Gyerekek sokaságát célzottan gyilkolták meg a történelem legelvetemültebb hatalmának mesterlövészei és karhatalmistái az 1956-os szabadságharc alatt – derült ki a Nem haltatok meg hiába címmel szervezett konferencián Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).
Kassai Ildikó, a tanácskozás projektvezetője hosszasan sorolta a tizenéves áldozatok nevét és drámai halálozásuk körülményeit. Hozzátette: a szabadságharc és az azt követő megtorlások során meggyilkolt gyermekek számát máig nem lehet tudni, ugyanis a dokumentumokat szándékosan eltüntették a kommunista diktatúra kiszolgálói. Hangsúlyozta: gyermekáldozatokon keresztül lehet a legreálisabban megmutatni ’56 leverőinek brutalitását. Kassai Ildikó elmondta azt is, hogy az 1956-os szabadságharc legnagyobb vesztese az erdélyi magyarság volt, „1956 után 10 évig tartott a megtorlás, 60 embert végeztek ki, 12 ezer embert tartóztattak le, tízezrek életét tették tönkre, lényegében lefejezték az erdélyi magyar értelmiséget.”
Horváth Attila jogtörténész kifejtette: az 1956-os szabadságharc váratlanul érte a kommunista vezetést, éppen ezért a felkelés leverése után úgy döntöttek, hogy példátlan megtorlás fogja érni a magyarokat. „Olyan hóhérmunka kezdődött, amire nem volt példa korábban, az 1848–49-es szabadságharc, a Tanácsköztársaság és a második világháború utáni megtorlások során összesen nem végeztek ki annyi embert, mint ’56-ot követően” – tette hozzá az egyetemi tanár. Kiemelte: a példátlan kegyetlenség több hullámban érte a magyar társadalmat. A szabadságharc során orvlövészek válogatás nélkül lőttek le járókelőket, olyan is megtörtént, hogy odaterelték valahová az embereket, ahol lemészárolták őket. Kiemelte a salgótarjáni és a Kossuth téri sortüzeket, amelyekben több százan haltak meg, de a legbrutálisabb a tiszakécskei sortűz volt, amikor vadászrepülőről tüzeltek a tömegre. Közben a karhatalmisták is rengeteg gyilkosságot követtek el, majd a népbírósági eljárások során is tömegével ítélték halálra „a vélt vagy valós forradalmárokat”.
Újra megnyíltak az internálótáborok, ahová a diktatúrára veszélyesnek tartottak tömegét vitte be a hatalom. Nem csak a harcokban való részvétel miatt ítélhettek el valakit. Elég volt hozzá bármilyen szerepvállalás a vidéki hétköznapi civil élet megszervezésében a szabadságharc alatt, például az élelmiszer- vagy az egészségügyi ellátásban. „Azok kerültek ilyen helyzetbe, akikben megbízott a helyi közösség, ezek pedig potenciális veszélyt jelentettek a kommunista diktatúrára, így őket el kellett tüntetni, internálták vagy börtönbe zárták a veszélyesnek tartott embereket” – mondta a jogtörténész. Hozzátette: velük együtt családok százezreit tették tönkre, hiszen olyan stigmát kaptak a hozzátartozók, amivel, mint a rendszer ellenségei, a hétköznapi életben sem tudtak boldogulni.
Horváth Attila beszélt arról is, hogy a halálos ítéletek száma hivatalosan mintegy 300, arról azonban nincs adat, hogy hányan haltak bele a kihallgatások alatt a kínzásokba. Emellett 23 ezer embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Ma összesen 13 ezer ember ül börtönben – mondta összehasonlításként az egyetemi oktató. A példátlan kegyetlenség oka: a kommunista hatalom úgy vélte, 1945 után nem volt kellő mértékű a tisztogatás, ezért a népfelkelés után igyekeztek alapos munkát végezni.
(Történelemportál nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
