A magyar miniszterelnök felkeltette a korábbi német kancellár, Kohl figyelmét. A menekültválságra viszont nem talált jobb receptet Merkelnél. (…)
Kohl ilyen értelemben egyértelműen Orbánnak adott igazat, aki migránstémában Merkel és a nyitott ajtók politikájának legkomolyabb uniós ellenfele.
Orbán terve instabil
Nem véletlen, hogy a találkozóra azokban a napokban került sor, amikor Orbán tízpontos tervvel érkezett a migránsválság megoldására. Ennek lényege, hogy a migránsokat egyáltalán ne engedjék be az Unió területére.
És hogy menekültkérelmükről harmadik országokban döntsenek, ahol Orbán szerint táborokat hoznának létre, ahonnan a sikertelen kérelmezők rögtön biztonságos harmadik országokba kerülnének, vagy vissza, a saját hazájukba.
A tervezettel, mint ahogy a többi hasonló ötlettel, mely az európai fejekben kering a gond azok gyakorlati megvalósítása. Hogyan akarja Orbán bármilyen harmadik országot arra kényszeríteni, hogy egyetértsen ilyesmivel?
A Törökországgal kötött egyezmény működik
A migránsválság megoldásához egyelőre egyetlen reális eredmény létezik. És ez nem Orbán kerítése, mely csak eltérítette a migránshullámot Magyarországról Szlovéniába és Horvátországba, hanem az EU és Törökország közti egyezmény. Ennek köszönhetően sikerült a migránsok beáramlását Törökországból Görögországba, majd tovább Európába, gyakorlatilag megállítani. (…)
Orbán, bár igyekszik úgy tenni, nem jelent alternatívát e reálpolitikára. A hisztériakeltéssel saját lakossága körében, mely a még el sem fogadott kvóták elleni referendummal csúcsosodik ki, olyan hangulatot teremt Magyarországon, hogy a neonáci Jobbiknak már 25 százaléka van, és a Fidesz egyetlen komoly konkurensévé vált.
Lehetséges, hogy ezt értette meg a 84 éves Helmut Kohl is, aki vélhetően kérte, hogy keddi találkozójukon Orbán jelentse ki, hogy az nem Angela Merkel és az unió migránspolitikája ellen irányult.
Óvatosan viszonyulni Budapesthez
Közép-Európának, és főleg Szlovákiának és Csehországnak meg kellene gondolnia, hogy támogatja-e Orbán, Lengyelország esetében pedig Jaroslawa Kaczyńský terveit. Nem azért, mert konfliktusveszélyt jelent a jelenlegi német kormánnyal és Nyugat-Európa jelentős részével, hanem amiatt, mert a magyar kormányfő terve nagyon igatag.
Pozsonynak, mely néhány hét múlva átveszi az EU soros elnöki tisztségét, azt kellene támogatnia, ami működik – ez pedig a Törökországgal való egyezmény. (…)
Elég lenne felkérni Orbánt, hogy találja meg azt az EU-n kívüli “harmadik országot”, ahová az unió elhelyezhetné a menekülttáborokat.
És ha ezt megteszi, akkor arról, amit a magyar miniszterelnök javasol, végre el lehet kezdeni komolyan beszélni. Egyelőre azonban sem a terve, sem maga Orbán nem nőtt még fel az európai szintre.
Sme – Luboš Palata: Orbán má plán, ktorý plánom nie je.
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »