A legnagyobb iszonyodás pedig az „ítélő” tömeg érintése.
„Ember semmitől se viszolyog jobban, mint attól, hogy olyasmi érjen hozzá, amit nem ismer. Ami hozzáér, azt látni akarja, fölismerni vagy legalább valahova besorolni. Idegen érintés elől mindenütt kitér az ember.”
Elias Canetti kezdi e szavakkal Tömeg és hatalom című művét.
A következő lépcsőfoka a viszolygásnak, amikor az ember ismeri a borzalmat, ami hozzáér vagy hozzá akar érni. Nem is viszolygás az akkor már, hanem iszonyodás.
A legnagyobb iszonyodás pedig az „ítélő” tömeg érintése.
A tömeg nem változik sohasem. Készen állt már akkor, amikor hordába verődve, még artikulálatlan hangokat hallatva vándorolt végtelen szavannákon, az a tömeg vándorolt át jogfolytonosan a történelmen, csak szavait artikulálta menet közben, ám az artikulált szavak a tömegből éppúgy vakogásnak hallatszanak csupán.
Ez a vakogás a história örök búcsúdala.
Ez kíséri végig Ádámot a rémes álmon, amit Madáchunk karcolt bele örökkévalóságunkba.
A tömeg „gyűlöli holnapi börtöneit, mindig is megvolt börtöneit. A meztelen tömeg mindent Bastille-nak lát”. Ez Canetti ítélete a tömegről, így válik Canettiben jogfolytonossá Madách legelkeserítőbb igazsága:
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
„LUCIFER
ÁDÁM
ÁDÁM
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
LUCIFER
Ennek a tömegnek ígérték meg, hogy nincsenek többé határok, nincsen többé abszolútum, nincsen semmiben, abszolút igazság sincs, és abszolút szabadság sem, de arra kell törekedni. Csak arra.
Persze Canetti árnyalja a képet: „A tömegben lezajló legfontosabb folyamat a kiürülés. Előbb tulajdonképpen nem is létezik tömeg, igazán csak a kiürülés teszi azzá. Az a pillanat, amikor minden tagja megszabadul különbözőségétől, és egyformának érzi magát.”
Amióta a tömegnek megígérték, hogy nincsenek többé határok és abszolútumok, azóta a tömeg kiürülési folyamata a különbözőség illúziójának egyformasága. A divat, amely folytonosan újjászüli az egyformaságot, cserébe megajándékoz az „egyéniség vagy” illúziójával.
Ez igaz a farmernadrágok „különbözőségére” éppúgy, mint az „eszmék” sokféleségére, a vallások, kultúrák, életformák, hitek, civilizációk békés együttélésének hazugságára.
Ma az elvileg azonos civilizációs, kulturális gyökerű társadalom (tömeg) sem képes a békés együttélésre. Pedig látszólag minden adott, ami a tömeg boldogságához szükséges:
„A kiürülés ledobatja azt, ami elválaszt, és mindenki egyenlőnek érzi magát. Abban az összesűrülésben, ahol alig van hely az emberek között, ahol testhez szorul a test, ki-ki olyan közel kerül kihez-kihez, mint önmagához. Mérhetetlenül megkönnyebbít ez. Ezért a boldog pillanatért, amelyben senki sem több, senki sem jobb a másiknál, lesz az ember tömeggé.”
Ez a tömeg adott, és e tömeg boldogságához minden feltétel adott. Van Facebook (a tömeg 21. századi apoteózisa), és lehet Pokémonokra vadászni a térben, amely immár valóságos megnyilvánulási formáiban is virtuálissá lett. A testek összeérnek a Sziget kakofóniájában (mennyire más szimbólum volt a sziget még nem is olyan régen!), és nőstények küzdenek már a femininné vált pszeudohímekért.
Az egykoron valóságos Bastille-t látott tömeg nem is álmodhatott a tömeggé válás ilyen tökélyéről. A valóságos Bastille-t látott tömeg még valódi vért akart és szerzett magának, vért ivott és vérben fürdött, és a lehető legvalóságosabban lincselte meg a tőle különbözőt, s a kiválóbbakat.
Folytatjuk…
Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
