Már csak néhány nap maradt hátra az 58. amerikai elnökválasztási kampányból. A több mint egy éve tartó procedúra eddig sem volt mentes izgalmaktól, váratlan fordulatoktól. A hatalmas csatazajban ugyanakkor alig halljuk a többi induló szavát, akikre – talán pont ezért – mégis több millió amerikai adta vagy adja majd le a szavazatát november 8-ig.
Visszatekintve az elmúlt évtizedek választásaira, hamar megállapítható, hogy ritka alkalom, amikor a két nagy, a Republikánus és a Demokrata Párt jelöltjén kívül egy harmadik is kivívja magának azt a dicsőséget, hogy egyáltalán beszéljenek róla Amerikában, nem hogy még szavazzanak is rá tömegével az amerikaiak. Nem véletlenül, hiszen a kétpártrendszer természetéből fakadóan egy harmadik jelöltnek szinte lehetetlen megszereznie az ehhez szükséges anyagi és médiahátteret, amivel el tudná aztán hitetni a választókkal, hogy a voksuk nem az elvesztegetett kategóriának számító szavazatnak bizonyul majd a végelszámolásnál.
 |
Egy párját ritkító teljesítmény
Utoljára ez Ross Perotnak sikerült, jó 20 évvel ezelőtt. A texasi milliárdos függetlenként vágott neki az 1992-es kampánynak, és annyira sikeresnek bizonyult, hogy egy időben még a felméréseket is ő vezette. Kampánya számos emlékezetes momentumot hagyott maga után, és jó néhány újítással is beírta magát a választási történelemkönyvekbe. Perot egy talkshow-ban jelentette be indulását, és ő volt az első elnökjelölt, aki telemarketinget használt. Egy ingyenesen hívható zöld számon toborozta az aktivistákat, illetve azon keresztül gyűjtötte a kampányforrásokat.
A milliárdos azonban végül így sem tudta megtörni a két nagy párt dominanciáját, és csak harmadik helyen futott be Bill Clinton demokrata és idősebb George Bush republikánus elnökjelölt mögött. Teljesítménye azonban így is kiemelkedő az elmúlt évtizedeket tekintve, hisz majdnem 20 millió amerikai adta le rá a voksát, amely a szavazatok majd’ 19 százalékának felelt meg. Ám az amerikai választási rendszer sajátossága miatt elektori szavazatot ez sem eredményezett számára.
Perot négy évvel később, akkor már a saját maga által alapított Reform párt jelöltjeként újra elindult a Fehér Házba vezető úton, ám jóval szerényebb eredménnyel zárt: a szavazatok csak több mint 8 százaléka, 8 millió voks lett csak az övé. Teljesítménye azonban így is kiemelkedő, azóta hozzá legközelebb a zöld színekben induló Ralph Nader került, akire majdnem hárommillió amerikai ikszelt 2000-ben.
Jelöltekből most sincs hiány
Ennek ellenére indulókból az idei választáson is akad szép számmal, harmadik párt jelöltjeivel és a függetlenekkel együtt több mint húszan szerepelnek a szavazólapokon, vagy azok egy részén. Közülük ki kell emelni Gary Johnsont, a Libertariánus Párt színeiben, aki korábban Új-Mexikó republikánus kormányzója volt. Négy évvel ezelőtt több mint 1 millió voksot szerzett, a felmérések szerint azonban idén ezt meg is többszörözheti, köszönhetően annak is, hogy 2000 óta először került fel – harmadik – pártjával valamennyi állam szavazólapjára.
A Real Clear Politics átlaga jelenleg 4,6 százalékon méri Johnsont, ami visszaesés a korábbi számaihoz képest, de a gyakorlatban ez is 5 millió körüli szavazatot jelenthet számára. Pedig nem erőssége például a külpolitika. Kampánya során egy tévéműsorban arra a riporteri kérdésre, hogy mit kezdene Aleppóval és az ottani helyzettel, Johnson teljesen lefagyott, és visszakérdezett, hogy mi az az Aleppó, ami hatalmas visszhangot váltott ki mind az online, mind az offline világban.
A külpolitika nem erőssége a Zöld Párt jelöltjének sem, erről tanúskodik legalábbis az a korábbi eset, amikor Jill Stein orvosnő arra a kérdésre, hogy melyik külföldi vezetőre néz fel, csupa olyan személyt jelölt meg, akik nem vezetői a saját országuknak. Ennek ellenére több, mint 2 százalékon áll az RCP átlaga szerint, amivel felülmúlhatja Johnson négy évvel ezelőtti, és megközelítheti a szintén zöld Nader 2000-es eredményét. Csak össszevetésképp, négy évvel ezelőtt Stein 500 ezer szavazatot sem kapott, komoly politikai múlt pedig tulajdonképpen nem áll mögötte.
Bár országos szinten mérhetetlen a támogatottsága, Evan McMullin mégis borsot törhet a két nagy párt aspiránsa, elsősorban Donald Trump orra alá. A konzervatív alternatívát kínáló független jelölt október közepén még a legnépszerűbb induló volt Utah államban. Azóta Trump már megelőzte, de még mindig jóval Clinton előtt mérik. Ha McMullin valamilyen csoda folytán mégis megnyerné Utah-t, akkor 1968 óta ő lenne az első, aki harmadik párti indulóként bezsebelne egy államot. Akkor George Wallace alabamai kormányzónak öt államot is sikerült a saját oldalára állítania Richard Nixon és Hubert Humphrey ellenében.
Sok kicsi sokra megy
A harmadik jelöltek relatíve magas támogatottsága egyértelmű jelzése annak, hogy az amerikai választók nem elégedettek maradéktalanul a jelenlegi felhozatallal. Hillary Clinton és Donald Trump Amerika történetének két legkevésbé kedvelt elnökjelöltje, akik ráadásul egymással csapnak össze a Fehér Házba való költözésért.
Amerikaiak milliói viszont köszönik szépen, nem kérnek ebből, és annak ellenére is más mellé húzzák be az ikszet, hogy sokak szerint az csak elvesztegetett szavazat lesz a végelszámolásnál. Szerintük viszont akkor lenne az, ha a két nagy párt jelöltjét támogatnák, akiknek azonban nagyon hiányozhat majd az a néhány millió, de akár százezer voks is a végelszámolásnál.
(Híradó)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
