Voksra buzdítanak a püspökök

Voksra buzdítanak a püspökök

A június 5-ei helyhatósági választáson való részvételre buzdítják a híveket a romániai római katolikus és görögkatolikus püspökök, akik szerkesztőségünkbe eljuttatott közös közleményükben úgy fogalmaznak: „arra biztatunk minden keresztényt és jóakaratú embert, hogy éljen szavazati jogával, és ezt felelősséggel gyakorolja”.

szavazas_b

Hírdetés

Mint rámutatnak: a közösség minden tagja számára lényeges, hogy politikai szinten ki képviseli a társadalmi értékeket és törekvéseket, a keresztény ember pedig arra hivatott, hogy azokat a személyeket segítse, akik tiszteletben tartják az emberi méltóság értékét, támogatják a családot, „óvják a békét, a keresztény morált és a teremtett világot”. A katolikus püspökök ugyanakkor arra is felhívják a hívők figyelmét: ne engedjék, hogy alkotmányos és állampolgári joguk gyakorlásában különféle ígéretekkel vagy anyagi javakkal befolyásolják őket.

A római katolikus és görögkatolikus püspökök május 9-e és 11-e között tartották a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) tavaszi ülését az Ilfov megyei Ciofliceni kolostorában. A rendezvényen egyebek mellett a katolikus oktatásról, a családok pasztorációjáról és az irgalmasság évének közös programjairól esett szó. A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia következő találkozóját szeptember 26. és 28. között tartják Nagyváradon.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »