“Putyint Berlinbe, Merkelt Szibériába” – új vezetőt várnak a németek

NIF: A világ médiája tele van ezzel az új német jelenséggel: orosz zászlók a PEGIDA tüntetéseken. Különös tekintettel arra, hogy a tüntetések száma, és ezeken a résztvevők száma nagyon meggyarapodott. Mondhatni azt is, hogy Drezda forrong!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A németek szerint egyetlen ember lenne képes megmenteni Németországot a politikai káosztól, a migránsok beözönlésétől, és a korrupt, közmegvetés tárgyává vált kormánytól: Vlagyimir Putyin. Orosz zászlókkal tüntetnek Drezdában, a saját vezetőikben már nem bíznak.

Drezdában, Szászország fővárosában minden hétfő este több ezer tüntető gyülekezik az Operaház előtt, főként a menekültek beengedése ellen tiltakozva. A bevándorlás elutasításánál azonban jóval mélyebb politikai válságról árulkodik a tüntetők tömege: nem csak német zászlókkal követelik Merkel lemondását, hanem rengeteg orosz zászlót látni a tömegben, miközben számos transzparens feliratából egyértelműen kiderül, hogy Angela Merkelt szívesen “elcserélnék” Vlagyimir Putyinra.

Hírdetés

A jelenség olyannyira szembeötlő, hogy már a Die Welt is beszámolt róla. Michael Pilz, a lap helyszíni tudósítója sorba vette a drezdai tüntetéseken gyakran látott feliratokat: “Békét Oroszországgal – soha többé háborút Európában!”. “1945: az oroszok jönnek – 2015: oroszok, jöjjetek!”. Pilz beszámolója szerint a tömeg gyakran azt kántálja, hogy “Putyint Berlinbe, Merkelt Szibériába”.

A lap szerint Szászország lakosságának egy része Vlagyimir Putyintól várja, hogy megmentse az országot a politikai káosztól, a migránsok beözönlésétől, és a korrupt, népszerűtlen kormánytól.

Valami végleg eltörött Németországban. Ha a lakosság egy része egy másik nemzet vezetőjét inkább látná kormányon, mint a legnépszerűbb német politikusokat, az arról árulkodik, hogy a jelenlegi társadalmi-politikai berendezkedés visszafordíthatatlanul megbukott. Hét évtizeddel a második világháború után, több generációnyi bűntudatkeltést és liberális oktatást követően a németek Kohl és Schwartz nevű politikusok helyett szőke, kék szemű erős vezetőt látnának az ország élén. Már az sem baj, ha nem német. A multikulturalizmus támogatóit pedig Szibériába küldenék.

Forrás: hidfo.ru nyomán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Értelmezés, cion-diktatúra, EU, Európai Egyesült Államok, Németország Tagged: oroszok jöjjenek, PEGIDA, tüntetés


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »