Gyurcsány Ferenc érdeke lehetett az őszödi beszéd kiszivárogtatása. Erről beszélt a Magyar Nemzet Magazinnak Tóth Károly egykori szocialista képviselő. A hozzá hasonlóan nemzetbiztonsági szakpolitikusként ismert, egykor SZDSZ-es Gulyás József pedig azt mondta: az akkori kormány lényegében hagyta elesni a tévészékházat, és politikai számítás motiválhatta, hogy egyesek engedték eszkalálódni az eseményeket. Tíz éve, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra az őszödi beszéd.
Hagyjatok aludni! – mondta hatvannégy vármegyés barátainak Toroczkai László, és átfordult volna a másik oldalára. Fél napja, hogy megérkezett Pozsonyból, ahol a Malina Hedvig ügyében szervezett, ám végül elhalasztott szolidaritási akció miatt őrizetbe vették. Negyvennyolc órányi ébrenlét után pihenni akart.
– Ez nem olyan tüntetés, mint az eddigiek. Ezért érdemes Pestre jönni, fenyegető a hangulat. Forradalmi. Most tényleg megbuktathatjuk a kormányt! – győzködték tovább. Néhány rövidebb beszélgetés után Toroczkai kötélnek állt, és 2006. szeptember 18-án elindult a fővárosba.
A tévészékházat védő rendőrök és tüntetők dulakodása. Egyetlen vezetőt sem vontak felelősségre, amiért beosztottjaik életveszélybe kerültek Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Hónapok teltek el csupán, hogy a tavaszi parlamenti voksoláson az MSZP történelmi győzelmet aratott. A rendszerváltozás óta nem fordult elő ugyanis, hogy egy kormányzó párt meg tudta volna őrizni hatalmát. Ráadásul a párt 2006-ban nem csak megőrizte, gyarapította is az erejét. A 2002-es választáson még alig néhány mandátumos lett a balliberális kormánytöbbség; négy esztendővel később a dinamikusan mozgósító szocialisták 178-ról 190-re növelték képviselői helyeik számát, s 49,2 százalékkal kis híján abszolút többséget szereztek. Ott állt mellettük a biztos szövetséges, a 20 honatyát ez alkalommal is a törvényhozásba juttató SZDSZ. 23 mandátummal csökkent ugyanakkor a fideszesek száma az új parlamentben; sokan már Orbán Viktor lemondását, visszavonulását latolgatták.
Teljesen természetes – mint ahogy a tíz évvel ezelőtti események kezdőpontját Hiller István akkori MSZP-elnök kérésünkre felidézi –, hogy ünnepi, győzelmi hangulat uralkodott a szocialista frakció balatonőszödi alakuló ülésén.
A közös sikerért megdolgozó emberek lelkesen üdvözölték, ölelgették egymást. Ebben a légkörben hangzott el rövid idő múlva az a bizonyos híres-hírhedt politikai szónoklat, amelynek mondatai a végighazudott „utolsó másfél-két évről”, a trágár kitételekkel együtt, szállóigeként kísérik a mai közéletet is.
– A választási győzelem után az újjáválasztott miniszterelnök a korábban nem hangoztatott átalakításokhoz akarta megszerezni a frakció támogatását. Úgy ítélhette meg, hogy ehhez szüksége van egy felrázó-dramatizáló beszédre, hiszen Gyurcsánytól amúgy sem állt távol ez a „szemben a világgal” stílus, a „nagy beszéd” műfaja, itt pedig ennek még funkciója is lehetett – mondja Török Gábor politológus, amikor az akkori kormányfő vélt szándékairól faggatjuk. Hiller Istvánnak is az volt a benyomása, hogy készült rá.
– Pedig ha jól méri fel a hangulatot – állítja Hiller –, elég lett volna annyit mondania: „Gratulálok nektek, győztetek, győztünk. Gyertek utánam, csinálunk egy jobb, igazságosabb Magyarországot.” A nagy sikert követő első találkozón a miniszterelnök lehetett volna ennyire magabiztos, s akkor a frakció és a párt nagy lelkesedéssel valóban utána is megy.
Volt rá válaszuk Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Az indulatos szónoklat az első pillanatban a kormányfői méltósághoz nem illő trágár kifejezések miatt váltott ki morgást a jelenlévők között. Mások viszont, a Gyurcsányhoz közel állók fantasztikus beszédnek nevezték, sőt közülük valaki még aznap este az egyik SZDSZ-vezetőnek el is dicsekedett vele telefonon. Nem láttak benne tehát titkolnivalót, s feltehetően az sem zavart különösebben senkit, hogy a szocialisták elkezdtek pletykálni róla.
Hamarosan viszont – vájt fülűeknek legalábbis úgy tűnt – mintha Orbán Viktor megnyilvánulásaiban is visszaköszönt volna a szöveg néhány eleme. Orbán a 2006-os tusnádfürdői találkozón olyanokat mondott, hogy „szervezett hazugság áldozatai vagyunk”, és a kormány nem tölti ki a mandátumát. A lapunknak nyilatkozó Tóth Károly akkori szocialista képviselő szerint egyébként maga Gyurcsány Ferenc is azt gondolta, jó lenne, ha a nép megismerkedne gondolataival.
– Hogy került ki a beszéd ön szerint? – kérdezzük az aktív politizálástól visszavonult egykori képviselőt, nemzetbiztonsági bizottsági tagot.
– Szerintem legkésőbb másnap már Gyurcsány Ferenc is rádöbbent, milyen „fantasztikus” beszédet mondott, s azt valamilyen módon az istenadta népnek is jó lenne megismernie. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a kiindulási alap.
– Tehát ön szerint az akkori kormányfő juttatta el a nyilvánossághoz? Gyurcsány Ferenc máig állítja, hogy néhány párton belüli ellenfele juttatta el akár a Fideszhez, akár a nyilvánossághoz.
– Én azt tudom, hogy Gyurcsány Ferenc környezetének tagjai mondták utólag, hogy ez „fantasztikus beszéd volt”. Nem Gyurcsány Ferenc rosszakarói. Gyurcsány Ferenc rosszakarói szivárogtatnak ki egy „fantasztikus beszédet”, hogy lejárassák vele a kormányfőt? Ennél azért nekem jobb véleményem van az MSZP akkori vezetőiről. Egy biztos: az óhaj megvolt Gyurcsány Ferencék részéről. Tudja, mit? Legyen igaza Ferinek: tegyük fel, hogy a rosszakarói részéről is. De még így is kétoldalú a szándék, és mindkét oldalnak súlyos felelőssége van abban, hogy nem mérte fel a következményeket. Nem hazudhatjuk azt, hogy ez jó lépés volt. A 2009-es kongresszuson is kértem a pártot, hogy ne fussunk neki a választásnak anélkül, hogy ezt az őszödi történetet lezárjuk.
– Hogyan kellett volna lezárni?
– Úgy, hogy először is kimondjuk: súlyos hiba volt vállalni ezt a beszédet. Kimondani, hogy bár lehetnek a beszédnek igazságtartalmai, ilyet egy kongresszuson, sportcsarnokban, nagy nyilvánosság előtt lehet csak elmondani. Persze úgy, hogy bírja a nyilvánosságot. Ha tényleg olyan jó beszéd, akkor miért is ne? És szerettem volna még hozzákapcsolni, hogy megtisztítjuk a pártot a korrupciótól. Ezzel sokak szeretetét kivívtam a saját pártomban. Egy ízben mondtam is Lázár Jánosnak, aki akkor frakcióvezető volt, és Navracsics Tibornak, hogy arra figyeljenek: kevés lesz diadalmasan ismételgetni, hogy „gyűlölöm a korrupciót, mert ráment az MSZP”, mert ha nem változtatnak, egyszer majd azt is mondhatják, hogy „gyűlölöm a korrupciót, mert ráment a Fidesz”. Egyikük sem hitt nekem. És csak azért nem ment rá eddig a Fidesz, mert a baloldal képtelen feldolgozni Őszödöt, a korrupciót, a 2008-as népszavazást. Pedig láthatná a Fidesz, hogy ez a korrupció hatása hosszú távon.
(A Tóth Károllyal készült terjedelmes, az MSZP belső világát is érzékletesen bemutató teljes interjú az MNO-n olvasható.)
Bárhogyan is történt, arra a lavinára, ami utána következett, a szeptember 17-én kezdődő és gyorsan eszkalálódó tüntetés- és zavargássorozatra sem Gyurcsány Ferenc rajongói, sem pedig a rá ellenszenvvel tekintő szocialisták csoportja nem számított.
– Ha valaki 18-án a Kossuth térre érkezésemkor azt mondja, hogy egy óra múlva megostromoljuk a tévészékházat, azt kinevetem – mondja Toroczkai László, az ostrom kulcsfigurája, a Jobbik jelenlegi alelnöke. A forradalmi hangulatban – emlékei szerint az nemcsak az őszödi beszédnek, de általában az MSZP–SZDSZ-kormányzásnak, a már meglebegtetett megszorítócsomagnak szólt – az alkalmi emelvényen egy fiatalember lépett hozzá, és arra kérte, ismertesse a tömeggel petíciójukat, amelyben többek között az szerepelt, hogy a televízió hazudik, hamisan tudósít a térről, a résztvevők számáról. Ezek után, mint köztudott, kisebb küldöttség indult a közeli Szabadság térre, az MTV székházához, hogy átadják a tiltakozást, s kérjék a beolvasását.
Égő autó az utcán a tévészékház ostromakor. A CNN-nek is nagyon tetszett Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
– Csak a biztonsági őrökkel tudtam tárgyalni, hiába kértem, hogy jöjjön le hozzánk Rudi Zoltán tévéelnök. Később megelégedtünk volna bármelyik vezetővel vagy szerkesztővel, aki átveszi a petíciót. Ehelyett a biztonságiak közölték, hogy már hívták a rendőrséget. A válasz tehát a teljes elutasítás, a merev elzárkózás volt. A kérdésben az akkori tévévezetés felelősségét senki sem firtatta komolyabban – mondja Toroczkai. (Megkeresésünkre Rudi Zoltán nem kívánt nyilatkozni, mondván, releváns választ csupán az akkori illetékesek és a rendbontásban részt vevők adhatnának.)
– Feldobtunk egy pénzt, hogy ki várja meg a rendőröket, és ki térjen vissza a Kossuth térre a hálátlan feladattal, a tévénél történtek ismertetésével. A szerencse engem dobott ki, Takács András, a Szabad Magyarországért Mozgalom vezetője maradt a tévénél a rendőrségre várva. Nyomasztott a felelősség, hiszen mégiscsak el kellett mondanom az embereknek, mi történt odaát. Tudtam viszont, hogy ez történelmi pillanat, amit gyávaság lenne elszalasztani.
A Szabadság térre érkező tömeg hangulatát, elkeseredését fokozta, hogy Sneider Tamást – most a Jobbik alelnöke –, aki a rendőrsorfal mögött, a bejáratnál, egy pillér tetején állt nemzeti zászlóval, az egyenruhások lerántották. A felhevült tüntetők csak azt láthatták, ahogy a rendőrök a tonfákkal csapkodtak felé, majd foglyukat a székházba vitték. Ezek után, mondja Toroczkai, azoknak is „elborult az agyuk”, akiknek addig eszük ágában sem volt tévét ostromolni. Hiába szólította fel nyugalomra utóbb a tömeget maga Toroczkai is, nem hallgattak rá. Az elvadult hangulatban már a rendőrök is inkább az életüket mentették, nem csaptak ki a tüntetők felé gumibottal, gázsprével, mint korábban. Védőfelszerelésük rendkívül gyatra volt, amihez parancsnoki szinten eluralkodó határozatlanság, kétségbeesés, tehetetlenség társult.
– Mindent rátolnak a futballhuligánokra, pedig valójában rendkívül heterogén társaság gyűlt össze az első sorokban – folytatja a Jobbik-alelnök. – Voltak ott a Fidesz-szimpatizánsoktól kezdve az idősebb, ötven-hatvan éves régi MIÉP-eseken, különböző alkalmi radikális csoportosulásokon át a legszélsőségesebb jobboldali emberekig rengetegen, hogy extrém példát említsek, még Ekrem Kemál György is.
Odabent, a tévé egyik stúdiójában közben véget ért az esti beszélgetős műsor, ám a vendégeket, Juhász Ferencet, Navracsics Tibort és Török Gábort lebeszélték róla, hogy a veszélyes helyzetben elhagyják az épületet. Török Gábor így idézi fel blogjában az eseményeket: „Rengetegen sürögtek-forogtak, ott tanakodott a két politikus is, televíziós emberek mérlegelték, mi lenne a helyes eljárás részükről, kell-e, lehet-e közvetíteni. […] Fontos emberek, sokat látott televíziós vezetők néztek egymásra rémülten, s a két magabiztos politikus arca is egyre komorabb lett. Először ettől, tőlük ijedtem meg. Innentől kezdve felgyorsultak az események, a furcsa pánik hullámvasútjára kerültünk. A tévé elnöke és még néhány vezető újabb és újabb biztos helyekre kalauzolt minket az épületben, miközben folyamatosan kaptuk a híreket és a rémhíreket, láttuk a folyosón vérző fejjel rohanó rendőröket, és néztük a Hír TV [az eseményekről egyedüliként élőben tudósító csatorna – a szerk.] drámai képeit. […] Majd az egész éjszaka legszürreálisabb jelenete következett: az utolsó szobában, talán a második emeleten, az elnök irodájában, a villanyt lekapcsolva szinte némán ültünk, s Rudi Zoltán beszélt valakivel telefonon. Amikor letette, csak annyit mondott: a rendőrség feladja a tévé védelmét, és azt üzenik, hogy döntsünk belátásunk szerint, mit teszünk… Ma már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így történt, de emlékeim szerint ekkor Juhász Ferenc, a volt honvédelmi miniszter, akit – nem a személye, hanem egykori pozíciója miatt – egy normális országban már az első órában kivittek volna innen, bármibe is kerül, odalépett az ablakhoz, és komolyan mérlegelte, hogy valahogy kimászik.
Rövid, döbbent csend következett, majd hirtelen úgy határoztunk, hogy elindulunk. Az éjszaka legjobb döntése volt, valamikor fél kettő körül. A két politikus között szedtem a lábamat a folyosón, ahol már csatakiáltások hallatszottak mindenfelől, azt hiszem, hogy ekkor jöhettek be a tüntetők. […] Egyszerre léptünk ki az ajtón a forgatagba, Juhász Ferencet láttam még, amint a szemközti utca felé sietett a zakóját félig a fejére húzva, Navracsics Tibornak rögtön nekiütközött egy járókelő, de szerencsére pont a kijáratnál állt az autója, s miután az enyém az utca felsőbb részén parkolt, ahová láthatóan nem lehetett már bemenni, gyorsan beugrottunk a kocsijába, és hazavitt.”
A tévéostrom, a több köztörvényes bűncselekményt elkövető tömeg a lakosság nem kis részére elrettentő hatással volt. Bár a Gallup Intézet nem érzékelt jelentős változást, a Medián szerint a kirobbant harc az emberek biztonság iránti vágyát erősítette, s már kevesebben osztották azt a véleményt, hogy az őszödi beszéd miatt Gyurcsánynak le kellene mondania. Török Gábor szerint is úgy tűnt, hogy a közvélemény legalább annyira elítéli az erőszakot, mint a beszédben leleplezett kormányzati magatartást. Feltételezhető emiatt is, hogy az erőszak eszkalálódását elősegítő tehetetlenség politikai megfontolásokkal is párosult. Érdekes megnézni, említi, hogy az MSZP támogatottsága nem szakadt be rögtön, inkább lassú, időnként megálló eróziót láthattunk. (Arról, hogy a tévészékházat védő rendőröket szándékosan „dobták oda” a tüntetőknek, Gulyás József SZDSZ-es politikus a Magyar Nemzet Magazinnak beszél először, a lap 22. oldalán olvasható írásban.)
A sors fintora, hogy bár többen már kormányoldalon is a miniszterelnök lemondásában látták volna a helyzet megoldásának kulcsát, a megostromlott tévé másnap, a közvéleményt orientálandó, kiemelt hírei között hozta, hogy befolyásos nyugati gazdasági körök ragaszkodnak Gyurcsányhoz.
Szent-Iványi István liberális politikus úgy gondolta, súlyos hiba volt Gyurcsány beszédét felvállalni, megvédeni.
– Az volt a véleményem, hogy egy ilyen beszéd kipattanása után Gyurcsány Ferenc nem maradhat meg a posztján. Egy jogállamban, egy stabil demokráciában ez ugyanis elfogadhatatlan. Ha lemond, a tisztességes visszatérés reményével távozhatott volna, egyikeként azon kevés politikusnak, aki beismerve hibáját levonta a megfelelő konzekvenciákat.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Az új politikai helyzetben a Fidesz érdeke egyértelműen az volt, hogy a válság eszkalálódjék, ezt világosan látták a kor politikai elemzői, józanabb politikusai is. A cél érdekében pedig arra törekedtek, hogy a morálisan megbukott Gyurcsány minél tovább a hivatalában maradjon. Az MSZP ugyan csapdába került, ám mint Török Gábor említi, még ekkor is volt választási lehetősége. Az egyik, amit végül tettek: beleállni, felvállalni az őszödi szöveget, megpróbálni átértelmezni „igazságbeszéddé” abban a reményben, hogy a közvélemény megérti, elfogadja, és követi a pártot. A másik lehetőség a bűnbánat lett volna, amire az akkori államfő, Sólyom László is nyilvánosan felhívta a kormányfő figyelmét. Ha a miniszterelnök lemond, mert úgy ítéli meg, hogy a helyzete tarthatatlan, akkor az MSZP–SZDSZ-többség – előrehozott választás nélkül is – bizalmat szavazhatott volna egy új kormánynak. Nem lett volna ez problémamentes, mert az ellenzék bizonyára mindent megtett volna, hogy „ne engedje el” Gyurcsányt, de legalább maradt volna némi mozgásterük.
Hiller István szerint a Fidesz nem sokkal későbbi, a lemondást követelő 72 órás ultimátuma éppen az ellenkező hatást váltotta ki, a döntés nem kis részben azért alakult úgy, ahogy, mert a kormánypárt nem engedhetett a zsarolásnak.
– Az alternatíva akkor úgy merült fel: vagy megvédjük a miniszterelnököt a zsarolástól, vagy feláldozzuk. Hiszen mi lett volna rá a garancia, hogy nem vadásszák le hasonló módon a többieket is? A miniszterelnök persze dönthetett volna másként – teszi hozzá. – Úgy láttam, azt viszont Gyurcsány Ferenc a legélesebben elutasította. Működött benne a dac is, hogy Orbán Viktor felszólítására ő bizony nem mond le.
Miért nem lépett az SZDSZ? – merült föl már akkor többekben a kérdés. Parlamenti számarányuk alapján ugyanis megbuktathatták volna Gyurcsány Ferencet; hasonló történt Medgyessy Péterrel is 2004-ben.
– A liberálisok önállósága már teljesen elveszett 2006-ra – véli Török Gábor. – Nem akadt olyan meghatározó politikusa, aki az MSZP nélkül el tudta volna képzelni a párt életét. Ez pedig azt jelentette, hogy az SZDSZ a szocialisták lélegeztetőgépén működött, és abban volt érdekelt, hogy az MSZP és a közös koalíció működőképes maradjon – bármi áron.
– Az SZDSZ-nek jóval nagyobb mozgástere volt szerintem, mint akkor a liberálisok hitték – állítja viszont Szent-Iványi István. – Sokan sajnos attól tartottak a párton belül, hogy Gyurcsány távozása esetén új választásokat tartanak, ami a Fidesz előretörésével jár majd. Pedig egy új szocialista miniszterelnök kinevezésével találhattunk volna más megoldást is. Sokunknak már korábban is fenntartásai voltak Gyurcsány Ferenccel szemben. A pártban azonban a meghatározó személyek ragaszkodtak hozzá a legjobban, úgy vélték, leginkább vele tudnak szót érteni: reformokat akar, s bizonyos liberális értékeket képvisel. Valóban, nagyon jó és találó mondatai voltak az akkori miniszterelnöknek, ám amit tett, az egészen másfelé mutatott, és sikertelennek tűnt.
Gyurcsány maradásának hosszú távú következményeit viszont szinte mindenki ugyanúgy látja. Talán mert annyira nyilvánvaló. Ennek köszönhető többek között a 2010-ben megszerzett kétharmados Fidesz-többség, véli Hiller István. Tóth Károly szerint a baloldal máig képtelen feldolgozni Őszödöt, a korrupció következményeit, a 2008-as népszavazást. Mindez a „demokratikus ellenzék” pártjai közti bizalmatlanságot állandósítja, ami pedig ütőképes oppozíció nélkül a Fideszt erősíti. Őszöd árnyéka Török Gábor szerint napjainkig hivatkozási alap a politikai vitákban, ráadásul a baloldal tartós válságának egyértelmű kezdőpontja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 17.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
