Nem gondolja, hogy ördögtől való dolog lenne megélni a patriotizmust, egy közös európai identitás megteremtése pedig talán évszázadokba is telne. Iain Lindsay brit nagykövet beszélt erről a Magyar Nemzet Magazinnak részben már magyarul adott interjújában. Az elszánt diplomata szerint a brexit miatt nem sérülnek a magyar–brit kapcsolatok, de megérti az aggodalmakat, amelyek szerint London távozásával az EU megreformálására irányuló törekvések nehezebben érvényesülnek majd.
– Nagyon jól beszél magyarul: evidens volt, hogy megtanul, ha ideköltözik?
– A brit külügyminisztériumban ugyanúgy pályázni kell a nagykövetségi pozíciókért, mintha új munkahelyre menne az ember, itt nem kineveznek egy-egy diplomatát, mint máshol. Lengyelországban kezdtem a karrierem, tíz éve Romániában dolgoztam, ekkor többször jártam Budapesten. Így amikor tavaly lejárt a nagyköveti megbízatásom Bahreinben, és a budapesti posztot meghirdették, evidens volt, hogy pályázok. Ráadásul követelmény is volt, hogy magyarul tanuljak. Tehát, mondhatni, minden adott volt. Jelentkeztem, megkaptam. Tavaly júliusban hagytam el Bahreint, egy hét szabadság után, augusztusban már el is kezdtem magyarul tanulni Londonban. A külügyminisztériumunknak fantasztikus idegen nyelvi központja van, ott volt két tanárom is. Öt hónapig otthon készültem, majd egy-egy hónapot Pécsen és Debrecenben töltöttem.
Iain Lindsay: A brit–magyar kapcsolatok mindig nagyon jók és erősek voltak Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
– Kinevezése után rögtön ismert lett, celebritáshoz méltó nézettséget ért el a YouTube-ra feltöltött videóival, a magyar nyelvű üdvözlőbeszédével és főleg a költészet napján elmondott József Attila-versével. Gondolt ekkora sikerre?
– Megvolt bennem a szándék, hogy emlékezetessé tegyem a bemutatkozásom, és szerintem a budapesti követségek közül nekünk van a legprofibb médiával, közönségkapcsolatokkal foglalkozó csapatunk, nekik is köszönhetem a sikert. A brit–magyar kapcsolatok mindig nagyon jók és erősek voltak, egyszerűen demonstrálni, ha úgy tetszik, kicsit megünnepelni szerettem volna ezt. Ráadásul az elődöm több mint egy éve hagyta el Budapestet, erős jelzést akartam küldeni, hogy ismét van Budapesten brit nagykövet. És hét hónap intenzív magyartanulás után a fejlődést is meg kívántam mutatni. A legtöbb itt dolgozó nagykövet nem beszél magyarul, én igen, szerettem volna, ha ezt minél többen tudják. De még egyszer mondom, csapatmunka volt a siker.
– Biztos a közép-európai önbizalomhiány mondatja velem, de megéri ennyi energiát magyartanulásba ölni, amikor tudja, hogy négy év múlva úgyis lejár a megbízatása, elköltözik, és valószínűleg soha nem fogja tudni a tudását újra használni?
– Franciául, japánul, románul és magyarul beszélek – ha innen nézzük, ebből csak a franciát használhatom globálisan, az összes többi nyelvet alig ismerik az országhatárokon túl. De így sem volt kérdés, hogy megtanuljam ezeket, hiszen így lehet a legjobban kapcsolatba kerülni egy ország lakóival és kultúrájával. Lehet, hogy valóban csak négy évet leszek majd itt, de ez alatt az idő alatt száztíz százalékon szeretnék teljesíteni abban, hogy még szorosabbra fonjam az országaink közötti kapcsolatot. Ezért fontos, hogy szimpatikus legyek a magyaroknak, és a nyelvtudás ebben nagy szerepet játszik. Emiatt csodálkozom, hogy kollégáim közül olyan kevesen tanulnak magyarul. Ráadásul ha mi, britek másoktól elvárjuk, hogy angolul tudjanak, akkor fordítsunk már mi is energiát arra, hogy más nyelvet megtanuljunk. Most is heti kétszer, összesen négy-öt órát tanulom a nyelvet, és ezennel megígérem, hogy ha kilenc hónap múlva újból interjút készít velem, akkor már magyarul beszélgethetünk. (Iain Lindsay válaszaiban már most is gyakran használt magyar mondatokat, kifejezéseket – a szerk.) És ha négy év múlva el is hagyom Magyarországot mint nagykövet, magánemberként biztosan jövök majd még.
– Kilenc hónap? Rendben, akkor legkésőbb március végén találkozunk, és akkor magyarul kérdezek.
– Megbeszéltük.
– Valóban olyan nehéz egyébként magyarul tanulni?
– Az európai nyelvek közül a magyart, az észtet és a finnt mondják a legnehezebbnek, a magyart meg tudom erősíteni. A magyar még az orosznál is nehezebb. De a japán nyelvtan is könnyebben tanulható, mint a magyar, az írásjelekkel természetesen más a helyzet.
– Az orosszal vannak tapasztalataim, ez alapján valóban szörnyű nehéz lehet magyarul tanulni.
– Nem baj, élvezem a magyartanulást.
– Hogyan érezte magát Pécsen és Debrecenben?
– Fantasztikusan. Két nagyon eltérő város: Pécs a hegyeivel gyönyörű. Ezért szeretem nagyon Budapestet is: Budát a hegyekkel és Pestet a maga sík területével. Pécsi ismerőseim csak azt sajnálták, hogy nekik nincs folyójuk. Debrecenben február–márciusban tanultam az egyetemen, nagyon élveztem. Pécsen fantasztikus a kultúra, egy hónap alatt több koncerten, előadáson voltam, mint Bahreinben négy év alatt. Debrecenben is tetszett a helyi kultúra. Mindkét helyen nagyon jól éreztem magam. És mindkét helyen családoknál laktam; megismertettek például a remek magyar borokkal. Pécsről Mohácsra, Villányba kirándultam, Debrecenből Egerbe, Tokajba, Mádra vagy éppen a Hortobágyra. És focimeccsen is voltam Debrecenben kétszer. Tudom, hogy nagykövetként egy tágas rezidenciában élve privilegizált helyzetben vagyok, nem az átlagemberek életét élem, ezért is jó, hogy mindkét városban családoknál laktam, egy kicsit élhettem a normális életet.
– Gondolom, azért itt is törekszik erre.
– Természetesen. Feleségemmel például gyakran járunk a Fény utcai piacra vásárolni, vagy egyszerűen csak sétálunk, és beülünk egy kávézóba. Vagy kimegyünk a Margitszigetre, mint a többi ember.
– Van már kedvenc magyar bora?
– A villányi, szekszárdi vörösborok nagyon finomak, akárcsak a rozék, de utóbbiból az Alföldön is van nagyon ízletes fajta. A fehérborok közül pedig a Balaton-felvidékiek és a soproniak és persze a tokaji desszertborok. De nemcsak a borok kitűnőek, egyre több a nagyon jó pincészet is Magyarországon, és úgy látom, népszerűek a magyar borok külföldön is. Június végén tartották Londonban a magyar borok fesztiválját, nagyon jól sikerült, és remélem, egyre több magyar nedűt exportálnak majd hozzánk, ígéretes piac vagyunk, elhihetik.
– Ha már említette a futballt: érdekes volt az a vita, amely a magyar csapat ünneplése körül idehaza kitört. Sokan azt mondták, hogy ez valójában nacionalizmus. Például amikor a Six Nations Championshipen Skócia–Anglia-rögbimeccs van, és nyernek a skótok, ugyanilyen ünneplést láthatunk. Ön szerint ez nacionalizmus?
– Igen, szerintem van benne ilyen elem is. És nem gondolom, hogy ez ördögtől való lenne. Hiszen mindannyian egy adott nemzet, ország tagjai vagyunk. Ön magyar, én brit. Pontosabban skót és brit. A sportban szerintem békés, barátságos módon fejezhetjük ki egy nemzethez, országhoz tartozásunkat, patriotizmusunkat. A francia Eb-n néhány esetet leszámítva ez nagyon szépen megmutatkozott a stadionokban és azokon kívül is. A legtöbb szurkoló békés volt, büszke csapatára, de barátságos a többiekkel. Néztem meccset a Margitszigeten és több kocsmában is, fantasztikus volt a hangulat. És ha már a rögbiről volt szó, nagy rajongója vagyok, és jó, hogy említette a Six Nations Championshipet, ez a világ egyik legjobb sporteseménye szerintem: skótok, angolok, írek együtt nézik a meccseket, együtt söröznek közben, mindenki büszke a csapatára, és nincs balhé. Ez nagyon jó.
– Most jön az övön aluli kérdés: skótként hogy élte meg, hogy Anglia, Wales, Észak-Írország kint volt az Eb-n, a skótok pedig nem?
– Rettenetes volt. Egyszer megkérdeztem egy magyar barátomat, hogy örül-e, hogy önök is kint vannak. Kicsit húzta a száját, hogy „fél Európa ott van már az Eb-n”, mire mondtam neki, hogy lehet, de mi például nem, becsülje csak meg azt a felet. A feleségem ír, ő persze az íreknek drukkolt, nekem maradt a többi brit csapat.
– Néhány éve vetítettek a BBC-n egy filmet arról, hogy mi a brit identitás, mit jelent britnek lenni. Ön szerint mit jelent skótnak lenni? Mik a skót identitás alapjai az ön számára?
– Szerintem nagyon világos értékei vannak a skót identitásnak. Egyrészt vannak a világon mindenhol ismert elemei: a skót szoknya, a whisky vagy éppen a golf. A skótoknak mindig is nagyon fontos volt a nyitottság. Európa északnyugati szögletében, egy sziget csücskén élünk, természetes volt, hogy innen rengeteget utaztunk, felfedezőutakat tettünk már történelmünk kezdetétől, és megismertünk más kultúrákat. Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak számunkra, erről nemzeti költőnk, Robert Burns is számos verset írt. Politikailag Skócia mindig is „balközép” ország volt, fontos volt a társadalmi integráció. És az Egyesült Királyág részeként is fontos volt ennek az önazonosságnak a megőrzése. A legtöbb skót azt mondja: előbb skót vagyok, aztán brit. Mások inkább fordítva határozzák ezt meg. Ez az egyensúly a kétfajta identitás között szintén sajátosság. Skótként képviselem az országomat, brit diplomata vagyok, de büszke a skót hagyományokra, a zenére, a viseletre. (Iain Lindsay skót szoknyában adta át megbízólevelét Áder Jánosnak – a szerk.)
– Nem tart attól, hogy ez az egyensúly az identitások között megbomlik a brexittel?
– Nem hiszem. Hiszen nem érzem majd magam sem kevésbé skótnak, sem kevésbé európainak, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Talán egy picit erősebben britnek, mint korábban, hiszen immár egyedül leszünk majd a nemzetközi színtéren, nem egy közösség tagjaként. De saját jogon voltunk eddig is tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának vagy a G7-nek, nem azért, mert az EU-hoz tartoztunk. Egyedül is a világ ötödik legnagyobb gazdaságát adjuk majd, maradunk Európában a másodikak, a NATO-ban szintén a második legnagyobb hozzájáruló állam leszünk ezután is.
– Az EU miért nem volt képes közös identitást kialakítani legalább annyira, hogy most, az önök távozására készülve, ne kelljen attól tartani, előbb-utóbb más tagállamok is követik a példájukat?
– A briteknek sosem volt céljuk, hogy európai identitást teremtsenek. Természetesen európaiak vagyunk, de a kontinens minden népe számára a legelső, hogy egy adott országhoz, nemzethez tartozik. Egy közös európai identitás megteremtése talán évszázadokba is telne. Európaiként vannak közös értékeink, például a szabadság, egyenlőség, testvériség, de ezenkívül büszke franciák, németek vagy éppen magyarok lehetünk. A britek most úgy gondolták, az EU-n kívül képzelik el jövőjüket, de ettől még természetesen európaiak maradunk, nagyon szoros kötelékekkel az unióhoz.
– Ha Skócia elhagyja az Egyesült Királyságot, és csatlakozik az EU-hoz, lenne skót nagykövet?
– Ez a kérdés teljesen elméleti. Skócia két éve népszavazáson erősítette meg, hogy az Egyesült Királyság része marad.
– Mit gondol Soros György legújabb tervéről, hogy a skótoknak, íreknek, walesieknek valamilyen „kelta uniót” kellene létrehozniuk?
– Nem hiszem, hogy ezt az ötletet komolyan veszik. Soros természetesen bármiről elmondhatja a véleményét, de ez nem olyan ügy, ami bármilyen formában napirenden lenne.
– Máig tart a vita arról, hogy a skót, walesi, északír parlamentnek is meg kell-e külön-külön szavaznia a kilépést, vagy elég, ha csak a brit törvényhozás dönt majd róla. Ön szerint?
– Nagy-Britannia kapcsolatai az Európai Unióval a brit kormány hatáskörét képezik elsődlegesen és természetesen ezen keresztül a Westminsterét. De ezenkívül, ahogy azt David Cameron és Theresa May is hangsúlyozta, a kormány szorosan együttműködik majd a helyi adminisztrációkkal, hogy olyan kilépési megállapodás születhessen, amely mindenki számára elfogadható.
– Többször is hangsúlyozta a brit–magyar kapcsolatok jelentőségét. Ezek valóban annyira szorosak, hogy nemcsak Magyarországon, de a többi V4-tagállamban is aggodalmat keltett, hogy a brexittel szoros szövetséges távozik az unióból. Jogos ez az aggodalom?
– A V4-ek egyenként és országcsoportként is olyan szoros kapcsolatban maradnak majd Nagy-Britanniával, amennyire csak lehetséges. Rengeteg dolgot látunk közösen Európa jövőjével kapcsolatban, nemcsak az EU-ról, az egész kontinensről beszélek. Európáról mint szuverén államok közösségéről. De megértem az aggodalmakat, hogy Nagy-Britannia távozásával a V4-eknek az EU megreformálására irányuló törekvései esetleg nehezebben érvényesülnek majd. Másfajta aggodalmakkal kapcsolatban pedig Theresa Mayt idézném, aki Rómában nemrég világosan megmondta, hogy minden uniós polgár minden eddigi jogosultságát szeretné garantálni, és úgy gondolja, hogy ez így lesz a jövőben is – és természetesen ugyanez vonatkozik a brit állampolgárok jogaira az EU-ban.
– 1982–83-ban dolgozott Lengyelországban, egy diktatúrát, gazdasági válságot nyögő országban. Nyilván nem lehet egy lapon említeni az akkori és mostani helyzetet a régióban, de mégis mi a legnagyobb változás ön szerint?
– Valóban, fiatal diplomataként először Varsóban dolgoztam, szerintem innen ered rajongásom Kelet-Közép-Európa iránt. Egy hónapja voltam otthon egy értekezleten, amikor a londoni V4-es nagykövetek tartottak fogadást a lengyel követségen. És beugrott, hogy amikor először mentem a londoni lengyel követségre, éppen demonstráció zajlott az épület előtt a Szolidaritás mozgalom betiltása miatt. Most pedig nagykövetként térek vissza egy szabad ország nagykövetségére. Számomra ez önmagában szimbolizálja azt a hatalmas változást, amely lezajlott. Nem is beszélve persze a hatalmas fejlődésről, amelyen a térség országai keresztülmentek. A magyarországi forradalom 60. évfordulójára kiállítással készülünk. Nézve a képeket, ahogy akkor az emberek megpróbáltak bejutni az épületbe, mert szabadságot reméltek tőle, ismerve, hogy az akkori alkalmazottak közül is többeket megkínoztak, bebörtönöztek, azt mondhatom, szinte elképzelhetetlen változások zajlottak Európában az utóbbi évtizedekben.
– Magyarországon ellentmondásos a rendszerváltás óta eltelt időszak megítélése, sokan csalódtak, mások szerint tipikusan a félig üres, félig tele pohár esete a történetünk: sok minden változott jó irányba, de változhatott volna több is.
– Nem hiszem, hogy ez magyar sajátosság lenne. Aki elégedetlen, azért ne felejtse el, hogy a magyar uniós csatlakozás óta bekövetkezett egy világgazdasági válság. A legtöbb szakértői megítélés szerint Magyarország összességében nagyon jól teljesít. Persze utólag sok mindenen spekulálhatunk, mi lett volna, ha bizonyos helyzetekben más döntéseket hozunk, ha éppen más kormány van hatalmon bizonyos helyzetekben. A brit befektetők szerint biztosan jól teljesít az ország, ők meg vannak elégedve, és az erről szóló világbanki jelentés is pozitív. Az utóbbi két-három évet tekintve elmondhatjuk, hogy az ország gazdasági helyzete és a befektetési környezet is jobb, mint azelőtt.
– Úgy tudom, élete első Sziget Fesztiválján vesz részt.
– Igen, várom már, persze nekem részben munka is, nem csak szórakozás. A Szigeten mindig nagyon erős volt a brit jelenlét, a fellépő művészek jó része tőlünk jön, mint ahogy a hollandok után a brit látogatók alkotják a második legnépesebb külföldi csoportot. Külön információs kampánnyal készülünk számukra, hogy ne kerüljenek bajba esetleg, és idén is lesznek bobbyk a szigeten. A walesi nemzeti táncszínház is fellép idén, és előző este vendégül látom őket, éppen a feleségem születésnapján. (Az interjút július végén rögzítettük – a szerk.)
– Budapest az óbudai-szigeti rendezvény nélkül is nagyon népszerű, főleg a fiatal britek körében mint bulihelyszín. Önöknek sok munkát okoznak a valamiért bajba jutott brit turisták?
– Annyira szerencsére nem, de persze előfordul, hogy valaki elveszíti az útlevelét, vagy esetleg túlfeszíti egy buli kereteit, és segítenünk kell neki a hatósági eljárás során. De szerencsére nem ez a jellemző. Nem csak fiatalok jönnek, és nem csak bulizni, az idősebbek és a látnivalók, a kultúra iránt érdeklődők körében is nagyon népszerű a város. Csak Londonból napi 12-13 közvetlen repülőjárat van Budapestre, és más brit városokból is jönnek gépek. Remélem, egyre többen kezdik majd felfedezni az idelátogatók közül az ország más részeit is, most járt itt például az unokaöcsém a családjával, elmentek Balatonlellére és Pécsre, nagyon élvezték.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
