„Mindenki ünnepelt, és bennem is már volt már néhány ital” – így vallott a második világháború és a 20. század egyik legikonikusabb fényképéről az egyik főszereplő, George Mendonsa.
A legendás csók a Times Square-en Fotó: Alfred Eisenstaedt
A Rhode Island-i tengerész fényképét a japánok kapitulációjakor, 1945. augusztus 14-én a New York-i Times Square-en ünneplők tömegében lőtte a Life magazin fotósa. Ugyan a „csókról” készült még felvétel, Alfred Eisenstaedt képe vált híressé. A pár kilétéről egészen sokáig nem tudtak semmit, s a magazin 1980-as felhívása után – hogy ki is csókol kicsodát – csak 2005-ben a Yale Egyetem fotószakértőinek sikerült minden kétséget kizáróan megállapítaniuk, hogy a múlt szombaton 92 éves korában elhunyt Greta Friedman és a most 93 éves Mendonsa szerepel a felvételen.
A hatvanadik évfordulón egyébként a matróz maga ismerte el, hogy örömében már elég jól volt, és nem csak a fogorvosi asszisztensként dolgozó Friedmant „kapta le” akkor és ott a téren.
A gyanú árnyékában
A képről az idők során sok részlet kiderült, így az is, hogy az egyetlen felismerhető ember, a pár mögött álló, Rita nevű nő később az előtte csókolózó matróz felesége lett.
Aztán néhány éve a politikai korrektség is kikezdte a képet, mondván a kompozíció nem a győzelmi mámor jelképe, mint inkább a beleegyezés nélküli szexuális erőszaké. Mendonsa ugyanis találomra választotta ki a megcsókolni kívánt fiatal nőket, miközben nekik nem volt választásuk, hogy belemennek-e, mert a matróz hátulról letámadta őket, és idejük sem volt reagálni.
A tengerész úgy védekezett, abban a pillanatban leírhatatlan hálát érzett a sebesülteket gondozó nővérek iránt, akik a legnagyobb odaadással és alázattal tették a munkájukat a frontvonal mögött, s ezt örömében így szerette volna kifejezni.
A szexuális erőszak vádja még akkor sem csitult, amikor az érintett nő, Friedman a Navy Times lapnak adott interjújában szögezte le, nem érezte magát megtámadott félnek.
„Nem emlékszem olyan emberre, aki támadásként tekintett volna rá. Ez egyszerűen az örömmámor pillanata volt”
– emlékezett a történtekre.
Beállított történelem
Az ikonikus fotók körül természetesen folyamatosak a viták. Elsősorban arról, hogy mennyire hitelesek, illetve hogy kik szerepelnek rajtuk.
A második világháború másik legendás képéről, az amerikai zászlót a japán Ivo Dzsima szigetén felállító tengerészgyalogosokról készült felvételről – amelyről eddig úgy volt ismert, hogy Henry Hansen, Ernest Thomas, Harold Schier, Charles Lindberg, Louis Charlo és James Michels látható rajta – például két hete kiderült, hogy két, korábban vélt személy nem is szerepel rajta. Egy friss azonosítás szerint Charlo és Michels helyett John Bradley és Philip Ward volt ott a „történelmi” pillanatban.
Az Ivo Dzsima-, hivatalos nevén Tengerészgyalogos-emlékmű az arlingtoni katonai temető közvetlen közelében. Felix de Weldon szobra 1954-ben Joe Rosenthal, az AP fotósának legendás felvétele alapján készült Fotó: Hofer László / MTI
Az Ivo Dzsima-i kép közben azért is érdekes, mert később egy beállított jelenet, a másodjára megrendezett zászlóállítás vált híressé, abból lett bronzszobor is, amely ma az amerikai hadsereg bátorságának is szimbóluma egyben, s az arlingtoni katonai temetőben hirdeti e magasztos eszmét.
Az eredeti pillanat, amelynek két résztvevőjét most azonosították, közben egy fotós malőr miatt maradt ki a történelemből.
Vita a pillanatról
Hasonló, máig tartó vita folyik a magyar származású Robert Capa nyolcvan éve, 1936. szeptember 5-én készített, A milicista halála című fényképe körül. Az évtizedek alatt több talány tapadt rá, mint ahány választ megtudtunk a felvétel keletkezéstörténetéről. A képen elvileg egy épp a halál pillanatában megörökített, a fasiszta Franco ellen harcoló milicista látható, ám sokak szerint megrendezett jelenetről van szó, amely ráadásul még csak nem is ott készült, ahol Capa állította.
A milicista halála Fotó: Robert Capa
A kétség természeten jogos, hiszen mindenki elvárná, hogy a lehető legobjektívebben örökítsenek meg ilyen helyzeteket, ám a vita nagyjából egyidős a háborús fotók létével. Egy képet ugyanis lehet úgy manipulálni, hogy ezt, vagy azt lásson bele az ember, s tették ezt nem egyszer a történelemben, ahogy ma is van rá szép számmal példa.
A kérdés talán leginkább az, hogy a befogadó, a néző milyen jelentéstartalmat szeretne egy-egy ilyen alkotás mögé látni, illetve az adott fénykép hozza azt az érzelmi tartalmat, amelyet az adott eseménnyel kapcsolatban az alkotó szeretne éreztetni. Capa hozta a drámai pillanatot, kétség sem fér hozzá.
Történészszemmel – s jelen sorok szerzője is így érzi – azonban érdemes minden esetben a történelmi hűségre koncentrálni. Ergo egy beállított fotó eredetinek eladni szemfényvesztés.
S hogy vajon mit sugallnak a második világháborús fotók, azt lassan csak a celluloidról olvashatjuk le, hiszen a résztvevők, a korszak fiatal felnőttjei lassan nem lesznek közöttünk.
A rejtélyes 9/11-es zászlóKalandos ügyekben a velünk élő történelem sincs híján, s az egyik ilyen talán épp a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások tizenötödik évfordulóján csúcsosodott ki: hová tűnt a WTC romjai felett, a tragikus nap késő délutánján két tűzoltó által felvont amerikai zászló? A jelentről készül kép ugyancsak ikonikussá vált, a félelmet megvető tűzoltók áldozatkészségét szimbolizálta – az ominózus lobogó pedig a fotó elkészülte után órákkal eltűnt. Senki nem tudta, hová. Felbukkanására egészen 2014 novemberéig kellett várni, amikor egy magát csak Briannek nevező veterán tengerész leadta az ország másik végén, Washington államban található Everett városának egyik tűzoltóállomásán. A férfiról semmi egyéb nem ismert, és mindössze annyit közölt, hogy a legendás zászlót 2007-ben, a veteránok napján egy férfi ajándékozta neki, aki pedig az egyik 9/11-es tűzoltó özvegyétől kapta. A vizsgálatok megerősítették, hogy valóban arról az amerikai lobogóról van szó, hiszen megtalálták a két felvonó tűzoltó dns-ét, illetve még egy harmadik személyét is. A zászló így idén visszakerült a New York-i 9/11-es emlékmúzeumba, Briant pedig keresik, hogy többet megtudjanak a rejtélyről.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
