon, ha gonosztett-háborúba, vagy még rosszabb esetben számháborúba bonyolódunk? Segíti-e a megértést, ha Szálasival próbáljuk meg megkérdőjelezni a jelenlegi hatalom múltpolitikáját? Megérthetjük vajon a nyilasok által elkövetett gyilkosságokat, a saját honfitársaik tömeges kiirtását, ha a németek által elkövetett rémtettekkel mérjük össze azokat? És az is érdekes kérdés, hogy mennyire kontraproduktív az aktualizálás igyekezete: vajon nem fordul-e önmaga ellen az érvelés?
A napló mindezek ellenére – az újraindított Tények és Tanúk sorozat többi darabjához hasonlóan – hiánypótló kiadvány. Még akkor is, ha végigolvasása embert próbáló feladat. Ahogy a szövegeket korábban szemléző kutató, a Zsidó Múzeum egykori vezetője, Benoschofsky Ilona írta Szálasi szövegéről tanulmányának címében (a Hamlet híres sorait kifordítva): „Rendszer, de őrület van benne.”
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »