Ötvenhárom éve, 1963. október 7-én halt meg Gustaf Gründgens német színész, „az örök Mephisto”, akiről Szabó István Oscar-díjas filmjének főhősét mintázták. Tehetsége vitathatatlan, személye azonban a náci időkben való viselkedése miatt sokat vitatott volt. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.
„Mindig is túl sokat dolgoztam, nem jutott eszembe élni. Most még gyorsan meg akarom tanulni” – mondta egyetlen tévéinterjújában. Megvalósítani csak részben tudta tervét: nem sokkal azután, hogy férfi élettársával 1963 őszén elindult régóta tervezett világkörüli útjára, a híres színész, rendező és intendáns meghalt egy hotelszobában a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában. Véletlenül vagy szándékosan – a mai napig nem tudni – túl sok altatót vett be. Egy borítékon, amelyet hálószobájában találtak, ez állt: „Azt hiszem, túl sok altatót vettem be. Komikus. Hadd aludjak”.
A művész, aki Goethe híres műve, a Faust Mefisztójaként világhírnévre tett szert, még ötven évvel halála után is megosztja a közvéleményt – nem utolsósorban a nácizmus idején tanúsított ellentmondásos viselkedése miatt. Egyesek szerint skrupulusok nélküli, karrierista ember volt, csak a siker lebegett a szeme előtt, és virtuóz módon érvényesült a náci rendszerben, amelynek fényesre politúrozta kulturális homlokzatát. Mások viszont úgy látják, szeplőtelen volt, aki színházával szabad teret teremtett a totalitárius államon belül, és kurázsiról tanúbizonyságot téve megvédte veszélyben lévő kollegáit. Szülővárosa, Düsseldorf mindenesetre számos rendezvénnyel emlékezik meg róla. Filmvetítések, előadások, felolvasások és kiállítás várja az érdeklődőket.
„Egész életemben csak egyet akartam: színész lenni. Minden más, ami ehhez jött, csak ajándék volt. A rendezés, na igen, azt is csináltam” – mondta a már említett tévéinterjúban. Intendáns azonban soha nem akart lenni, nem is szívesen vállalta. Művész volt, egyformán birtokában fantáziának és intelligenciának, és mindig a tökéletességre törekedett. Már a színi iskolában 1920-ban elismerték „rendkívüli tehetségét a bonyolult természetek lelki struktúrájának szembeötlő megformálására”. Számos színpadi szerepe mellett – Hamlettől Fauston át II. Fülöpig – Fritz Lang és Hans Steinhoff keze alatt filmekben is játszott.
Gustaf Gründgens 1899. december 22-én született, színésziskolába szülővárosában járt. Első színházi sikerét Hamburgban ünnepelte, ott ismerkedett meg Klaus Mann-nal és testvérével, Erikával, akit 1926-ban feleségül vett, noha a színész homoszexualitása mindenki előtt ismert volt. Klaus Mann később Mephisto című híres művében számolt le volt sógorával: a regény alig burkoltan Gründgens példa nélküli karrierjéről szól a náci érában. A háború után a színészt néhány hónapra internálták. Később színházigazgatóként visszatért Düsseldorfba, 1955-től 1962-ig pedig a hamburgi Deutsches Schauspielhaust vezette.
„Kiváló művész, de nehéz ember volt” – foglalta össze Thomas Blubacher, a színészről szóló új életrajzi kötet szerzője. Gründgensnek csak hivatása számított, megszállott volt. „Mindenáron alkotni akart” – mondta második neje, Marianne Hoppe, aki 1936-tól tíz éven át volt a felesége. A színház volt számára a valóság. Igazi énjét olyan mélyre temette, amilyen mélyre csak a sok színpadi figura alá tudta. Alattuk Blubacher „egy csalódáskeltően bizonytalan, kétségbeesett és a legmesszebbmenőkig magányos” alakot talált, egy olyan embert, aki csak Faust sírbatételi jelenetében érez valódi boldogságot.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
